„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A spanyol kormány szerint több tényező játszott össze, melyek elindították a leállások láncreakcióját, a kibertámadást viszont kizárták.
Rendellenes feszültségingadozás okozta az április végi áramszünetet Spanyolországban – ismertette az ökológiai átmenetért felelős miniszter az incidens vizsgálatára létrehozott bizottság jelentését kedden a kormányülést követő sajtótájékoztatón Madridban. Sara Aagesen elmondta: az országos méretű áramkimaradást több tényező okozta. A feszültség ingadozása miatt túlfeszültség keletkezett, amely leállások láncreakcióját indította el a rendszerben, miután a tartalék erőművek nem tudták stabilizálni a hálózatokat.
A tárcavezető beszámolt arról, hogy mindössze 21 másodperc alatt megkezdődtek az erőművek leállásai, kezdve Granadával. Mint mondta, az incidensekre reagálva a spanyol elektromos rendszer üzemeltetéséért felelős Red Eléctrica vállalat ugyan elrendelte egy új erőmű bekötését a déli zónában, de annak másfél órára volt szüksége az üzembe lépéshez, így nem állt készen időben a kiterjedt áramszünet megakadályozására.
“A rendszer üzemeltetője azt is észlelte, hogy a feszültség szabályozására rendelkezésre álló és erre programozott erőművek technikai korlátozások miatt nem az előírásoknak megfelelően szabályozták a feszültséget” – részletezte Aagesen, majd hozzátette: az elemzésből kiderült, hogy az elektromos rendszer nem rendelkezik elegendő dinamikus feszültségszabályozási kapacitással.
Aagesen azzal folytatta, hogy “azonosítottak olyan sebezhetőségeket, hiányosságokat, illetve a biztonsági intézkedések rossz konfigurációját, amelyek potenciális jövőbeli kockázatoknak tehetik ki a hálózatokat, rendszereket.” A tárcavezető azt is kihangsúlyozta, hogy az áramszünetet nem kibertámadás idézte elő.
Sara Aagesen bejelentette: a jövő héten intézkedéscsomagot terjeszt a kormány elé, hogy az április 28-ihoz hasonló áramszünet ne fordulhasson elő újra. Ennek részeként meg akarják erősíteni a villamosenergia-rendszer szereplőire vonatkozó kötelezettségek betartásának felügyeletét, fel akarják gyorsítani a Nemzeti Energiabizottság létrehozását, és növelni kívánják a túlfeszültségek ellenőrzésére szolgáló erőforrásokat.
Április 28-án Európa egyik legsúlyosabb áramszünete sújtotta az Ibériai-félszigetet: földön ragadtak a légi járatok, megbénult a metrórendszer, megszakadt a mobilkommunikáció, nem működtek a bankautomaták, és leálltak a gyárak. A repülőterek és a pályaudvarok az ott rekedt utazók táborhelyévé változtak, az üzletek és irodák bezártak. Az áramellátás mintegy tízórás szünet után kezdett csak fokozatosan helyreállni az országban.
(MTI)
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Húszévnyi lefelé nivellálás után érkeztünk meg ide. Vélemény.
Németh jelenleg a Fidesz parlamenti frakciójának szóvivője.
Múltkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Újabb divattrendet teremtene az aranylabdás portugál támadó vagy valami egészen más oka van?
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.