Mi az a jogállamisági mechanizmus?

A jogállami normák tiszteletben tartásának kérdése az elmúlt években vált egyre forróbb kérdéssé az Európai Unióban, és ebben igen fontos szerepe volt a Fidesz–KDNP-kormány vagy a PiS által irányított varsói kabinet egyes lépéseinek. Az EU vezetése ezzel ismeretlen terepre lépett – a magyar kormány állításával szemben nem azért, mert a jogállamiságnak nincsenek jól meghatározott alapelvei, sokkal inkább amiatt, mivel azok megsértése esetén nem lehet felmutatni egy olyan világos előírásrendszert, mint mondjuk a makrogazdaságban, ahol pontosan lefektették például azt, mekkora lehet az államadósság GDP-hez viszonyított szintje. Ugyanígy sokkal nehezebb az uniós jog megsértését kimondani például egy korrupcióval kapcsolatos, vagy mondjuk valamilyen oktatási diszkriminációt érintő esetben még úgy is, hogy létezhet erre vonatkoztatható jogszabály az EU jogrendszer bugyraiban. Márpedig egyre sokasodtak az elmúlt évtizedben az olyan esetek, amelyeknél a brüsszeli vezetés, az Európai Parlament vagy éppen az EU-költségvetés nettó befizetői azt érezték, bizonyos esetekben nem csak az uniós jog csorbul, de az uniós források elköltésénél is vélelmezni lehet visszaéléseket.

Ennek tipikus esete az, amikor hiába látszik messziről is, hogy túlárazás vagy éppen koordinált pályáztatás történik egy EU-pénzből megvalósuló projektnél, az ügyben nem indul eljárás, vagy azzal zárul le, hogy nincs itt semmi látnivaló. Ilyenkor vélelmezhető az, hogy mindez az igazságszolgáltatás függetlenségének a hiányára vezethető vissza, így pedig semmi nem garantálja azt, hogy egy adott ország hatóságai által felügyelt uniós források ügyében megfelelően járnak majd el – szólt az érvelés. "Pedig az ilyen, akár tagállami, akár uniós szinten, független bíróságok által gyakorolt felülvizsgálat a jogállamiság szerves részét képezi” – mondta ki februárban az Európai Bíróság.

A mechanizmusnak nem az egyetlen eleme az úgynevezett kondicionalitás (feltételrendszer), vagyis az, hogy a pénzeket csak abban az esetben bocsátják az azokat felügyelő tagországok rendelkezésére, ha azok megfelelnek az elvárt normáknak. Az Európai Bizottság 2020 óta évről évre négy témában értékeli a tagországok helyzetét, ezek az igazságszolgáltatási rendszer függetlensége, a korrupció elleni küzdelem, a médiapluralizmus és a fékek és ellensúlyok megfelelő működése.

Von der Leyen bejelentette: megindul a jogállamisági eljárás Magyarország ellen

Sosem volt fontosabb Magyarországon az érthető és pontos tájékoztatás az Európai Unióról, mint most. Az EUrologus brüsszeli újságíró csapatának célja, hogy az Európai Unióval kapcsolatos hírekről és eseményekről közérthetően, pontosan és ha kell, kritikusan számoljon be, illetve elemzéseivel segítse az olvasót a tájékozódásban.

Akkor ez olyan, mint a 7. cikk szerinti eljárás?

Az egy dolog, hogy az EU véleményt fogalmaz meg Magyarországgal kapcsolatban, sőt az Alapszerződés 7. cikkének megsértése alapján már eddig is indulhatott eljárás, ha úgy ítélték meg, hogy egy országban sérülnek a jogállami normák. Az új elem itt a már említett kondicionalitás, vagyis az, hogy az országnak járó uniós pénzek egy részét vagy egészét is elvonhatják jogsértés esetén. Ez sokkal konkrétabb szankció, mint amire a 7. cikk szerinti eljárás kifuthat – a szavazati jog elvétele egy tagországtól persze a létező legsúlyosabb dolog, de annak a realitása gyakorlatilag a nullával egyenlő, hogy idáig eljut egy procedúra.

A mostani intézkedésre ezzel szemben akkor tehet javaslatot a Bizottság, ha „megállapítja, hogy a jogállamisági elvek megsértése közvetlen hatást gyakorol az uniós költségvetés vonatkozásában a hatékony és eredményes pénzgazdálkodásra, illetve az Unió pénzügyi érdekeire, vagy ha nagy a veszélye annak, hogy ez bekövetkezik”.

