Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Két évük van az Európai Unió tagállamainak, hogy beépítsék jogrendjükbe a július végén jóváhagyott direktívát, amely előírja az unió polgárai számára a javítás jogát. Régóta ismert probléma, hogy elsősorban a háztartási elektronikai eszközöknél vagy épp mobiltelefonoknál, hogy ha az adott berendezés elromlik, pláne ha mindez a nem túl hosszú garanciális időn túl történik, akkor a fogyasztó pórul járt, és ennyi volt a történet.
A forgalmazó legfeljebb kisebb vagyonokért nyújt szolgáltatást, tudatosan abba az irányba ösztökélve a felhasználót, hogy “engedje el” a bedöglött eszközét, és helyette vegyen inkább egy újat.
Az Európai Bizottság által elérhető becslések szerint jelenleg évi 35 millió tonna elektronikus hulladék keletkezik az EU-ban, valamint évi 261 millió tonnányi káros anyag kibocsátás keletkezik az elektronika eszközök idő előtti selejtezéséből. Az elektronikus szemét mennyisége nő a leggyorsabb ütemben világviszonylatban is, és mindössze 15-20 százalékra becsülhető az újrahasznosítási arány.
A gazdasági kár is jelentős, a fogyasztók összesen nagyjából évi 12 milliárd eurót veszítenek azzal, hogy meghibásodott készülékeik helyett újat vesznek a javítás helyett.
Az uniós becslések szerint a direktíva sikeres bevezetése egy 15 éves időkeretre vetítve 18,5 millió tonnával csökkenti az üvegházhatású gázok kibocsátását, 1,8 millió tonnányi nyersanyagot takarít meg, és 3 millió tonnával kevesebb lesz a szemét is. Ugyanezen az időtávon egyúttal 15,6 milliárd eurót spórolhatnak meg az eladók és a gyártók, a legjobban a jelenleg gyakran kiszolgáltatott helyzetben lévő fogyasztók járnak, akiknek 176,5 milliárd euróval maradhat így több a zsebükben. Deklarált cél, hogy a javításra koncentrált ipar is gyorsabban fejlődjön, itt 4,8 milliárd euró többletberuházást várnak az új szabályrendszer hatálybalépésétől.
AFP / Jens Buttner
Változnak az erőviszonyok
Az uniós direktíva a fogyasztóknak is szól, őket is arra ösztönözve, hogy elromlott háztartási eszközeiket inkább javíttassák, minthogy újat vegyenek, de a legtöbb változás az eladói oldalt érinti, felülírva több olyan gyakorlatot, amit egyoldalúan élvezhettek eddig erőfölényük miatt.
Eleve meghosszabbítja az új szabályrendszer a kötelező jótállást egy évvel, és a gyártóknak akár 5-10 évvel a vásárlás idejét követően is biztosítani kell a javítást szolgáltatásként. A jótállási időszakban a javítást ingyenesen kell biztosítani, közben a fogyasztónak cserekészüléket kell biztosítani, lehetőség szerint szintén felújított készülékek formájában.
A direktíva nagyban korlátozza a gyártók és forgalmazók eddigi gyakorlatát, hogy csak az általuk gyártott alkatrészeket tartják elfogadhatónak, vagy szoftveres úton zárnak ki mások által gyártott alkatrészeket, illetve elutasítják a fogyasztói igényeket, ha az adott berendezést már valaki korábban javította. Az új szabályok ezzel nagyban megnyitják a terepet harmadik feleknek.
Ez a vita az Egyesült Államokban is több problémás szempontot felvet, lévén a háztartási eszközökön, vagy okostelefonokon rendszerint szabadalmi jog által védett szoftverek futnak, ezért is írja elő a gyártó vagy a forgalmazó, hogy csak bizonyos beszállítók végezhetnek javításokat az általa előállított eszközökön.
