Tetszett a cikk?

"A Hamász vezetőivel és másokkal szemben úgy léptünk fel, ahogyan azt a legmegfelelőbbnek tartottuk és akkor, amikor mi jónak láttuk. Amikor eljön a pillanat, hogy Arafat ügyével foglalkozzunk, ugyanígy cselekszünk" - közölte Ariel Saron izraeli kormányfő az izraeli állami rádióban.

Arra a kérdésre, hogy a Palesztin Hatóság elnökére ugyanaz a sors vár-e, mint Ahmed Jaszinra és Abdel-Azíz ar-Rantiszira, a Hamász Izrael által tavasszal megölt két vezetőjére, a miniszterelnök így felelt: "Mindenki azt kapja, amit megérdemel. A megfelelő pillanatban, amikor minden feltétel adott lesz, eldöntjük, hogy mit csinálunk vele. Ugyanígy vártunk a megfelelő alkalomra a Hamász vezetőinek esetében is."



Kereskedjen ezzel a hírrel a Hírbörzén!
Saron tovább marad hatalmon, mint Arafat
Saron egy szeptember 14-én megjelent interjúban arról beszélt, hogy Arafatot "kiutasítják a palesztin területekről." Az izraeli kormányfő már többször fenyegetőzött azzal, hogy száműzi Arafatot, vagy egyenesen az életére tör, ami felháborodást keltett a palesztinokban, és számos kormány, köztük az Egyesült Államok tiltakozását is kiváltotta. Arafat 2001 decembere óta az izraeli hadsereg ostroma alatt áll a ciszjordániai Rámalláhban lévő főhadiszállásán, megfosztva minden szabad mozgási lehetőségtől.



Saron az interjúban bejelentette, hogy november elején terjeszti az izraeli parlament elé gázai kivonulási tervét, annak ellenére, hogy saját pártjában, a Likudban is számos ellenzője van a 21 gázai és négy elszigetelt ciszjordániai zsidó település feladásának. Az izraeli miniszterelnök felszólította Szíriát: mutasson komoly szándékot az Izraellel való tárgyalások felújítására. A Libanonban állomásozó szíriai csapatoknak kedden bejelentett és megkezdett áttelepítése szerinte nem jelent változást a damaszkuszi politikában és 3000 főnyi katona átvezénylése a szíriai határ közelébe csupán az amerikai nyomás hatására történt. (MTI)
2053-ig titkosították a hekkertámadás miatt összehívott nemzetbiztonsági bizottság ülését

2053-ig titkosították a hekkertámadás miatt összehívott nemzetbiztonsági bizottság ülését

20 évvel az indulás után kapott meg egy alapfunkciót a Gmail

20 évvel az indulás után kapott meg egy alapfunkciót a Gmail

Lemondásra szólították fel a dél-koreai elnököt

Lemondásra szólították fel a dél-koreai elnököt

A nemzetközi kötvénypiac mellett a világűr felé is kacsingat a 4iG

A nemzetközi kötvénypiac mellett a világűr felé is kacsingat a 4iG