Tizenkét éve tartó szomszédháborúnak vethet véget Szántód és Zamárdi között január közepén a Legfelsőbb Bíróság az utóbbi település által benyújtott felülvizsgálati kérelem elbírálásával. A somogyi Balaton-parton fekvő két üdülőhely 1997-ben vált külön. A pereskedés nyomán először Szántód volt kénytelen engedni, vagyis 200 hektár területről lemondani, majd egy jogerős – és Zamárdi által felülvizsgálati kérelemmel megtámadott – döntés a közintézmények kiváltása fejében ez utóbbi települést kötelezte 93 millió forint, plusz 10 millió forint perköltség megfizetésére (HVG, 2008. május 3.).

A válóháborúk kirobbanásáért azonban aligha csak a felek kompromisszumképtelensége okolható. Az elszakadni kívánó településrészre a jogszabályok szerint mindössze annyi feladat hárul, hogy előkészítő bizottságot alakítson, amely testület dolga az új falu költségvetési javaslatát elkészíteni és arról, illetve a válás okairól informálni az érintett lakosokat még a helyi népszavazás előtt. Amennyiben ez utóbbi sikeres, az anyatelepülés polgármestere juttatja el az előkészítő anyagokat az önkormányzati miniszterhez, aki – ha az megfelel a törvényi előírásoknak – továbbítja a javaslatot az államfőnek. Az új falvakat ugyanis a köztársasági elnök alapítja, mégpedig úgy, hogy az egybeessen az önkormányzati választások időpontjával.

A vagyon, a terület elosztása ugyanakkor csak ezt követően, a két képviselő-testület megalakulása után kezdődhet meg, és – papíron – hat hónap alatt lezajlik. A számításokhoz azonban a területszervezési eljárásról szóló törvény semmiféle fogódzót nem ad. Ez utóbbin próbált meg önerőből segíteni Lichner András, a Nógrád megyei Somoskőújfalu első embere, amikor néhány polgármestertársával együtt törvénymódosítást készített, a parlament önkormányzati és területfejlesztési bizottsága azonban 2007 májusában elvetette az ötletet, hogy a javaslat bizottsági indítványként kerülhessen az Országgyűlés elé.

Lichner aktivitása nem véletlen. Somoskőújfalu ugyanis 2007 eleji függetlenné válása óta perben áll az anyatelepülés Salgótarjánnal. „Még nagyon az elején vagyunk” – magyarázta a HVG-nek a somoskőújfalui polgármester, utalva egyrészt arra, hogy egy tavaly októberi bírósági döntés újra az elsőfokú ítélőszékhez utalta az ügyet, másrészt hogy a két település között még a közigazgatási határról is vita van. A visszás helyzetet jól jellemzi, hogy a Somoskőújfalu belterületén fekvő iskolaépület (ahol a község önállóvá válása óta ismét van tanítás) egyben a polgármesteri hivatal székhelye is, az ingatlan azonban Salgótarján tulajdona.

Tamási mintegy 60 millió forintot ajánl, Pári 660 milliót követel – nagyjából így fest a 2006-ban szétvált két Tolna megyei település szintén a bíróság előtt zajló vitája. Ráadásul Pári nemrég néhány vitatott hovatartozású ingatlanra perfeljegyzést tétetett a földhivatalban, amely a termálfürdő esetén a város számára különösen fájdalmas, emiatt ugyanis nem pályázhatnak a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség 700 millió forintos támogatására, vagyis kútba eshet a fürdőfejlesztés szállodaépítéssel kombinált terve. Tamási azt mindenesetre elérte, hogy a bíróság a fürdő esetében felfüggesztette a földhivatali eljárást, ám az álláspontok nem közelítenek. Gere Zoltán, Pári polgármestere elmondása szerint területükön 1984 óta nem volt fejlesztés, míg a tamási önkormányzatnál ezt cáfolandó arra hivatkoznak, hogy a város által pályázaton nyert pénzből Pári felé építettek ki 8 kilométeres kerékpárutat.

