szerző:
Rácz Gergő
Tetszett a cikk?

Hatalmas regionális különbségeket lát az országban a közigazgatási és területfejlesztési miniszter, de ezeket elmondása szerint most is igyekszik orvosolni a kormány.

Még nem sikerült összezárni a területi egyenlőtlenségeket az országban, de mindenképp ez a cél – mondta éves meghallgatásán az Országgyűlés Gazdasági bizottságában Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter. „Reményeim szerint ez új kapcsolódási területek feltárását jelenti, egyben csökkenteni a területi egyenlőtlenségeket, a Budapest és más régiók közötti szakadék bezárását – fogalmazott.

A bizottságban felhördülés is kísért egy képviselői felvetést, hogy Budapest adja az ország GDP-jének a felét, amit Navracsics vitatott, ő úgy látja „a magyarok adják a növekedést”.

A miniszter arra invitálta Budapestet mint sikeres várost, hogy vállaljon nagyobb részt a gazdaságilag kevésbé jó helyzetben lévő települések támogatásában. Elmondása szerint csak így lehet közös gazdasági sikerélménye, akár az ország kevésbé vagyonos részén élő lakóinak is.

Miniszteri területén 3 feladatot vázolt fe:

  1. Kormányablak – legyen több, kisebb, és ami már túlterhelt, azt bővítse a kormányzat.
  2. Digitális állampolgárság – mobilon lehessen megoldani mindent, ez 2025-ben dinamikus fejlődést hoz, ha nem is váltja ki a kormányablak rendszert. Leginkább az urbánus fiataloknak lehet ez megfejtés – mondta Navracsics.
  3. Nagy hatékonysággal használunk fel elérhető uniós forrásokat, ehhez Csehország lehet reionális referencia.

A kormány vallja, hogy ami fejlesztési forrást az EU megtagad Magyarországtól, az a saját versenyképességét csorbítja.

A minisztert röviden tudtuk faggatni, hogy az általa felhozott gazdasági szakadék bezárását az egyes régiók között melyik területeken látja reálisnak: gyártás,vagy szolgáltatás. Meglátása szerint mindenhova lőni kell, ahova csak lehet, lévén a magyar gazdaságnak minden szektorában kell a fejlődés.

A Gazdasági bizottság Navracsics után Varga Mihályt hallgatta meg, aki jövőre pénzügyminiszteri pozícióját a jegybankelnökségre váltja fel. A meghallgatásról ebben a cikkben számoltunk be:

Varga Mihály: Törekedni kell az euró feltételeinek teljesítésére

Nagyon kecsegtető oddsokat nem kellett vállalnia a fogadó embernek: Varga Mihály pénzügyminiszter megkapta a parlament felhatalmazását, hogy ő legyen a Magyar Nemzeti Bank következő elnöke. Vezetősége alatt stabilitást ígér, egyben távolmaradást az elmúlt évtized gyakran csapkodó monetáris politikájától.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!