Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A legnagyobb el nem vitt lottónyeremény másfél milliárd forint volt.
A tavaly október 16-án megtartott, 42. heti skandináv lottó sorsolásán egy szerencsés játékos sikeresen eltalálta mind a hét kihúzott számot, a nyeremény 300 millió forint felett volt. A nyertes azonban mostanáig nem jelentkezett – közölte pénteken a Szerencsejáték Zrt.
A nyertesnek a sorsolástól számítva 90 napja van jelentkezni a nyereményéért, különben elbukja a pénzt. Mindez azt is jelenti, hogy a határidő 2025. január 14-én jár le, vagyis mindössze 10 napja maradt a szerencsés játékosnak jelentkezni. (Ha Mészáros Lőrinc nyerte, akkor őt megértjük, tavaly ugyanis négy óra alatt keresett ennyit, így neki lehet nagyobb fáradság elintézni a papírmunkát, mint felvenni a nyereményt.)
És hogy mit kell tennie? A szabály szerint a nyertesnek 300 millió forint feletti nyeremény esetén az úgynevezett nagynyertes vonalat kell hívnia, a telefonszám megtalálható a nemzeti lottótársaság honlapján, illetve a lottózókban is.
A játékos a nyertes szelvénnyel, illetve online vagy applikációs vásárlás esetén a tranzakciót bizonyító igazolással tudja igazolni nyereményjogosultságát. Ha a megadott határidőig nem jelentkezik, akkor a szabályok szerint az összeg bekerül az úgynevezett fel nem vett nyeremények közé, és különsorsolásos nyereményjáték útján visszakerül a játékosokhoz, illetve kiegészítheti az adott játék nyereményalapját.
Az elmúlt közel 25 évben viszonylag ritka volt, hogy nagy összegű nyereményért ne jelentkezett volna a nyertes. A legnagyobb át nem vett nyeremény egy 2017-es ötöslottó-telitalálat, amely mintegy másfél milliárd forintot ért.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.