„Kirakataink telve szebbnél szebb árukkal”, de sajnos nem telik a dolgozónak egy új cipőre. Erről készült még 1946 őszén egy rövid kis filmecske a filmhíradóban, és most, hogy 2025 tavaszán a kormányunk újra a kereskedőket fenyegeti, újra sokan előbányásszák a Nemzeti Filmintézet archívumából ezt a 80 másodperces kis alkotást.

Amelynek a készítői egyébként egészen empatikusan bántak a kiskereskedőkkel, sokkal inkább, mint a maiak: itt még el is magyarázták, hogy „a kiskereskedő nem tehet erről”, mert „az áru, amíg eljut hozzá a közvetítőkön keresztül, a láncolás és árdrágítás folytán megfizethetetlenné válik”. (Azaz több közvetítőn át tud csak a boltos hozzájutni az áruhoz, és menet közben mindenki leveszi a maga hasznát.)

„Így van ez minden közszükségleti cikknél. A dolgozók kenyere, ruhája és cipője függ attól, hogy megvédjük a láncolók és árdrágítók ellen a forintot” – zárul a híradórészlet.

A forint megvédése persze nem sikerült, 1946 és 1948 között az élelmiszerárak majdnem 60 százalékkal nőttek, a Rákosi-rendszer utána csak fokozta a bajokat, majd jött a Kádár-korszak a maga fenntarthatatlan árrögzítéseivel és az elkerülhetetlen összeomlásával.

De persze ez nem magyar sajátosság – több ezer éve próbálkoznak időről időre politikusok azzal, hogy megmondják, milyenek legyenek az árak, és szinte soha nem lett ennek jó vége.