Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Jelentős hatása van az árrés csökkentésének abban, hogy lassult az infláció – írja a Nemzetgazdasági Minisztérium, pedig a legtöbb élelmiszer még az előtt bekerült az adatbázisba, hogy az új árrésszabály életbe lépett volna.
Látványosan nagyot fékezett az infláció márciusban: az egy hónappal korábbi 5,6 után most már csak 4,7 százalékos. Nem is csodálkozhattunk, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium öntömjénező közleményt adott ki két perccel az adat megjelenése után.
Az NGM tizennégy mondatos közleményében nyolcszor szerepel az árréscsökkentés kifejezés – egyébként mind a nyolc alkalommal helytelenül, külön írva –, és ez a politikai kommunikáció szempontjából érthető is, azonban van egy kis bökkenő:
amikor életbe léptek az árrés új szabályai, a legtöbb élelmiszerár, amelyből kiszámolták az inflációt, már bent állt az adatbázisban.
A Központi Statisztikai Hivatal összeírói ugyanis minden hónap elseje és huszadika között gyűjtik be az adatokat, amelyekből aztán elkészül az inflációs szám. Az árrés új szabályait pedig ugyan március 11-én jelentette be Orbán Viktor, de ezek csak március 17-től voltak érvényesek. Azaz a 20 nap közül, amelyben figyelték a KSH munkatársai az árakat, csak négyben láthatták azt, hogy milyen volt az árréssapka hatása. (A teljes módszertant itt olvashatják el.)
Az NGM ezt az ellentmondást úgy oldja fel, hogy azt írta: már ennyire rövid időszak alatt is jelentős hatást váltott ki az árréscsökkentés.
Arra pedig az elemzők is felhívták a figyelmet, hogy pont az időtényező miatt majd egy hónap múlva, amikor az áprilisi inflációs adat is megérkezik, még jobb számokat láthatunk majd.
Ahogy azt bemutattuk, az élelmiszerárak februárról márciusra átlagosan stagnáltak a statisztikában, az éves élelmiszer-infláció pedig egy ezrelékponttal, 7,1-ről 7 százalékosra lassult. Ennél sokkal fontosabb az infláció lassulásában az, hogy a benzin olcsóbb lett, a telekomcégek tavaly márciusi áremelése beépült a bázisba, a rezsit pedig a sokat vitatott módszertanával olcsóbbra hozta ki a KSH.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.