De uniós pénzeket eddig is elvonhattak, mi a különbség?

Eddig is mód volt arra, hogy az EU, ha jogsértést tapasztalt, akkor vagy egy adott projektnél vagy akár egy operatív program egészére nézve visszatartsa a korábban a tagállami vezetők között megszületett alku eredményeként odaítélt támogatási forrást. Erre volt példa Magyarország esetében is, nem jött például pénz az Eliosnak, vagy éppen rendszerszintűnek ítélt visszaélések miatt jó ideig visszatartották a kifizetést több operatív program esetében a befogadott és az államkasszából megelőlegezett számlákra. Ez a pénz azonban nem veszett el, azt más projektekre/programokra újból felhasználhatta az ország a megszabott kereteken belül. Ezzel a lehetőséggel pedig remekül megtanult élni a kormány, amely jellemzően túlpályáztatott, vagyis több pénzre vállalt kötelezettséget, mint amennyit odaítéltek neki – ha esetleg valamit nem fizetett ki az EU, de mégis megvalósult, hát adtak rá pénzt az adófizetőktől (megint csak lásd: Elios).

Nyilvánosságra került a Tiborcz-féle Elios pályázatait vizsgáló OLAF-jelentés

Kiperelte és nyilvánosságra hozta a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) a közvilágítási pályázatok ügyében folytatott OLAF-jelentés szövegét. A vizsgálat szerint több mint 43 millió eurónyi kár érte az uniós költségvetést.

Kizárt, hogy visszaélések csak Magyarországon lettek volna, az előbb a lengyelekről is szó esett. Akkor miért Magyarország?

Azt természetesen nem lehet kizárni, hogy a kedvezményezettek csaljanak a rendelkezésükre bocsátott forrásokkal. Az is előfordulhat, hogy egy ilyen ügy egy uniós ellenőrzés során bukik ki. A gond akkor van, ha az unió felszólítása után sem történik semmi ilyenkor a tagországban.

A problémát az EU alapvetően az Európai Ügyészség megalkotásával igyekezett kezelni – több ország azonban úgy döntött, nem hajlandó ebbe belépni. Ezek közül két olyan ország van – Lengyelország és Magyarország –, ahol az igazságszolgáltatás függetlenségével kapcsolatban is felmerültek problémák, és a kettő együtt jelent gondot Brüsszel szemében. Bulgáriában például vélhetően még súlyosabb a korrupció, ám mivel az ügyészség tagja az ország, a szervezet nyomozati jogkörrel bír az uniós pénzek ügyében is. Svédország pedig nem tag ugyan, de mindenki bízhat abban, hogy eljárnak a gyanús ügyekben – mellesleg az ország nettó befizetője az uniós költségvetésnek, így annak árnyéka sem vetül rá, hogy más pénzét csalják el.

De hogyan csúsztak át most a szűrőn a lengyelek? A varsói kormány ígéretet tett arra, hogy változtat a sokat vitatott igazságügyi reformon, ráadásul Varsó a mostani háború idején is kiemelt, jó partnernek számít az ukránok oldalán, az oroszokkal szemben – Magyarországról mindez nem mondható el. Ennek nyilván semmi köze a jogállamisághoz, de a politikai játszmákhoz annál inkább, márpedig az Orbán-kormány eddig semmilyen nyitottságot nem mutatott akár a reformokra, akár a szövetségesi együttműködésre.

Miért pont most indították meg az eljárást?

A kondicionalitásról szóló rendelet ugyan már az uniós költségvetés és a helyreállítási alap 2020 decemberi elfogadásakor megszületett, ám annak alkalmazását hátráltatta az akkori kompromisszum egy pontja: hogy tagországok kérhetik annak felülvizsgálatát az Európai Unió Bíróságától. A Bíróság idén februárban mondta ki, hogy a jogszabály megfelel az uniós normáknak, egyben azt is kimondta, hogy azt csak jól körülhatárolt, kizárólag az uniós költségvetést érintő ügyekben lehet alkalmazni. Ez utóbbi éppenséggel komoly garanciát jelent, szemben például a 7. cikk szerinti eljárással, amely sokkal tágabb, így nehezebben megfogható ügyeknél is elindulhat (pl. egy európai parlamenti jelentés Magyarországgal szemben).

