Luxustáskákkal és gyémánt nyaklánccal vesztegethették meg, letartóztatták a volt dél-koreai elnök feleségét

Kim Konhit négy órán keresztül hallgatták ki. Mindent tagadott.

  • HVG

Részvények manipulálása és megvesztegetés miatt kedden letartóztatták Jun Szogjol volt dél-koreai elnök feleségét, Kim Konhit – írja a BBC. Az 52 éves nőt négy órán keresztül hallgatták ki a bíróságon, minden vádat tagadott. Az ügyészek szerint több mint 800 millió won (közel kétszáz millió forint) nyereséget szerzett úgy, hogy részt vett egy dél-koreai BMW-kereskedő, a Deutsch Motors részvényeinek árfolyamát manipuláló csalásban – igaz, még azelőtt, hogy férjét az ország elnökévé választották. Szogjolt áprilisban távolítottak el a hivatalából, azután, hogy lázadást akart kirobbantani az országban tavaly decemberben. 

Kim Konhit azzal is vádolják, hogy két Chanel táskát és egy gyémánt nyakláncot is elfogadott kenőpénzként a sokszor szektaként emlegetett Egyesítő Egyháztól kisebb-nagyobb üzleti szívességekért cserébe. A hatóságok állítják azt is, hogy a nő beavatkozott többször is korábban a választásokba, 2022-ben és tavaly is.  

„Őszintén bocsánatot kérek, hogy bár jelentéktelen személy vagyok, mégis bajt okoztam” – mondta az újságíróknak Kim Konhi, akinek börtönbe kell vonulnia, mert a nyomozó hatóságok tartanak attól, hogy bizonyítékokat semmisíthet meg.

Kim Gonhi, a volt dél-koreai elnök felesége börtönbe vonul
Jung Yeon-je / POOL / AFP

Kimet magánzárkában tartják, amelyben a földre tett matracon alhat, és egy asztala is van. A közös zuhanyozóban külön tisztálkodhat, és naponta egy órára az udvarra is kiengedik, hogy testmozgást végezzen. Néhány kivételtől eltekintve ugyanolyan elbánásban részesítik, mint a többi fogvatartottat.

Egy hasonló szöuli börtönben fogva tartott férje már közel száz napot töltött a rács mögött. A volt elnök januártól márciusig volt először börtönben, majd júliusban ismét elrendelték a letartóztatását a szükségállapot tavaly decemberi kihirdetésével összefüggésben ellene felhozott vádak alapján.

Kim gazdag üzletasszony, egy általa alapított művészeti ügynökség sikeres vezetője, és a kormányzati adatbázis szerint a házaspár vagyonának nagy része, beleértve a szöuli otthonukat is, az ő tulajdonában van. Számos botrányba keveredett férje 2022-es megválasztása előtt és után is, mivel – a pozíciójában elvárt visszafogottság helyett – öltözködésével és lobbitevékenységével is gyakran felhívta magára a figyelmet. A korábban Jun Szogjollal munkakapcsolatban álló Han Dongszu volt bíró és ügyész szerint ő volt a hajtóereje férje politikai karrierjének.

Férje elnöksége alatt több olyan törvényjavaslatot kaszált el a kormányzat, amelyek szorgalmazták a nők ellen felhozott vádak kivizsgálását. Az utolsó vétót tavaly novemberben, két héttel a hadiállapot kihirdetése előtt adta ki Szogjol.

Az új elnök, Li Dzse Mjung megválasztása után különleges ügyészséget hozott létre.

Dél-Koreában már volt példa arra, hogy volt elnököket bebörtönöztek, de ez az első eset, hogy mind a volt elnököt, mind a volt first ladyt bebörtönözték.

Nyitókép: Jung Yeon-je / POOL / AFP  

Hozzászólások