Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A GKI elemzése szerint Romániában, Belgiumban és Lengyelországban is gyorsabban emelkednek az árak. Az élelmiszerárakat elemezve azonban látszik: a különadók, és nem az energiaár-robbanás okozta a magas inflációt, az ennek letörésére hozott kormányzati intézkedések pedig gyakorlatilag hatástalanok voltak.
A legmagasabb éves inflációs rátákat augusztusban Romániában (5,3 százalék), Belgiumban (4,3 százalék), Lengyelországban (4 százalék) és Magyarországon (3,4 százalék) regisztrálták, azaz az EU-ban Magyarországon volt a negyedik legmagasabb infláció a múlt hónapban – közölte a gazdaságkutató cég.
Az adatok alapján különösen az egy évvel előtti értékhez képest szembetűnő a javulás, hiszen 2023 augusztusában Magyarországon volt toronymagasan a legnagyobb az infláció, 14,2 százalékkal, jócskán „megelőzve” a második Csehországot (10,1 százalék) és a harmadik Szlovákiát (9,6 százalék).
Ez utóbbi országok ugyanakkor – a magas bázisértékeknek és az infláció mérséklésére törekvő sikeres gazdaságpolitikának is köszönhetően – az elmúlt fél év átlagában már bőven 3 százalék alatt tudták tartani a drágulás mértékét, szemben Magyarország március–augusztusi átlagos 3,7 százalékos rátájával – jegyzi meg a GKI.
Nemzetközi összehasonlításban jól látható, hogy a magyar fogyasztói árindex 2022 nyarának végétől tér el jelentősen a többi ország árindexétől, akkor, amikor a különadókat megemelték, illetve amikor új adókkal sarcolták a magyar vállalkozókat. Ez önmagában 8-9 százalékponttal emelte a hazai árindexet – írja az intézet. Hozzáteszik: miközben a különadók esetében hivatkozott energiaár-robbanás csak kis részben jelent meg a hazai árakban, szemben a vizsgált államokkal, vagyis ez eltérés még a jelzettnél is nagyobb.
Az élelmiszerek árindexének csúcsdöntéséhez tehát nagyban hozzájárultak a különadók: bár az elválás a régiótól már a Covid-járvány idején elkezdődött, az ugrás 2022 áprilisától vált látványossá. „Beszédes, hogy míg 2024 augusztusában az élelmiszer-infláció Csehországban 14 százalék, Ausztriában 16 százalék volt 2022 áprilisához képest, addig nálunk 35 százalék”, ami arra utal, hogy a kormány árleszorító intézkedései nem voltak túlságosan sikeresek, s a mostani, alacsonyabb áremelkedés is elsősorban a nemzetközi folyamatoknak köszönhető, nem pedig a kormányzati beavatkozásoknak – összegez a GKI közleménye.
Az Eurostat adatai alapján az Európai Unió éves fogyasztói árindexe 2024 augusztusában 2,4 százalék volt, és így érezhetően csökkent a júliusi 2,8 százalék értékhez képest. Tavaly augusztusban az éves árindex még 5,9 százalék volt az EU-ban. Az euróövezetben az inflációs ráta 2,2 százalék volt augusztusban, ami az elmúlt négy év legalacsonyabb értéke.
2024 augusztusában az euróövezet éves inflációs rátájához a legnagyobb mértékben a szolgáltatások járultak hozzá (+1,9 százalékpont), amit az élelmiszer, alkohol és dohánytermékek (+0,5 százalékpont), valamint a nem energiaipari iparcikk termékkör (+0,1 százalékpont) követett. Az energiaárak csökkentek, ami –0,3 százalékponttal mérsékelte az indexet.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.