Hawkingot gyakran nevezték a világ legjobb tudományos ismeretterjesztőjének. Ugyanakkor rendkívüli erőfeszítésébe került, hogy akár csak az őt körülvevőkkel is megértesse magát. Attól fogva, hogy betegsége miatt az 1980-as évek közepén elveszítette a beszédképességét, szinte kizárólag a kerekesszékébe épített számítógépre támaszkodhatott. Ennek segítségével beszélt, és a könyveit és előadásait is ezen írta.

Előbb a jobb kezében tartott nyomógombbal, később, amikor a kór még inkább elhatalmasodott rajta, az arcára helyezett érzékeny szenzorral navigált egy menürendszerben, amelyből egyenként választhatta ki a kívánt szavakat. Miután aprólékos munkával szavanként összeállított egy mondatot, utasítani tudta a beszédszintetizátorát annak kimondására. Hawking csúcssebessége percenként nagyjából 15 szó bevitele volt, de ahogy az izmai fölötti befolyása egyre hanyatlott, a kommunikációjának sebessége is sokat romlott.

„Amikor először találkoztunk, még valós időben beszélt – bár talán valamivel lassabban, mint egy átlagos ember – idézte fel Andrew Strominger. – De 20 évvel ezelőtt már csak percenként néhány szóra volt képes, aztán ebből szavanként több perc lett. Később pedig ez is tovább lassult és lassult, végül lényegében teljesen megszűnt.”

Hawking számára gyakran egyszerűbb volt előhozni egy régebbi mondatát, amely még megvolt korábbról a gépe memóriájában, mint egy majdnem ugyanolyat az elejétől legépelni. A közönség előtti megnyilvánulásai így korábbi írásokból és kijelentésekből összeollózott egyvelegek, egyfajta montázsok voltak.

A jelek szerint már azelőtt, hogy ehhez a takarékossági intézkedéshez kellett volna folyamodnia, Hawking örömét lelte benne, ha ugyanazokat az aranyköpéseket ismételhette el az újságírók előtt több alkalommal is. Egy riporter így emlékezett vissza rá az 1980-as évek közepéről, még a fizikus gégemetszése előtti időkből:

– A célom egyszerű – váltott hirtelen ünnepélyes hangnemre. – Az univerzum teljes megértése. Hogy miért olyan, amilyen, és miért létezik egyáltalán.
Én lejegyeztem szavait a noteszembe. Mikor felnéztem, Hawkingot rázta a nevetés, a szeme csak úgy ragyogott.
– Nem ismerősek ezek a szavak? – kérdezte.
És ahogy visszaolvastam, valóban azok voltak. Egy évvel korábban írtam egy cikket Hawkingról egy amerikai ismeretterjesztő magazinba.
A cikk kiemelt helyén, valahol a legelején idéztem Hawkingtól pontosan ezeket a szavakat. Azokat még az előző évben történt találkozásunkkor mondta nekem.

Hawking mindig is szeretett az események középpontjában lenni, élete utolsó éveire pedig teljesen megszokottá vált a számára, hogy ott is volt. A nagyközönség szemében egyértelműen ő állt a tudomány univerzumának fókuszában. Newtonhoz és Einsteinhez hasonlóan Hawking a fizika ragyogó csillaga volt, puszta fényességével mindenki mást elhomályosított.

Nem félt szembemenni mások véleményével

HVG Könyvek

Időnként azonban feltűntek trónkövetelők. Tudósok, akikről majdnem annyit beszéltek, mint Hawkingról, legalábbis rövid ideig. 2012-ben például a francia-svájci Alpokban működő hatalmas részecskegyorsítónak köszönhetően a skót fizikus, Peter Higgs sokat szerepelt a hírekben. A sok milliárd eurós készülék pontot tett ugyanis egy olyan részecske utáni 40 éves hajsza végére, amit még Higgs és néhány pályatársa jelzett előre. Ez volt a Higgs-bozon. Vagy ahogyan egy Nobel-díjas fizikus elnevezte: az „isteni részecske”.

Legtöbb fizikustársával ellentétben Hawking Higgs-tagadó volt. Nem hitt az isteni részecskében, legalábbis egészen addig nem, amíg rá nem kényszerült. Ám ha még nem is lettek volna Hawkingnak unortodox nézetei a részecskefizikával kapcsolatban, akkor is kivédhetetlennek látszott, hogy ne kerüljön szembe pályatársával, Higgsszel, annak legnagyobb diadala idején.

Hawking nem félt szembemenni mások véleményével. Gondolatai gyakran voltak szokatlanok, akár eretnekek is. Még amikor a tudományos jelentéktelenség félhomályába burkolózott, munkatársaival akkor is igyekezett olyan elméletekkel előállni, amelyek garantálták a heves tudományos vitákat. (Hawking egyébként gyakorta volt elviselhetetlenül undok ezekben a vitákban, esetenként vérig sértve kollégáit.)

Hírességként viszont a fizikusnak egészen más szinteken is szembe kellett néznie a botrányokkal, beleértve a bulvárlapok pletykáit a szexuális életére vonatkozóan is. Mindazon csatározások között, amelyekbe Hawking az élete során belement, a Higgs-bozonnal kapcsolatos a viszonylag enyhébbek közül való volt. Elmondhatjuk azonban róla, hogy ez volt az, amely a leginkább a keserűségéből táplálkozott. A fizikust kiábrándította, hogy a világegyetem nem olyan izgalmas, mint amennyire az ő fejében aprólékosan felépített modell szerint lennie kellett volna.

A fenti cikk Charles Seife Hawking, Hawking című könyvének szerkesztett részlete. Lehetséges, hogy a Stephen Hawkingot körülölelő mítosz csak részben fedi a valóságot? A tudományos újságíró könyvében rétegről rétegre fejti fel, milyen elemekből épült fel a mítosz, vagyis hogyan lett Stephen Hawkingból ikonikus jelenség. A könyvet itt rendelheti meg kedvezménnyel.