Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

HVG Gazdaság

Ügyfelek kontra pénzintézetek: elég a kurázsi?

Mániákus elszántság nélkül aligha lehet megnyerni egy biztosítóval vagy bankkal szemben indított csatát – derül ki két tantörténet-értékű ügyből. A történetek rávilágítanak, hogy még egyértelműnek látszó bizonyítékokkal előállva is megeshet, hogy csak a legfelsőbb jogi fórumon találjuk meg igazunkat.

Gazdaság

Devizaadósok terhei: mi befolyásolja?

A devizahitelek magas kamatai felerészt a forint gyöngülésével, felerészt viszont az országkockázati felárakkal magyarázhatók – véli közgazdász szerzőnk, aki szerint ezért indokolt volna a devizahitelesek vagyonadójának csökkentése.

Vállalkozás

Válságban kinek fizet először az adós?

Már érzi a válságot a követeléskezelő üzletág is, de az igazán fekete hónapok csak a második félévben következnek. A példamutatást, egyfajta automatikus kötbérezéssel, a közszférától várnák.

Gazdaság

Lakásvadászok

A jelzálogkölcsönök visszaszorulásával leáldozott a hitelközvetítőknek. Aki képes rá, válságtanácsadóként vagy árverési brókerként hasznosítja kapcsolatait.

Vállalkozás

Adófeltöltési kiskapu

Az adófeltöltés december 20-ai határideje miatt a cégeknek még karácsony elott el kell találniuk, mekkora lesz az éves forgalmuk, várható nyereségük. A Legfelsobb Bíróság egy ítélete adófeltöltési kiskaput kínál.

Vállalkozás

Kevesebb cigarettát lehet behozni adómentesen

Januártól és júliustól is nő a cigaretta jövedéki adója, s füstölnivalóból harmadik országból autón, buszon vagy vonaton a mostaninál kevesebb hozható be majd adómentesen - döntött hétfőn a parlament.

Gazdaság

Válságban a nyugdíjkasszák

Példátlan, több százmilliárd forintos vagyonvesztés várható a nyugdíjpénztáraknál, ami csak hosszú évek alatt dolgozható le.

Gazdaság

Látássérültek pénzkezelése

Nem tudják megkülönböztetni a vakok a forintbankókat, ezért inkább érmét használnak. Új papírpénzekre hiába várnak, a fém kétszázas viszont jelentősen könnyítheti számukra a fizetést.

1 2 3 4 5 6 7 8 9
Orbán: Lesz egy együttműködési csomag az USA és Magyarország között, ami miatt kevésbé fog fájni a vámháború

Orbán: Lesz egy együttműködési csomag az USA és Magyarország között, ami miatt kevésbé fog fájni a vámháború

Szokatlan kompromisszumokkal kezdi kormányzását a szaxofonozó és szivarozó osztrák Churchill vezette koalíció

Szokatlan kompromisszumokkal kezdi kormányzását a szaxofonozó és szivarozó osztrák Churchill vezette koalíció

„A taekwondo dél-koreai sportág, nem észak-koreai” – kiabálás és feszült pillanatok az új magyar sikersportág elnökválasztásán

„A taekwondo dél-koreai sportág, nem észak-koreai” – kiabálás és feszült pillanatok az új magyar sikersportág elnökválasztásán

66, azaz hatvanhat kilométerrel árulják ezt a remek 32 éves kupé BMW-t

66, azaz hatvanhat kilométerrel árulják ezt a remek 32 éves kupé BMW-t

„Maga bokszolt férfival” – Hámori Lucával zárta a sűrű nőnapot Orbán Viktor

„Maga bokszolt férfival” – Hámori Lucával zárta a sűrű nőnapot Orbán Viktor

A zárolt orosz vagyon hozamából adtak hitelt Ukrajnának a britek

A zárolt orosz vagyon hozamából adtak hitelt Ukrajnának a britek

Itt az eljárás, amely visszanyeri az arany 99,9%-át az e-szemétből

Itt az eljárás, amely visszanyeri az arany 99,9%-át az e-szemétből

Fennhangon ment az üvöltés, hogy nincsen nőnap virág nélkül 

Fennhangon ment az üvöltés, hogy nincsen nőnap virág nélkül 

A momentumos Gelencsér Ferenc molinót rakott a Karmelita kordonjára, egy tucat rendőrt hívtak rá

A momentumos Gelencsér Ferenc molinót rakott a Karmelita kordonjára, egy tucat rendőrt hívtak rá

A címlapról ajánljuk