Elbukta Magyarország a jogállamisági pert

Életbe léphet az a rendelet, amely jogállamisági előírások teljesüléséhez köti az uniós források kifizetését.

Az első lehetséges időpont tehát február közepe volt, négy nappal a választási kampány hivatalos kezdete után és nyolc nappal az ukrajnai háború kezdete előtt. Ha a kampány idején indítja el a Bizottság, azt nem lett volna nehéz a választásba való beavatkozásként értelmezni. És mivel a Fidesz győzelme nem csak a Holdról, de Brüsszelből is látszik, nem vártak utána sokat.

Ha az ellenzék nyert volna, akkor is így történik?

Természetesen nem lehetett kizárni azt sem, hogy a választást az ellenzék nyeri, ám fontos különbség, hogy Márki-Zay Péter az Európai Ügyészséghez való csatlakozásra tett ígéretet. Tehát ha a rendszerszintű korrupcióra nem is adtak volna egy csapásra választ, de némi garanciát mégis csak kapott volna az EU, vagy legalábbis némi türelmet az új kabinet.

Nem tudtak volna többet várni?

Nehéz nem úgy látni, hogy az Európai Bizottságnak igen sürgős volt a kérdés rendezése. A hasonló (kötelezettségszegési) eljárások elindítását rendszerint havonta egyszer közlik, méghozzá az Európai Bizottság ülése után. Ehhez képest most a szerdai bizottsági ülést meg sem várva, az Európai Parlamentben először tartott „azonnali kérdések órájában”, egy kérdésre válaszként – látszólag mintegy mellékesen – jelentette be Ursula von der Leyen elnök, miután előző nap az illetékes biztos, Johannes Hahn arra utalást tett egy az uniós hírszivárogtatás szempontjából is marginálisnak tekinthető tiroli lapnak adott interjúban.

Tényleg a „gyermekvédelmi” törvény miatt történt mindez?

A kormány igyekszik ezt láttatni, de az uniós nyomásgyakorlás már jóval korábban elkezdődött, mint hogy tavaly nyáron elfogadták volna az egész Európában felzúdulást okozó jogszabályt, amelynek ügyében egyébként a Bizottság tényleg indított kötelezettségszegési eljárást.

Az eljárás ötlete még 2018 elején merült fel, amikor az Európai Bizottság az új, 2021–2027 közötti időszakra vonatkozó keretköltségvetésről először beszélt. Az akkor még meglehetősen képlékeny kondicionalitási rendelet egyes elemei azóta változtak, az azonban már akkor is kulcskérdés volt, hogy Brüsszelben az igazságszolgáltatás függetlenségét fogják figyelni árgus szemekkel.

Ursula von der Leyen most egy újabb konkrét pontot is említett: a korrupciót. Ez sem újdonság, az Európai Bizottság évről évre kritizálja Magyarországot amiatt, hogy nem megfelelőek a korrupcióellenes garanciák, hogy a közbeszerzési rendszert és a pályáztatást is áthatja a korrupció. Ez világlik ki abból a levélváltásból is, amely a Bizottság és a kormány között zajlik egy ideje a helyreállítási alap rendelkezésre bocsátása érdekében – ebben mind a kérdések, mind a válaszok a fentebbi témákat érintik, nem a gyermekvédelminek nevezett törvényt vagy az arról szóló népszavazást.

Saját magát cáfolja a kormány: hivatalosan nem hivatkozik a gyermekvédelmi törvényre, ha Brüsszellel vitázik

Sosem volt fontosabb Magyarországon az érthető és pontos tájékoztatás az Európai Unióról, mint most. Az EUrologus brüsszeli újságíró csapatának célja, hogy az Európai Unióval kapcsolatos hírekről és eseményekről közérthetően, pontosan és ha kell, kritikusan számoljon be, illetve elemzéseivel segítse az olvasót a tájékozódásban.

Mi a következő lépés?

A jogszabályban részletesen szabályozzák, hogy az eljárásnak milyen részei vannak és ezekhez milyen határidők kötődnek. Az első – hivatalos – lépés, hogy az Európai Bizottság írásbeli értesítést küld az érintett tagállamnak és megjelöli a konkrét indokokat. Erről haladéktalanul tájékoztatni az Európai Parlamentet és a tagállamok Tanácsát. A tagállamnak a válaszadásra a Bizottság szabja meg a határidőt, de ennek legalább egy, legfeljebb három hónapnak kell lennie.

