Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Hétfőn az USAID dolgozóit hazaküldték, a szervezet nyilvános internetes oldala elérhetetlen.
Marco Rubio külügyminiszter vezeti immár ügyvezető igazgatóként az Egyesült Államok nemzetközi fejlesztési ügynökségét (USAID) – ezt maga a külügyminiszter erősítette meg hétfőn.
Marco Rubio Salvadorba érkezése után újságírók kérdéseire válaszolva kijelentette, hogy “a USAID (United States Agency for International Development) nem működőképes”, hiszen az Egyesült Államok politikájával összehangban kellene dolgoznia, igazodva az amerikai nemzeti érdekekhez.
A miniszter hangsúlyozta, hogy a szervezet esetében nem egy “globális segélyszervezetről” van szó, hanem adófizetők dollárjaiból működtetik.
“Tartozunk az adófizetőknek azzal, hogy szavatoljuk azt, hogy (az ügynökség) saját nemzeti érdekeinket támogatja” – fogalmazott Marco Rubio, és hozzátette, hogy ami eddig zajlott, az nem folytatódik majd.
Hétfőn a fejlesztési szervezet washingtoni központja zárva maradt, a dolgozókat nem engedték be az irodákba azt követően, hogy Elon Musk, a kormányzati hatékonyságért felelős adminisztratív testület (Department of Government Efficiency – DOGE) vezetője közölte, hogy Donald Trump elnökkel egyetértenek a bezárásról.
Az üzletember egy vasárnap éjszaka megjelent podcast beszélgetésben “javíthatatlannak” és “bűnszervezetnek” minősítette a fejlesztési ügynökséget, a bezárását sürgette, valamint úgy vélte, hogy “a USAID Amerikát gyűlölő radikális baloldali marxisták viperafészke”.
A USAID számos programjának működését egyéb szövetségi kormányzati programokkal együtt a felülvizsgálat idejére felfüggesztették. A lépés alól kivételt jelentettek a sürgősségi élelmiszersegélyek, valamint az Egyiptom és Izrael számára folyósított biztonsági támogatások. A kivételeket később kiterjesztették az ügynökség humanitárius programjaira, amelyek így folytatódtak.
A dolgozók egy része hétfőn nem tudta elérni az ügynökség elektronikus felületét, és e-mailben arról kaptak tájékoztatást, hogy az ügynökség vezetésének döntése alapján az iroda hétfőn zárva tart. A szervezet dolgozóinak egy részét már korábban fizetett szabadságra küldték.
A szervezet nyilvános internetes oldala elérhetetlen.
A USAID világszerte mintegy 10 ezer embert foglalkoztat, többségüket az Egyesült Államok határain kívül. A 2023-as pénzügyi évben 50 milliárd dolláros költségvetéssel működött. Az ügynökség részben egészségügyi ellátási programokat működtet fejlődő országokban, hozzájárul humanitárius célok megvalósításához, valamint úgynevezett demokráciaerősítő tevékenységet is végzett, médiumokat támogatott a többi között a Demokrácia, Emberi jogok és Kormányzás Irodáján keresztül. Működésének bizonyos elemei a republikánusok kritikájának célpontjai voltak, miközben egyes programjait feleslegesnek minősítették.
A szervezet működéséről, valamint arról, hogy az Orbán-kormány örömére a hazai civil szféra és a független sajtó egy része hosszú időre elbukhatja forrásainak egy részét ebben a cikkünkben írtunk bővebben:
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.