Van, akinek akár a részvényárfolyamok esésére kötött üzlet, az utóbbi hónapokban oly népszerű shortolás nélkül is jól jött a bankpapírok drámai leértékelődése. Közéjük tartozik Princz Gábor, az 1990-es évek legellentmondásosabb magyarországi pénzintézete, a Postabank (PB) hajdani elnök-vezérigazgatója. Ő az utolsó szó jogán a Legfelsőbb Bíróság (LB) előtt immár harmadfokon zajló büntetőperében az OTP vesszőfutására hivatkozott, mondván, nyereség mellett is a töredékére zuhant az árfolyama annak a pénzintézetnek, amelynek rossz a likviditása, és ellenséges vele a sajtó.

Miközben a neves védők, köztük Bánáti János, az Országos Ügyvédi Kamara vezetője, valamint Bárándy Péter volt igazságügy-miniszter elsősorban eljárásjogi kifogásokkal és meglehetősen bonyolult jogi érveléssel operáltak Princz, valamint vádlott-társai mellett, a bank korábbi vezérigazgató-helyettesei arról próbálták meggyőzni a bíróságot, hogy tisztességesen és szakmailag is kiválóan vezették az OTP fő vetélytársának szánt pénzintézetet. A hajdani menedzserek szerint a – reklámfigurájáról gyakran macisként emlegetett – bankot a „rosszindulatú média” generálta tömeghisztéria, az éppen 12 évvel ezelőtt kitört bankpánik roppantotta meg.

Az LB Belegi József vezette tanácsa végül olyan ítéletet hozott, amivel az eljárás szinte minden szereplője alapvetően elégedett lehet. Csak pontosították a másodfokú bíróság, a Fővárosi Ítélőtábla (FÍ) verdiktjét, de maradt a százmilliárdos nagyságrendű állami vagyonvesztéshez képest csak szimbolikus mértékű büntetés: Princznek 3,6 millió forintot, három vádlott-társának fejenként 1,8 milliót kell fizetnie. Vagyis az ügyészségnek sem kellett teljesen vesztesként elkullognia a törvényszékről, noha számos jogász szerint alapvetően a vádhatóság szúrta el a postabankos eljárást, és a vádlottak is olcsón úszták meg az ügyet.

„Csúcsidőszakában a bank több mint 1 millió ügyféllel rendelkezett (...) 1996-ban, egy külföldi szindikált hitelfelvételhez jobb minősítést kaptunk, mint maga az MNB” – büszkélkedett zárszavában Princz. Szerinte a PB teljesítette azt a feladatot, amire létrehozták: nevezetesen, hogy látványosan nőjenek a lakossági megtakarítások. Hozzátette, az MNB akkoriban – meglehetősen versenyellenesen – egyeztetett a kereskedelmi bankokkal a követhető kamatpolitikáról, így a betétekre, ha akart volna, sem ígérhetett versenytársainál többet a macis pénzintézet, vagyis pusztán kitűnő hírnevük miatt áramlott hozzájuk a lakossági megtakarítás. Ha valaki csak a hajdan kivételes hatalmú bankvezért hallotta, akár úgy is érezhette, a múlt évtized legsikeresebb és legprudensebb magyar pénzintézetének meghurcolása zajlik a tárgyalóteremben.

Csakhogy a HVG már 1994-ben megírta például, hogy Postabank-érdekeltségeknél hogyan kedveztek ismert médiaszemélyiségeknek: Héder Barna és Palik László olyan üzletrészeket vásárolhattak meg 5 százalékos árfolyamon, amelyekért végső soron a bank pénzéből egyetlen hónappal korábban még harmincszor annyit, 150 százalékos árfolyamot fizettek, Gyárfás Tamás pedig saját cége, a Ribbon Kft. 390 ezer forintnyi üzletrészéért 2,89 millió forintos pakettet kapott a Nap Tv Kft.-ben. Néhány évvel később kiderült: a VIP-listásoknak esetenként alacsonyabb kamattal adott hitelt a PB, mint amennyit betétjeikre fizetett. Így igencsak sántít Princz érvelése, hogy rossz sajtója volt a PB-nek 1996-ban, miközben akkor még ő volt a legbefolyásosabb „médiamogul” Magyarországon.

„Ön... hat éve folyamatosan hazudozik” – hangoztatta a tárgyaló ügyésznek címezve szavait a másodrendű vádlott, Varga Iván volt igazgatósági tag a tárgyaláson. Kirohanására egyelőre nem is reagált az ügyészség. A postabankosok egyébként akár hálásak is lehetnének az ügyészségeknek, amiért azok egy nagy markolással, átfogóan akarták elintézni az egész postabankos vizsgálatot, ahelyett hogy például külön vádpontban fogalmazták volna meg a hitelezési tevékenységgel kapcsolatos anomáliákat. Így végül a bank működtetésének egészét próbálták hűtlen kezelésnek minősíteni, ami már első fokon elvérzett, s ehelyett találta az FÍ a sokkal enyhébb hanyag kezelést, amit végül a főbírák is elfogadtak.

A bankpánikban tetőző bajok fő oka az LB verdiktje szerint az volt, hogy „az egyoldalú növekedésösztönző stratégia gazdaságilag indokolatlan, a bank érdekeivel ellentétes volt”, és a részvényesek a nyereséget már 1995-ben tőkeemelés helyett osztalékként kivették. Ráadásul a pénzintézet vezetői félrevezették a bankfelügyeletet, manipuláltak például a tőkemegfelelési mutatóval, és az alárendelt kölcsöntőkekötvények jegyzését részben maga a bank hitelezte meg. Az 1997. februári, mintegy 67 milliárd forintos betétkivonással járó bankpánik is fontos eleme volt a végül a pénzintézet teljes vagyonvesztésével járó összeomlásnak, de ahhoz a vezetés „kötelességszegő magatartása” is kellett. Princzék a főbírák szerint „könnyelműen bizakodtak a vagyoni kár elkerülésében”, de végül mégis az ő terhükre róható a törvényszék szerint 26,7 milliárd forint elúszása. Az éppoly nehezen követhető, hogyan jött ki a 26,7 milliárd, mint az, miként számolt az FÍ 17 milliárddal, mindenesetre az adófizetőknek a maci eldőlése több mint 200 milliárdjukba került (HVG 2008. január 19.), s 2003-ban az osztrák Erste Bank 101 milliárdot adott a PB-hagyatékért. Ehhez, érdekes módon, jelentős enyhítő körülményként a bíróság éppen azt fűzte hozzá, hogy a vádlottak „elveszítették üzleti jó hírüket”.

FAHIDI GERGELY