Tetszett a cikk?

Volt Király Béla a magyar királyi hadsereg vezérkari tisztje, megjárta a keleti frontot, volt ellenálló és elfogott parlamenter Kőszegnél, hadifogoly Romániában, az új honvédség igazolt tisztje, a Néphadsereg gyalogsági parancsnoka, vezérőrnagy, a Honvéd Akadémia alapítója és vezetője, majd az ÁVH foglyaként halálraítélt, rehabilitált, '56-ban a nemzetőrség frissen operált főparancsnoka, majd politikai menekült.

Aztán Strasbourg-ban a Magyar Forradalmi Tanács alelnöke, professzor a New York-i egyetemen, Kentucky állam ezredese, a rendszerváltás után képviselő, az MTA külső tagja. És mindehhez csak 92 éves. Most megírta emlékiratait.

1912-ben azon a napon született, amikor a Titanic elsülylyedt. Három nappal később leégett a kaposvári nyári színház. A bába azt jósolta, szerencsés lesz, hiszen a nehezén már túl van: két katasztrófa is történt a születésekor.
Jutott Király Bélának mindkettőből. Bajból is, jó sorsból is. Vegyük hozzá, hogy sosem akart katona lenni. Az állatorvosi pálya vonzotta: ahol és amikor lehetett, galambokat tenyésztett. (Akik kevéssé illeszkednek háborús világba...)
Olyan katonákkal szolgált együtt, akiknek nevét a politikatörténet is jegyzi: Jány Gusztávval, Beregfy Károllyal, Szombathelyivel, Pálffyval, Maléterrel. (A színskála különböző pontjain állókban az a közös, hogy mindannyiukat kivégezték.)

Valljuk meg: hányatott sorsa dacára Király generális több sikert mutathat föl, mint a hadseregek, amelyekben szolgált az igencsak reménytelen idők során. Fiatal tisztként megjárta a Don-kanyart, látott német "csodafegyvert", a "nebelwerfer"-nek nevezett  sorozatlövő ködvetőt, amely nem robbanással, nem repesszel, hanem légnyomással ölt.
A magyar bakák Hitler furulyájának hívták. De mit ért Hitler furulyája Sztálin orgonájával szemben...
Érdemes figyelemmel olvasni az Amire nincs ige című memoárt (HVG Könyvek).


Kapcsolódó oldal:
Király Béla: Amire nincs ige
A Kúrián tárgyalják majd az ortodox zsidó hitközség volt elnökének leváltását

A Kúrián tárgyalják majd az ortodox zsidó hitközség volt elnökének leváltását

Üres tűzcsapok, menekülő biztosítók: hogyan lett katasztrófa a Los Angeles-i tűzvész?

Üres tűzcsapok, menekülő biztosítók: hogyan lett katasztrófa a Los Angeles-i tűzvész?

5000%-kal többen akarják törölni a Facebook-fiókjukat, mert megszűnik a tényellenőrzés

5000%-kal többen akarják törölni a Facebook-fiókjukat, mert megszűnik a tényellenőrzés

Sándor-palota: Az olimpiai foglalás már nem volt sem észszerűen lemondható, sem módosítható

Sándor-palota: Az olimpiai foglalás már nem volt sem észszerűen lemondható, sem módosítható