szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Egy most nyilvánosságra került hangfelvétel szerint a tanárok irodáiból az épületek őrzésével megbízott biztonsági cég emberei éjszaka rendszeresen kilopták a zárthelyi dolgozatok egy-egy példányát, amit aztán pénzért árultak a diákoknak.


A Dunántúli Napló birtokába jutott hangfelvételen két biztonsági őr beszélgetése hallható, az egyik őr kérdőre vonja a társát a lopások ügyében. A férfi a felvételen előbb tagad, majd elismeri, hogy történtek hasonló esetek, de azzal védekezik, hogy november óta ők nem csináltak ilyeneket (az épületben november elején szereltek fel belső biztonsági kamerákat).

Az őröknek „hivatalból” kulcsuk van minden helyiséghez, hogy váratlan események esetén bárhova be tudjanak jutni. A felvételen elhangzó tárgyak, a matematika és a mechanika a műszaki karon a legnehezebbek közé tartoznak, itt a legnagyobb az esélye a kreditpont-vesztésnek. Egy-egy ilyen kérdéssor "tarifája" ötezer forint volt, az egyetemen állítólag a  diákok évek óta pontosan tudták, hogy kihez kell fordulni az igényeikkel.

A felvételt tegnap a lap munkatársai megmutatták az érintett Pollack Mihály Műszaki Kar vezetőinek. Az oktatási dékánhelyettes, dr. Kukai Tibor a hallottakra úgy reagált, hogy azonnal belső vizsgálatot indítanak és a rendőrségen is feljelentést tesznek a biztonsági cég ellen.

Az ügyben magántitok megsértésének gyanújával indulhat eljárás, mivel a kérdések - nyilvánosságra hozataluk előtt - magántitoknak számítanak. Ezért legfeljebb egyéves szabadságvesztés szabható ki. Az őr pedig azzal, hogy bement az irodákba, és elhozta a kérdéseket, megszegte munkaköri kötelességét, így munkajogi következményei is lehetnek az ügynek.

MTI Világ

Tankönyvcsomagok, olvasnivaló vajdasági magyar iskoláknak

Házi olvasmányokkal, szótárakkal és más kötetekkel gazdagodott 113 vajdasági, magyarul is oktató általános iskola könyvtára a Magyar Köztársaság Miniszterelnöki Hivatala (MeH) Kisebbség- és Nemzetpolitikáért Felelős Szakállamtitkársága könyvtár-támogatási programjának első lépéseként.

hvg.hu Itthon

Szeretik-e a tanárok a cigány gyerekeket?

A pedagógusok egy részének eszébe sem jut, hogy a hátrányos helyzetű és roma tanulók iskolai kudarcaiért a gyerekek családján kívül más, netán maga az iskola és a tanár is felelős lehet. Mindez abból a hatásvizsgálatból derül ki, amelyet integrációs programokban részt vevő tanárok körében végeztek.

Népszavazáson utasították el a svájciak, hogy szigorítsák a károsanyag-kibocsátást az országban

Népszavazáson utasították el a svájciak, hogy szigorítsák a károsanyag-kibocsátást az országban

A lesoványodva szabadult Eli csak most tudta meg, hogy családját már 2023. október 7-én lemészárolta a Hamász

A lesoványodva szabadult Eli csak most tudta meg, hogy családját már 2023. október 7-én lemészárolta a Hamász

Trump telefonon egyeztetett Putyinnal a háború lezárásáról

Trump telefonon egyeztetett Putyinnal a háború lezárásáról

Horrorparazitát fedeztek fel, átveszi az irányítást a pókok teste felett

Horrorparazitát fedeztek fel, átveszi az irányítást a pókok teste felett