Tetszett a cikk?

Megsértette a közbeszerzési törvényt a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) a Tv2 üzemeltetőjével kötött szerződéssel -...

Megsértette a közbeszerzési törvényt a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) a Tv2 üzemeltetőjével kötött szerződéssel - állapította meg az Állami Számvevőszék (ÁSZ) az NFÜ-t ellenőrző minapi jelentésében. Annak idején a HVG hívta fel a figyelmet, hogy az NFÜ nettó 200 millió forintot fizetett a kereskedelmi csatornának, ha a Jóban Rosszban című szappanoperába beleírnak egy EU-pályázati történetet, és azt 82 részen keresztül nyomon követi (HVG, 2008. március 29.). Az ÁSZ szerint ezzel azért sértettek törvényt, mert a szerződést nem előzte meg pályázat, holott a megállapodás - ellentétben az NFÜ közlésével - nem tekinthető a közbeszerzés alól kivont közös gyártásnak. A számvevők egyébként sokallották a filmre szánt összeget is. Nehezményezték továbbá, hogy az ügynökség - bár azzal érvelt, hogy így juttatja el a lehető legtöbb nézőhöz az üzenetét - nem végeztetett előzetes felmérést a célcsoportról, holott nem ismert az efféle kommunikációs módszer hatása.

Ukránbarát globalisták állnak Gyurcsány lemondása mögött – ezt a narratívát tudta így hirtelen összerakni a kormányoldal

Ukránbarát globalisták állnak Gyurcsány lemondása mögött – ezt a narratívát tudta így hirtelen összerakni a kormányoldal

Török Gábor: Van-e jelentősége Gyurcsány Ferenc visszavonulásának?

Török Gábor: Van-e jelentősége Gyurcsány Ferenc visszavonulásának?

Steven Seagal és Oliver Stone is Putyinnal együtt parádézott a Vörös téren – fotók

Steven Seagal és Oliver Stone is Putyinnal együtt parádézott a Vörös téren – fotók

Élelmiszerek, a telefondíjak és a gáz is ott van a legjobban dráguló áruk listáján, mióta a kormány fenyegeti az áremelő cégeket

Élelmiszerek, a telefondíjak és a gáz is ott van a legjobban dráguló áruk listáján, mióta a kormány fenyegeti az áremelő cégeket