Amikor egyértelművé vált, hogy elveszítik az első világháborút, sok német a pacifistákat, az internacionalistákat és a zsidókat kezdte hibáztatni a helyzetért. Einstein mindhárom kategóriába beletartozott. A munkájára a „zsidó fizika” gúnynevet aggatták, és azért bírálták, mert az túlzottan elméleti.

A kritikák cáfolatának leghatásosabb módja az lett volna, ha egy kísérlettel igazolják az elméletek helyességét. Az általános relativitáselméletnek pedig létezett egy látványos gyakorlati tesztje. Az alapelv olyan egyszerű volt, hogy a szélesebb közvélemény is megérthette: a gravitáció elhajlítja a fényt. Einstein kiszámolta azt is, hogy egy távoli csillagtól érkező fénysugár a Nap erős gravitációs mezején áthaladva milyen mértékben görbülne el. Úgy számolt, hogy a csillagból érkező fény 1,7 szögmásodperccel hajlik el, és azt a feladatot adta a csillagászoknak, hogy gyakorlati megfigyeléssel igazolják vagy cáfolják ezt a feltevését.

De akadt egy bökkenő: ehhez a megfigyeléshez teljes napfogyatkozásra lett volna szükség, hogy a Nap fénye ne oltsa ki a csillagokét, és így azokat le lehessen fényképezni. Ilyen napfogyatkozásokra ugyanakkor viszonylag gyakran kerül sor.

Az első adandó lehetőség

Még mielőtt véget ért volna a háború, Sir Arthur Eddington, a cambridge-i obszervatórium igazgatója magára vállalta a küldetés teljesítését. A következő nagy lehetőség, azaz a teljes napfogyatkozás dátuma 1919 májusára esett.

A napfogyatkozás megfigyelése ugyanakkor nem tűnt könnyű feladatnak: az a sáv, ahol a láthatóság maximális volt, az Atlanti-óceánon keresztül húzódott a brazil partoktól Afrika nyugati partjáig. Amikor Eddington 1918-ban nekiállt az expedíció megtervezésének, ezen a területen német tengeralattjárók járőröztek.

Eddington szerencséjére mire 1919 februárjában két csapata útnak indult Liverpoolból, a háború befejeződött. Az egyik csoport a brazíliai Sobral felé vette az irányt, míg a másik, amelyhez Eddington is csatlakozott, egy Príncipe nevű aprócska sziget felé, amely egy portugál gyarmat volt Afrika atlanti-óceáni partjánál. A két helyen készített fotólemezeket hajón kellett visszaküldeni Angliába, ahol aztán ezeket előhívták, megvizsgálták és összevetették.

A folyamat elhúzódott szeptemberig, miközben Európában a tudósok alig tudták leplezni a türelmetlenségüket. Einstein látszólag megőrizte a hidegvérét, miközben Berlinben az eredményeket várta. Az előzetes eredmények végül szeptemberben jutottak el hozzá, amikor Hendrik Lorentz egy táviratot küldött neki, amelyben összefoglalta, amit egy olyan kollégájától hallott, aki beszélt Eddingtonnal. Az első mérések szerint Einsteinnek igaza volt.

Ilse Schneider, egy felsőéves diák, aki éppen Einstein mellett volt, amikor Lorentz üzenete eljutott hozzá, így írta le a férfi reakcióját: „Hirtelen megszakította a megbeszélést”, és odanyúlt az ablakpárkányra, ahol a távirat feküdt, majd közölte, hogy a sürgöny tartalma némileg érdekelheti a lányt. Schneider izgatott lett, Einstein azonban nyugodt maradt. Mindvégig meggyőződése volt, hogy az elméletét előbb vagy utóbb igazolják.

Hendrik Lorentz távirata, amelyben tájékoztatja Einsteint, hogy igazolták az elméletét.