A válaszadás után egy hónappal a Bizottságnak el kell döntenie, hogy javasol-e valamilyen szankciót, amennyiben igen, akkor újabb egy hónapot kell adni a tagállamnak arra, hogy észrevételeit megfogalmazza és benyújtsa. Ennek birtokában – vagy ha ilyen nem érkezik, akkor enélkül – újabb egy hónapja van a brüsszeli testületnek, hogy “a megfelelő intézkedésekről szóló végrehajtási határozatra irányuló javaslatot” nyújtson be a Tanácsnak.

A tagállamok pedig újabb egy – kivételes körülmények között három – hónapon belül döntenek a javaslat elfogadásáról. Amennyiben ezt a javaslatot módosítani szeretnék a tagállamok, ahhoz minősített többségre van szükség, ez azt jelenti, hogy az EU lakosságának 65 százalékát adó legalább 15 tagországnak támogatnia kell azt.

Vagyis, ha a határidőket összeadjuk, akkor kiderül, hogy legalább öt, legfeljebb 9 hónapon belül érhet véget egy eljárás.

Addig senki nem fog kapni semmilyen EU-pénzt?

A rendelet azt is kimondja, hogy a támogatások kedvezményezettjeit nem érheti hátrány amiatt, hogy a tagország ellen egy ilyen eljárás zajlik. Például a pályáztatás nélkül érkező közvetlen agrártámogatásokat is meg kell kapniuk az érintetteknek, ha máshonnan nem, a magyar államkasszából.

A mostani természetesen speciális helyzet, hiszen a támogatási ciklus elején vagyunk, így dönthet úgy a kormány, hogy ki sem ír egyes pályázatokat – ez azonban halasztást jelent, nem elvonást.

Az is fontos, hogy a feltételrendszer valamennyi uniós alapra vonatkozik (a helyreállítási alapra is), de a tagállamok ellen nyilvánvalóan akkor lehet eljárni, ha ők a felügyelő hatóságai a pénzosztásnak.

Mennyire boríthatja meg az Orbán-kormány terveit az, hogy nem jön az EU-ból pénz?

Az elmúlt hónapok pénzszórása után több jele volt már annak, hogy a kormány számított az uniós pénzre, és – már jóval a háború kitörése előtt is – korrekcióra kényszerült amiatt, hogy az egyelőre nem akar megérkezni. Az első ilyen jel az volt, amikor tavaly ősszel a kormány óriási devizakötvény-kibocsátásba fogott, két nap alatt – akkori árfolyamon – csaknem 1600 milliárd forintnyi dollár- és eurókötvény piacra dobásával, az akkori nyilatkozatok szerint annak érdekében, hogy kipótolja az EU-forrásokat. Ez ugyan az akkor kedvező piaci környezetben jó döntésnek bizonyult, ám semmiképpen nem lehetett annyira kedvező, mint a legjobb hitelminősítéssel bíró EU szintén akkortájt, a helyreállítási alap finanszírozása érdekében kibocsátott kötvényei esetében.

Devizában eladósodni nem tragédia, az állami pénzszórás sokkal nagyobb baj

Két nap alatt rekordösszegben, 1606 milliárd forint értékben bocsátott ki devizakötvényeket a magyar állam, amin a forint leértékelődése esetén sokat bukhat. Az árfolyam védelmében és az infláció tompítása végett a monetáris tanács kedden ismét növelte az alapkamatot.

A másik jel az volt, hogy két hete Orbán Viktor levélben kérte az Európai Bizottságtól azt, hogy a helyreállítási alap korábban visszautasított, hitelként felkínált részét is bocsássa Magyarország rendelkezésére. És ha már tollat fogott, a miniszterelnök azt is kérte, hogy „az Európai Bizottság soron kívül hagyja jóvá az Európai Unió keleti határait védő tagállamainak Helyreállítási és Rezilienciaépítési Terveit, Partnerségi Megállapodásait és operatív programjait. Kérte továbbá, hogy a Bizottság az előfinanszírozási, társfinanszírozási és átcsoportosíthatósági korlátok feloldásával tegye lehetővé az uniós költségvetési források gyors, célzott és rugalmas felhasználását.”

Az Európai Bizottság elnöke most erre adott rövid és egyértelmű választ. Nem.