Tetszett a cikk?

A gyár alkalmazottai a velük összejátszó benzinkutasok segítségével több tízmillió forintot tankoltak le az Audi-üzemanyagkártyákról.


A Kisalföld információi szerint a győri Audi néhány dolgozója és az M1-es Győr melletti szakaszánál lévő egyik töltőállomás néhány alkalmazottja egymással összedolgozva saját zsebüket töltögették az autók helyett az a gyár számlájára. A cég sofőrjei vitték az üzemanyagkártyát, a kút kezelői pedig az egyeztetett jutalék ellenében  leigazolták a tankolást.

A kutasok állítólag még a felett is szemet hunytak a töltőállomáson, hogy az üzemanyagkártya nem az éppen megtankolt autóhoz tartozott. Arról nincs egyelőre információ, hogy mióta folyhatott ez az „együttműködés”, de valószínűsíthetően nem friss dologról van szó, mivel a lap szerint az okozott kár megközelítheti a 20 millió forintot.

A Győrt elkerülő sztrádaszakasz melletti benzinkúton október végén tartott akciót a rendőrség, ennek eredményeként itt a teljes személyzetet lecserélik, néhány hete már megjelentek az első álláshirdetések, melyben  shopeladókat, benzinkútkezelőket keresnek.

A csalás részleteiről és a nyomozás állásáról ma fognak sajtótájékoztatót tartani a megyei rendőr-főkapitányságon, addig sem az Audi sem az érintett benzinkúthálózat illetékesei nem akartak az üggyel kapcsolatban nyilatkozni

 

 

MTI Itthon

Zuschlag-per: számlagyár működött a kiskunhalasi ügyvédi irodában

Kubatov Iván tizenkettedrendű vádlott kihallgatásával folytatódott a Zuschlag-per tárgyalása pénteken a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon; Kubatov most nem tett vallomást, de a nyomozati szakaszban elismerte, hogy számlákat írt Szente Zsolt ügyvéd, tizedrendű vádlott megbízásából.

Ismét a Milosevicset megbuktató Szrgya Popovics forradalmi kézikönyvével rettegtet a kormányzati kommunikáció

Ismét a Milosevicset megbuktató Szrgya Popovics forradalmi kézikönyvével rettegtet a kormányzati kommunikáció

Itt a szavazás eredménye: a HVG olvasói szerint ekkor lesznek a választások Magyarországon

Itt a szavazás eredménye: a HVG olvasói szerint ekkor lesznek a választások Magyarországon

A pénzügyi tudatosságnak nincs alsó korhatára

A pénzügyi tudatosságnak nincs alsó korhatára

Autóbalesetet szenvedett Xantus Barbara, szalagkorlátnak csapódott a kocsijával

Autóbalesetet szenvedett Xantus Barbara, szalagkorlátnak csapódott a kocsijával