szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Somogy Megyei Főügyészség helyt adott annak a panasznak, melyet egy pécsi személy tett a Pécsi Városüzemelési és Vagyonkezelő Zrt. ügyében, miután a rendőrség megszüntette az utóbbi ingatlaneladásai kapcsán elrendelt nyomozást – írja a Pécsi Újság.

A pécsi óriáscég 2004 és 2007 közötti ingatlanértékesítéseit vizsgálta a hátóság, s bár két gyanúsított kihallgatására is sor került, a rendőrök mégis úgy látták, nem történt bűncselekmény. Az erről szóló határozatban viszont megjegyzik, hogy "az ingatlanértékesítésekből eredendően vagyoni hátránya keletkezett a PVV Zrt.-nek".
A pécsi Expo Center. Rosszul elsült beruházások
© pecs2010.hu

Az ügyben Nagy Csaba fideszes képviselő is kérdést intézett Tóth Bertalan alpolgármesterhez, azt tudakolva, valóban hátránya származhatott-e a városnak mindebből. Az alpolgármesteri válasz szerint az érintett ingatlanok forgalmi értékének megállapítására szakértőket rendeltek ki, s ezen szakvélemények alapján a nyomozás során azon ingatlanok értékesítését vizsgálták, melyeket feltűnően alacsony áron adtak el. Tóth tájékoztatása szerint nem volt bizonyíték arra, hogy a PVV Zrt. liciteljárásai során egy meghatározott vevői kört részesítettek volna előnyben, a tanúvallomások lényegében arra utaltak, hogy a társaság értékesítési koncepcióját erősen szűkítette a bevételszerzési kényszer. Az alpolgármester kitért arra is, hogy a nyomozás során nem lehetett olyan szándékos magatartást feltárni, amely ok-okozati összefüggésben vagyoni hátrányhoz vezetett volna. 

Most azonban a Somogy Megyei Főügyészség helyt adott egy pécsi panaszos beadványának, és a megyei rendőrséget a nyomozás újraindítására kötelezte. A panaszt az ismeretlen magánszemély amiatt tette, hogy a nyomozók nem vizsgálták a pécsi önkormányzat által elkészített belső ellenőri jelentést, ami pedig a PVV Zrt. működésével kapcsolatban több ponton is hiányosságokat és ellentmondásokat állapított meg.
Marhagázos feladat: egy startup és Balogh Petya kellett hozzá

Marhagázos feladat: egy startup és Balogh Petya kellett hozzá

Nemzetközi lapszemle: A Bundeswehr főparancsnoka szerint az orosz haderők összecsapásra készülnek a NATO-val

Nemzetközi lapszemle: A Bundeswehr főparancsnoka szerint az orosz haderők összecsapásra készülnek a NATO-val

Az eddig 48 óra alatt meghozott katonai döntéseket 48 mp alatt lépi meg DeepSeek parancsnok

Az eddig 48 óra alatt meghozott katonai döntéseket 48 mp alatt lépi meg DeepSeek parancsnok

Végignézte a kollégája, ahogy földre viszik a BKK-rendészt a Blahán

Végignézte a kollégája, ahogy földre viszik a BKK-rendészt a Blahán