A válóok azonban sokszor nem a kisemmizettség érzése, sokkal inkább a település jólétének ígérete. Alighanem így kalkulált a Veszprém megyei, ma mintegy 5 ezer lakosú Pétfürdő, amikor 1997-ben a Várpalotától való elszakadásról döntött. Területükön működik ugyanis a Nitrogénművek Zrt., aminek iparűzésiadó-befizetéseivel a nagyközség a lakosságarányos bevétel szempontjából a legmódosabb települések közé emelkedett. Pétfürdő azonban minden pénzt igyekszik megfogni: anyatelepülésétől ugyanis – mint ezt kérdésünkre Németh Árpád, Várpalota polgármestere elmondta – körülbelül 600 millió forintot követel, szemben a város valamivel több, mint 150 milliós felajánlásával. E vita eddig még nem jutott a bírósági tárgyalóteremig, de Németh joggal aggódik, mondván, „ezzel a követeléssel tönkre akarnak tenni bennünket”.

Lehet happy end az anyatelepülés és az osztódva gazdagodó távozók vitájában: ezt a 33 ezer fős Kazincbarcika és a belőle 1999-ben kivált ezerfős Berente hét év pereskedés utáni megegyezése bizonyította. Esetükben a BorsodChem Nyrt. volt a válóok, amely területének kétharmada Berentén van, egyharmada pedig Kazincbarcikán, ám a községre jutó hányad (a cég iparűzési adójának kétharmada) is elég volt ahhoz, hogy a települést gazdagsága miatt a helyi köznyelv csak kis Kuvaitként emlegesse (HVG, 2007. március 3.). Ami a bíróságoknak nem sikerült, azt 2007 nyarán kötött együttműködési megállapodásában megtette a két önkormányzat. Egyszerűen kimondták: a közigazgatási határok az 1954. évi községegyesítés előtti helyzethez igazodnak, az ezen belül fekvő vagyon az érintett helyhatóságot illeti. Az újabb beruházásokból pedig fele-fele arányban részesül a két önkormányzat.

A „berentei módszer” akár minta is lehet a jövőben. A december 7-én helyi népszavazással az önállóság mellett döntő ezerfős Bokros immár joggal kalkulálhat azzal, hogy egyedül őket illeti a területükön működő Mars Magyarország Kisállateledel-gyártó Kft. 200 millió forint körüli iparűzésiadó-befizetése. Az anyatelepülés Csongrád város polgármestere, Bedő Tamás szerint nem lesz egyszerű a vagyonmegosztás, és – hivatkozva a várost terhelő 170 milliós hitel visszafizetésére – jelzi: az osztozkodásnál nem kívánnak nagyvonalúak lenni.

Egy másik, ugyanekkor tartott önállósulási népszavazás nyomán máris áll a bál. Ezen a strandot és a barlangfürdőt a területén tudó Miskolctapolca lakóinak többsége – a 2005-ös, sikertelen referendum után második nekifutásra – úgy döntött, hogy leszakadnak a borsodi megyeszékhelyről, mégpedig azért, mert Miskolc szerintük „nem tett meg mindent a városrész fejlődéséért”. Mindezek nyomán a városi Fidesz–KDNP-frakció lemondásra szólította fel Káli Sándor szocialista polgármestert, mondván, ő a felelős azért, hogy Miskolctapolca méltatlan helyzetbe került. Ugyanakkor a városrész internetes blogjában is feltűntek a kétkedő hozzászólások, amelyek hosszasan fejtegették, hogy a leválás végső soron Miskolctapolca tönkretételéhez vezet, s a gondokat a megyeszékhelynek kellene megoldania. Volt ugyanakkor olyan hozzászóló is, aki egyetlen mondatban foglalta össze mondandója lényegét: „Nem akarok falusi lenni!”

TÖMÖRY ÁKOS