A mostani uniós irányelv szerint ez az érv nem üti meg az ingerküszöböt. A gyártónak gondoskodniuk kell alkatrészekről, olcsón és észszerű időn belül, noha az utóbbi elvárásokat rugalmasan kezeli egyelőre a direktíva. Érdekesség viszont, hogy a harmadik fél által gyártott komponensek esetén külön kiemeli a 3D nyomtatással előállított darabokat, amikkel le lehet csökkenteni a beavatkozás mértékét, ha az adott meghibásodás egy kisebb alkatrésznek tudható be, és így nem kell például lecserélni egy egész áramköri lapot. Előírás egyben, hogy a gyártó nem tilthatja meg használt alkatrészek használatát a javításhoz.
A javítások népszerűsítése érdekében a tagállamoknak is üzemeltetniük kell majd valamilyen formában tájékoztató, összehasonlító felületeket, hogy az érintett felhasználók megalapozott választásokat tudjanak hozni, megtalálják a hozzájuk legközelebbi javítóműhelyt, használt cikk értékesítő helyeket vagy épp a működésképtelen berendezések felvásárlására specializálódott szolgáltatókat. Ezeken a platformokon szintén fel kell tüntetni, hogy az értékesítők milyen áron és milyen időtávra vállalják a javítási munkálatokat.
Elvárás továbbá a tagállamokkal szemben, hogy saját hatáskörben legalább egy intézkedéssel tegyenek a javítások népszerűsítése érdekében. Ez a bizottsági tájékoztatás szerint lehet egy kuponrendszer, információs kampányok, képzések, vagy a közösségi javítóműhelyek támogatása.
Kell még csiszolás
A kérdésben aktív különböző lobbiszervezetek mindenképp üdvözlendőnek tartják a direktíva irányát, de több hiányosságra is panaszkodnak.
A Right to Repair ernyőszervezet, amelynek 100 civil és piaci tagja van 21 országból több problémát is kiemelt. Ilyen a “guminyelvezet”, például nincs definiálva pontosan, hogy mit jelent az „észszerű” időtáv, ami alatt egy elromlott eszközt meg kell javítani, és úgy látják, a szövegezés amúgy is számos kiskaput hagy nyitva.
Szintén problematikusnak tartják, hogy jelenlegi formájában a direktíva túl szűkre szabja azokat a gyártókat és termékköröket, amelyekre a hatálya kiterjed. Ehhez hozzátartozik, hogy az EU illetékesei külön kiemelték, hogy a későbbiekben a direktíva hatályát bővítik, ha szükséges.
Ugyancsak képlékeny egyelőre, hogy a jóváhagyott irányelv szerint létrejön egy európai tartóssági szabványrendszer az unióban, emellett kötelezhetik majd el magukat a piaci szereplők. Az még bizonytalan, hogy mindez mit jelent és mit tartalmaz pontosan.
Féltik vevőiket a gyártók
A javított vagy felújított eszközöknek már eddig is jelentős piaca volt, legyen szó használt mosógépekről, javított laptopokról, emellett az egyik legnagyobb hazai mobilszolgáltató is kínál felújított készülékeket a kínálatában.
Sok gyártó azonban nem túl lelkes a kötelező javítás miatt, lévén számár könnyebb és gyakran kifizetődőbb, ha a vevő a bedöglött eszköze helyett vesz egy újat, a régit pedig “nemes egyszerűséggel” kidobja.
Visszatérő érv, hogy az eddig bevett, a fogyasztók javításhoz való jogát erősen korlátozó gyakorlat tulajdonképp az ő érdekükben van érvényben. Miután a modern eszközökön gyakran speciális szoftverek futnak, az azokat nem ismerő, illetéktelen személyek károkat okozhatnak a berendezésekben, adott esetben biztonsági kockázatoknak tehetik ki a felhasználót, ha elkezdenek “buherálni”.
A javításpártiaknak erre persze megvan a megoldásuk: a gyártó tegye elérhetővé a szükséges dokumentációt. A szabadalmaztatott termékeik teljeskörű nyilvánossá tételétől azonban a cégek aligha lennének elragadtatva.
