Az eszközeink, a technológiánk megvan a klímaváltozás mérséklésére, hatásainak enyhítésére, de akaratra van szükség, hogy meghozzuk azokat az áldozatokat, amik a civilizáció fennmaradásához szükségesek – mondja Bart István klímapolitikai szakértő a globális felmelegedés elleni küzdelemről.

Az éghajlatpolitikával különböző formákban és szervezetekben immár húsz éve foglalkozó szakember az elmúlt félévben havi rendszerességgel jelentkező Jövőteremtők powered by BMW című TEDx-videósorozat záró epizódjában beszélt arról, hogy érdemes felébreszteni az emberekben a klímatudatosságot, és miként érhetjük el a káros gázok kibocsátásának csökkentését akár egyénileg, akár közösségileg.

Bart István, aki dolgozott a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumban és az Európai Bizottság Klímapolitikai Főigazgatóságán is, majd vezette a Magyar Energiahatékonysági Intézetet, jelenleg pedig a Klímastratégia 2050 Intézetet irányítja, most arra figyelmeztetett, hogy hiába vált 20 év alatt szűk részterületből fontos tényezővé a klímaválság kérdése, továbbra is emelkednek a káros anyagok kibocsátási mutatói,

vagyis még mindig nem aggódunk eléggé a klímaválság következményeitől.

De miként lehet rábírni az embereket – hiszen ők lesznek képesek a megfelelő döntések meghozatalára rábírni a politikusokat és vezetőket –, hogy meglegyen a kibocsátás-csökkentéshez szükséges, fentebb jelzett akarat?

A klímaszakértő két nagy ösztönző erőt említett: valamilyen átélt természeti katasztrófa – aszály, hurrikán, árvíz –, és a jólét, amikor nincsenek mindennapi megélhetési problémák, van idő és energia foglalkozni a klímaváltozás problémájával. Ez a korszellem is fejlődik szerinte, az újabb generációk számára már természetes, hogy foglalkozni kell a kérdéssel.

Ugyanakkor a klímaváltozás mint probléma még mindig verseng az összes többi aktuális problémával – legyen szó akár az ukrajnai háborúról, akár az attól nem független energiaválságról. Pedig utóbbi és a klímaváltozás összefügg, annyiban biztosan, hogy a problémák kezeléséhez hasonló intézkedésekre van szükség: energiahatékonyság növelése, gázfelhasználás csökkentése, energiafogyasztás visszafogása – akár az energia árának emelésével.

Így lehet csökkenteni a kibocsátást, és rábírni azokat is az energiahatékonyság növelésére, akik bár megengedhetik maguknak, de eddig nem cselekedtek. Erre pedig nagy szükség van. Ahhoz ugyanis például, hogy elérjük a 2050-ig vállalat karbonsemlegességet, a következő szűk 30 évben 90 százalékkal kell csökkenteni a mostani kibocsátást. Ezt el lehet érni, de az ehhez szükséges

megújuló energiaforrások nem épülnek elég gyorsan.

A beszélgetésből kiderül, mivel érdemes kezdenie annak, aki egyéni szinten szeretne lépni – otthona energiahatékonyságának javításával, közlekedési módjainak felülvizsgálatával. Az egyéni cselekvés azonban nem elég, a klímakatasztrófát csak úgy tudjuk elkerülni, ha ez politikai akarattá egyesül és állami cselekvés is lesz belőle. Annál is inkább, mivel a kibocsátás jelentős része a társadalmi-gazdasági viszonyokból fakad – mondja Bart István. Ezekre persze nincs közvetlen személyes befolyásunk, de szavazáskor, illetve az ügyet képviselő civil szervezetek támogatása révén tudunk rájuk hatni.

A kibocsátás-csökkentés tehát nem elsősorban az egyén felelőssége, együtt, közösen, vagyis az államnak kell olyan ösztönzőket létrehoznia, amik révén eléri, hogy a legracionálisabb lépés legyen egyben a legkörnyezettudatosabb is. Jelenleg azonban a mindennapi életben még mindig támogatjuk a környezetszennyezést, például az olcsó repüléssel. A kerozinon ugyanis nincs áfa, miközben például egy repülőutas római hétvége alatt annyi káros gázt bocsát ki, mintha minden nap autóval mennénk dolgozni egy éven át, pedig

lehetne olyan a világ, ahol a környezettudatos választás a legolcsóbb és a leglogikusabb.

A globális kilátások nem teljesen reménytelenek, de a 2015-ös párizsi megállapodás nyomán kibocsátás-csökkentésre tett – egyelőre még többnyire megvalósítás előtt álló – ígéretek teljesülése esetén is jó, ha 2 Celsius-fok alatt tudjuk tartani a globális felmelegedés mértékét, és ekkor is számolni kell rendkívül súlyos következményekkel.

A legoptimálisabb forgatókönyv szerinte, ha sikerül megtartani legalább a jelenlegi társadalmi kohéziót, de még jobb, ha összefog az emberiség, a Ferenc pápa által is hangoztatott gondolatok jegyében a szolidaritásra, az ökológiai megtérésre helyezve a hangsúlyt: ahogy embertársainkat, úgy a természetet sem szabad kizsákmányolni. A fogyasztásra épülő társadalmi normát fel kell váltsa az etikus gondolat, hogy

megosszuk egymás között azt a szűkös erőforrást, amit a Föld fenntarthatóan ki bír magából termelni.