A magyar gazdák és a magyar élelmiszeripari cégek drágábban termelnek, mint európai versenytársaik jelentős része, és ide azok az agrárpolitikai kanyarok vezettek, melyeket az Orbán-kormány az elmúlt néhány évben vett be.

Az egyik ilyen kanyar az irányított földosztás volt: a 2010-es évek közepén olyan vállalkozók jutottak földekhez, akiknek esze ágában sem volt átnyergelni a gazdálkodásra, ehelyett bérbe adták az újonnan szerzett birtokaikat, innen jutottak jövedelemhez, ami adómentességet kapott. Az újdonsült földbirtokosnak az lett az érdeke, hogy minél magasabb bérleti díjon adja ki a hektárjait megművelésre – a bérlő termelő viszont kénytelen ezt a megszaladó költségelemet is beépíteni az áraiba, még feljebb tolva azokat.

A tojástermelők és tehenészetek rosszabb esetben nem hogy magas áron bérelhettek, hanem teljesen föld nélkül maradtak - ebben az esetben a takarmányt is a piacról kell beszerezniük, ahol egyébként sokszor azok a górék, akik az agrártársadalom elitjét adják: a pusztán szántóföldi növények megműveléséből gazdagodó régi és új földesurak.

A vérbeli gazdák az újdonsült földbirtokosokat egymás közt csak "terepjárós suhancoknak" hívják, mert évente csak pár hónapot foglalkoznak a földjeikkel, aztán mennek Afrikába vadászni – a profitot így vissza sem forgatják a gazdaságukba, még csak nem is öntöznek. Utóbbi miatt is lettek ekkorák az aszálykárok például a napraforgóföldeken, ami az étolaj (valódi, nem árstoppolt) és a margarin árában jelenik most meg.

Pedig számos európai példa van arra, hogy igenis meg lehet oldani mások mellett a klímaváltozáshoz való alkalmazkodást, a gazdaságok modernizálását, illetve lehet úgy szabályozni az agrárszektort – a bérleti díjak maximálásától a támogatási rendszer módosításáig –, hogy a gazdáknak ne kelljen bérleti költségek miatt drágítani az áraikon. De az Orbán-kormány ezen gyakorlatok egyikét sem honosította meg – még a baráti Lengyelország eszközeit sem vettük át.

A teljes cikket a csütörtökön megjelenő HVG-ben és a hvg360-on olvashatják.