Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
A 140 termékcsoport közül, amelynek az árváltozásából a KSH kiszámolja az inflációt, 110-nél volt két vagy három számjegyű a drágulás, 16-nak az ára több mint másfélszeresére nőtt egy év alatt.
Minimálisan lassult az infláció, de még így is 25,2 százalékos volt márciusban – közölte a Központi Statisztikai Hivatal. A KSH 140 termékcsoportra lebontva számolja ki az inflációt, ezeknek az árváltozása alapján mutatjuk be, hogyan alakultak az árak az elmúlt egy évben.
Tizenhat olyan termékcsoport van, amelynek az ára minimum a másfélszeresére nőtt, ebből 14 étel vagy a rezsi egyik összetevője, a maradék kettő a tankönyv és az állateledel. (A legtöbb tankönyv most már ingyenes, úgyhogy az inflációba csak a nagyon kevés, még fizetős tankönyv számít bele, minimális, 0,004 százalékos súllyal veszik számításba, nem ez az igazán problémás része az egésznek.)
A kenyér, a vaj és a vajkrém, a sajt, a tej, a tojás és az összes többi tejtermék is azok közé tartozik, amelyeknek az ára elszabadult az elmúlt egy évben. A háztartási energiánál pedig jól látszik, hogy nemcsak a korábban rezsicsökkentett vezetékes gáz ára emelkedett nagyot, hanem a helyettesítő termékeké, így a briketté, a tűzifáé vagy épp a palackos gázé is. Ez havi alapon már csökkenést jelent, de a 12 hónappal korábbihoz képest még mindig nagyon durva a drágulás.
Kimondottan hosszú azoknak a termékeknek a listája, amelyeknél 25 és 50 százalék között volt az elmúlt egy évben az áremelkedés. Rengeteg étel mellett a legnagyobbat dráguló szolgáltatások is itt vannak, élükön a taxizással és a múzeumi, illetve sportbelépőkkel. De a lakásjavítás és a benzin is ebbe a csoportba került be.
A lista következő része, a 10 és 25 százalék között dráguló csoport nagyrészt szolgáltatásokkal és tartós termékekkel van tele. Utóbbiak azok, amelyeket nem minden hónapban vesz az ember, de amikor igen, akkor egyszer jó sokat költ rá – mint például egy bútor, konyhai eszköz vagy épp autó. Ennek a két termékkörnek a drágulása nem annyira látványos, mint az élelmiszereké, csakhogy évekig ahhoz szoktunk hozzá, hogy minimálisan nőnek az áraik évről évre, ehhez képest a két számjegyű növekedés már egészen extrémnek számít most. És persze mivel a teljes infláció 25,2 százalék, ezek valójában még így is lejjebb húzzák az átlagot, vagyis amikor az a kérdés, hogyan lehet „csak” 25 százalék környékén az egész inflációs mutató, amikor szinte minden étel óriásit drágul, a választ nagyrészt itt kell keresni.
Végül azok a termékek, ahol már most egy számjegyű az infláció. Sok ruha mellett a gyógyszer az igazán fontos ebből a csoportból, de a közös költség, a helyi tömegközlekedés és a használt autó sem elhanyagolható.
Öt olyan eleme van a listának, amelynek az ára pontosan ugyanannyi, mint egy éve volt: a központi áras távfűtés, a szemétszállítás, a vízdíj, a csatornadíj, és a munkába vagy iskolába történő szervezett utazás. Az egyetlen olyan áru pedig, amely most olcsóbb, mint tavaly ilyenkor, a tévé.
Ennek a 140 termékcsoportnak az árváltozása alapján számol a HVG Személyes Inflációs Kalkulátora is, ott mindenki saját maga megadhatja, mennyit költ az egyes termékekre, és ebből kiszámolhatja, mennyivel változott az ő saját inflációja:
HVG Személyes Inflációs Kalkulátor - számold ki, mekkora a saját inflációd!
Elkészítettük a kalkulátort, amellyel bárki kiszámolhatja, mekkora inflációval szembesül.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Hangulatjavító intézkedések özönét zúdítja a kormány a választókra a Pride után, de még a támogatott lakáshitel is arról szól, hogy az állam kivonul a család- és szociálpolitikából, és a felelősséget az egyénre tolja. Hogyan járhatnak jól a magas jövedelműek az új kedvezményes hitellel? Miért maradnak ki a közszféra dolgozói ebből az osztogatásból is? Mi történne, ha nálunk is lengyel mintára emelnék a nyugdíjakat? Három szakértőt kérdeztünk.
Talán mindenki halott már Bugyiról és Taktaharkányról, ám ezeken kívül is rengeteg érdekes nevű település található Magyarországon. Játsszon velünk!
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
Június utolsó hétvégéjén Szerbiában és Magyarországon is új erőre kapott a tiltakozás a rendszer ellen, Budapesten a Pride, Belgrádban a Vitus-napi tüntetések vitték az utcára a megfáradni látszó ellenzékieket.