Einstein - Az ember a relativitáselmélet mögött

Történelmi jelentőségű igazolás

Az eredmények hivatalos novemberi bejelentésekor széles körben elterjedt nézet volt, hogy az elmélet történelmi jelentőségű, ugyanakkor a legtöbb ember meglehetősen zavarbaejtőnek találta. Amikor Eddington nyilvánosan bejelentette, hogy Einstein elmélete helyes, a hallgatóság soraiból egy férfi odament hozzá, és közölte: az a szóbeszéd járja, hogy az egész világon csupán három olyan tudós van, aki érti az általános relativitáselméletet. Eddingtont pedig e három bölcs egyikeként tartják számon. Eddington egy pillanatig habozott. A férfi azonban tovább faggatta, és azt mondta neki:

– Ugyan már, ne szerénykedjen!

– Szó sincs erről – válaszolta. – Csak azon gondolkodom, ki lehet a harmadik.

Zavarbaejtő, vagy sem, a relativitáselmélet megragadta a világ képzeletét. Végre valaki megmutatta a kiválóságra szomjazó emberiség pozitív oldalát is. A londoni The Times a következőképpen jelentette be a hírt:

TUDOMÁNYOS FORRADALOM - A világegyetem új elmélete - MEGDŐLTEK NEWTON TÖRVÉNYEI

A The New York Times két nap késéssel számolt be a történetről. A feladatot az újság golfrovatának tudósítójára, Henry Couchra osztották ki, mivel nem volt tudományos kérdésekben járatos londoni tudósítójuk. Ő aztán egy olyan headline-nal rukkolt elő, amely azóta bevonult a klasszikusok közé:

A mennyországban minden fény ferde. A tudomány emberei többé-kevésbé lelkesek a napfogyatkozáshoz kapcsolódó kísérlet eredményeit látva. EINSTEIN ELMÉLETE DIADALT ARATOTT. A csillagok nem ott vannak, ahol látszódnak, vagy ahol a számítások szerint lenniük kellene. Aggodalomra azonban továbbra sincs ok.

"Kés, amely kimetszi a társadalmat hagyományos gyökérzetéből"

hvgkonyvek.hu

Innentől a teret és az időt már nem lehetett abszolút fogalmaknak tekinteni. Úgy látszott, hogy a bizonyosságok alapjaikban rendültek meg. Az abszolútba vetett hit elvesztése néhányak szemében eretnekségtől, sőt ateizmustól bűzlött.

Ahogy azt a történész, Paul Johnson írja A modern kor című könyvében: Einstein relativitáselmélete „kés volt, amelynek segítségével a társadalmat ki lehetett metszeni hagyományos gyökérzetéből”.

Miután ezek a nagy becsben tartott igazságok darabjaikra hullottak, megnyílt az út a modernizmus előtt. És a klasszikus gondolkodás által emelt falak nem csupán a tudományban omlottak le. Szinte minden területen megjelentek új gondolkodók: Pablo Picasso, Henri Matisse, Igor Sztravinszkij, Arnold Schönberg, James Joyce, T. S. Eliot, Marcel Proust, Szergej Gyagilev, Sigmund Freud, Ludwig Wittgenstein és még sokan mások.

Ez azonban téves értelmezése volt Einstein gondolatainak. Relativitáselméletét egyáltalán nem szabad összekeverni a relativizmussal, különösen nem az erkölcsi relativizmussal. A közvéleményben azonban épp ez a kép alakult ki róla. A modernizmusnak mint irányzatnak egy sor rémisztő reakció járt a nyomában, amelyek közül messze az volt a legijesztőbb, ami Németországban mutatkozott meg az 1920-as években.

A fenti cikk Walter Isaacson Einstein - Az ember a relativitáselmélet mögött című könyvének szerkesztett részlete. A Steve Jobs-életrajz és az Innovátorok című bestsellerek szerzője Einstein munkásságát, a fizikában elért eredményeit és a fordulatokban gazdag életét történelmi és tudománytörténeti kontextusba helyezi. A könyvet itt rendelheti meg kedvezménnyel.