Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Az átlagkeresetek emelkedése 10 százalék alá lassult februárban, a reálkereset csak 3,5 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban. A nettó átlagkereset 455 ezer forint volt, a közepes nettó 371 ezer forint.
Februárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 661 400, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 455 000 forint volt. A bruttó átlagkereset 9,3, a nettó átlagkereset 9,1 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest – írja jelentésében a KSH.
A bruttó kereset mediánértéke (középérték, amelynél pont annyian keresnek többet, mint kevesebbet) 533 600, a nettó kereset mediánértéke 370 700 forintot ért el, 8,5, illetve 8,8 százalékkal múlta felül az előző év azonos időszakit.
A reálkereset 3,5 százalékkal emelkedett a fogyasztói árak előző év azonos időszakához mért, 5,6 százalékos növekedése mellett.
Januárban az átlagkeresetek még valamivel 10 százalék fölötti mértékben emelkedtek az egy évvel korábbi szinthez képest. Ez pozitív fejlemény volt, az elemzők többsége inkább arra számított, hogy a növekedési ütem már januárban 10 százalék alá mérséklődik.
A reálkeresetek emelkedésének lassulása már januárban drasztikus volt (4,6 százalékra) – köszönhetően a vártnál magasabb inflációnak.
Az év hátralévő részében a bérdinamika várhatóan tovább lassul, míg az infláció magas marad. Éves átlagban 8-9 százalékos béremelkedési ütemet és 5 százalék körüli inflációt feltételezve a reálkeresetek emelkedése csak 3-4 százalék lehet.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Kissé félresikerült módon, mégis ünnepélyesen indult el 35 éve a budapesti tőzsde, de sokan feltették a kérdést, vajon készen áll-e erre Magyarország. Ma a tőzsde csak elvétve kerül be a kis hírek közé – pedig az igazán nagy hibát nem a BÉT-en követték el, hanem a magyar cégvilággal van baj.
Az orosz elnök arról is beszélt, hogy nem zárja ki az észak-ukrajnai Szumi város elfoglalását, hogy „biztonsági övezetet” hozzanak létre.
Tavaly már 9 milliárd forint veszteséget fialt a kormány által felhizlalt Magyar Vagonnak a nagy egyiptomi kocsimegrendelés.
Trump, Irán és Magyarország a címlapokon a külföldi lapoknál. Nemzetközi lapszemle.
Átláthatóbbá és rugalmasabbá szeretnék tenni a kerti kutak bejelentésének, engedélyezésének és ellenőrzésének folyamatát.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.