Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A hatályos jogszabályok szerint ugyanis Budapesten legfeljebb 90 méteres épületeket lehet építeni.
„Nem támogatjuk 500 méteres magasházak, felhőkarcolók építését” – közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium a Telex megkeresésére.
A lap azután kereste meg a Lázár János vezette tárcát, hogy hétfőn 50,9 milliárd forintért arab befektetők kezébe került Rákosrendező területe, ahová a Mini-Dubaj-projektet (hivatalos nevén Grand Budapest) álmodta meg a kormány. Az ingatlan-adásvételi szerződést a magyar állam és az Eagle Hills írta alá, és a cégcsoport által bemutatott elképzelések alapján a terület egyes részein 250 és 500 méter magasságú épületeket is elhelyeznének.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium a Telexnek azt írta, azért nem támogatják ilyen magas épületek építését, mert továbbra is ragaszkodnak a magyar építészetről szóló, 2023. évi C. törvény vonatkozó szabályainak betartásához, amelyek tiltják azt. A hatályos jogszabályok szerint ugyanis Budapesten legfeljebb 90 méteres épületeket lehet építeni.
Karácsony Gergely közvetlenül a terület eladásának bejelentése után azt írta, szerinte „nettó hazaárulás” történt, mivel a kormány kiárusította Budapest egyik aranytartalékát annak az arab befektetőnek, aki Belgrád hasonló területét már tönkretette. Hozzátette: „A megfizethetetlen luxus-felhőkarcolók helyett megfizethető lakások építésére, zöldítésre van szükség Rákosrendezőn”.
A főpolgármester egy hétfő délutáni Facebook-bejegyzésében pedig jelezte, megszerzi és nyilvánosságra hozza a projektről szóló szerződést.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.