A teljes csecsenföldi kormányt, valamint a területi vezetőket is menesztette kedden Ahmad Kadirov, a köztársaság Moszkva-barát közigazgatásának vezetője. Egyben felkérte Anatolij Popov miniszterelnököt, hogy tegyen javaslatot az új kabinet összetételére.

Grozniji közlések szerint a lépés a március 23-i népszavazással elfogadott új csecsenföldi alkotmánnyal függ össze, amelynek értelmében Kadirov immár nem csak adminisztrációs vezető, hanem a decemberi választásokig ő tölti be a köztársaság ideiglenes elnöki posztját is.
Kadirov menesztette a csecsenföldi főváros polgármesterét, Oleg Zsidkovot és helyére Hos-Ahmet Arszanovot nevezte ki, aki eddig az ifjúsági bizottságot vezette az adminisztrációban. Abdul-Hakim Szultigov, az orosz elnök csecsenföldi emberjogi képviselője úgy nyilatkozott kedden, hogy a decemberi választáson legalább 15 jelölt vesz részt, s megfigyelők szerint a legnagyobb esélyei Kadirovnak vannak.
Az elnökválasztáson nem indulhatnak a fegyveres szakadárok képviselői, így értelemszerűen Aszlan Maszhadov utolsó csecsen elnök sem. A lázadók vezetőjét kedden azzal vádolta meg az orosz hadsereg, hogy a második csecsen háború előtt azokat a forrásokat fordította orosz célpontok megtámadásának előkészítésére, amelyeket Moszkva az újjáépítésre és szociális célokra utalt át az első csecsen háborút lezáró haszavjürti békemegállapodás után.
Ilja Sabalkin ezredes, a csecsenföldi műveleteket koordináló stáb szóvivője ezt egy csecsen faluban, egy szakadár-szimpatizáns tanár házának alapozásában megtalált titkos archívumra alapozta. Közlése szerint a dokumentációból az is kiderül, hogy Maszhadov 700 ezer dollárt adott Sámil Bászájev hadúrnak 1999 júniusában, Dagesztán megtámadása előtt, ami az akkori elnök - általa cáfolt - érintettségét bizonyíthatja a második háborút kiváltó akcióban.
BKK: a vasárnapi tüntetés miatt több busz és villamos közlekedése is megváltozik

BKK: a vasárnapi tüntetés miatt több busz és villamos közlekedése is megváltozik

Az államfőnél tiltakozott a szakszervezetek szövetsége a rabszolgatörvény ellen

Az államfőnél tiltakozott a szakszervezetek szövetsége a rabszolgatörvény ellen

Nem jár a 2-es metró a Deák és a Déli között

Nem jár a 2-es metró a Deák és a Déli között

Számot nem tudunk mondani, de mutatjuk: ennyien tüntetnek a túlóratörvény ellen

Számot nem tudunk mondani, de mutatjuk: ennyien tüntetnek a túlóratörvény ellen

"Vagyunk még, akik nem adták fel" - A HVG adventi kalendáriumában ma: Gergely Zsófia

"Vagyunk még, akik nem adták fel" - A HVG adventi kalendáriumában ma: Gergely Zsófia

Macron szerint nem lehet újratárgyalni a brit kilépési megállapodást

Macron szerint nem lehet újratárgyalni a brit kilépési megállapodást