Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Három balatoni települést érint a felújítás.
„7,5 milliárd forint áll rendelkezésére az Építési és Közlekedési Minisztériumnak, hogy megindítsák többek között a Balatonfüred–Tapolca–Keszthely-vasútvonal villamosításának tervezését” – jelentette be Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter a Facebookon.
A miniszter egy vasútállomáson beszélt a fejlesztésekről, ahol azt is elárulta, hogy a villamosítással egy időben megkezdődik a Balatoni Körvasút tervezése is, majd hozzátette, hogy reményei szerint minél előbb megvalósul mindkét beruházás.
2017 őszén ért véget a Balaton déli parti vasútvonal felújítása, a 103 milliárd forintos projekt hatására lényegesen megemelt sebességet, lecsökkent menetidőt és megújult állomásokat kaptak az arra vonatozók.
Az igény pedig már ekkor felmerült, hogy a hazai turisztika szempontjából jelentős észak-balatoni vonallal is kezdjenek valamit. Az erre irányuló projekt legnagyobb részét a villamosítás teszi ki, amely önmagában nem old meg semmilyen problémát egy korábbi cikkünk szerint:
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A kormány minden eszközzel segítené a kedvenc cégeit, hogy Montenegróban is megrendelésekhez jussanak. A nagy kérdés: mindez mennyi adófizetői pénzbe kerül, és mennyi gazdasági haszna lesz.
Több robotrepülőgéppel vették célba az üzemet.
Magyar Péter magára vette.
Húszmilliárdos keretről lehet szó.
A legjellemzőbb hiányosságok között az olajszivárgást, a nem megfelelő fékhatást, a gumiabroncsok és a futóműalkatrészek állapotát jegyezték fel.
A magyar kormányfő bojkottálja, hogy Ukrajna megkezdhesse a felvételi tárgyalásokat az EU-val, ám most éppen szövetségese, az amerikai elnök szólítja fel, hogy adja fel a vétót.
A korábbi hírek szerint az amerikai elnök azt kérte, hogy a magyar kormányfő ne blokkolja tovább Ukrajna EU-csatlakozását.