Bak, Kovács, Jovánovics a standokon
Különös hely Maastricht. Az év nagyjából 355 napján csendben zajlik az élet Hollandia mindössze 19. legnagyobb településén, minden márciusban azonban tíz napra felbolydul a város. A helyi reptér megtelik magángépekkel, limuzinok és taxik hosszú sora érkezik a MECC-hez (Maastricht Exhibition and Congress Centre), a hotelszobák már hónapokkal korábban elfogynak erre az időszakra, az éttermekben pedig képtelenség szabad asztalt találni. Szinte moccanni sem lehet a városban, még a legkisebb sörözőkben is világhírű gyűjtőkbe és legendás műkereskedőkbe botlik az ember. Az amúgy mindössze 120 ezres városba 70 ezer vendég érkezik, mindannyian egyetlen céllal: hogy részt vegyenek a TEFAF vásáron.
Azon a TEFAF-on, amelyet idén 30. alkalommal rendeztek meg, és amely 2017-re az Art Baselhez hasonlóan nemzetközi art fair márkává vált. Így immáron nem csupán Maastrichtban, hanem kétszer New Yorkban is találkozhatunk a TEFAF névvel. A nemzetközi márkává válás a vásár logójának lecserélését is eredményezte. Sokak számára meglepő volt, hogy a jól ismert, karakteres sólymot egy elegáns, ugyanakkor rendkívül neutrális embléma váltotta. „Kevesen tudják, de a sólyom nem Maastrichtnak vagy a vásárnak a jelképe, hanem eredetileg Valkenburg városé volt. Itt rendezték meg először a TEFAF ősének vagy elődjének számító Antiqua vásárt 1978-ban – meséli Madelon Strijbos, a TEFAF PR- és marketingigazgatója. –Továbbra is fontos, hogy a hagyományainkra építsünk, de az új New York-i helyszínnel és további potenciális városokra is gondolva úgy éreztük, hogy egy semlegesebb, ugyanakkor továbbra is kifinomult logóra váltunk.” Mindez persze csak branding, a vásár továbbra is a korábbi szigorú szabályoknak és tradícióknak megfelelően működik.
A kiállítók több mint 80 százaléka évek óta visszatérő galéria – olyannyira, hogy még a standok elhelyezése sem változik. Rendkívül nehéz újonnan bekerülni (a magyarok közül Makláry Kálmánnak sikerült 2012-ben), bent maradni pedig még nehezebb. Ráadásul a világ legdrágább vásáráról beszélünk: egy kisebb stand ára 70 ezer eurónál (21 millió forint felett) kezdődik. Ezért cserébe természetesen múzeum minőségű standokat építtethetnek maguknak a kiállítók. A vásár kivitelező cége, a Stabilo már három héttel korábban elkezdi a helyszínen az építkezést, fantasztikus ékszerdobozt varázsolva az amúgy hangárszerű vásárcsarnokból.
De nem csak külsőben, hanem a kiállított tárgyak kvalitásában is a legmagasabb szintet képviseli a TEFAF. Szinte egyedüliként a világon, a megnyitót kétnapos szakmai zsűrizés előzi meg, melyet az Art Loss Register munkatársai is segítenek. Több mint 30 minibizottság – 150 múzeumi és műkereskedelmi szakember – vizsgál meg minden tárgyat, és ha bármilyen kétség merülne fel eredetiség, proveniencia, attribúció stb. kapcsán, akkor a munkát nem lehet kiállítani.
Míg a 2000-es évekig túlnyomórészt régi mesterek munkáival, antik bútorokkal és ékszerekkel találkozhattunk a vásáron, addig mára egyre erősebb a posztimpresszionista, modern és kortárs szekció. A 275 kiállító közül 48 került a Modern szekcióba, és a vásár történetében talán először találhattunk a vasfüggöny mögül érkező magyar munkákat a hatvanas–hetvenes–nyolcvanas évekből. Hazai vonatkozásról pedig amúgy is nagyon ritkán beszélhetünk a TEFAF-on.
Bak Imre, Kovács Attila és Jovánovics György egy-egy műve elegánsan rendezve, többek között Stanislav Filko, Julius Koller és Wojciech Fangor társaságában került ki a londoni Mayor Gallery standjára.
James Mayor, a galéria tulajdonosa továbbra is kitart a régió népszerűsítése mellett, és a 2016-os Art Basel-i bemutatkozása után a TEFAF-ra is több közép- és kelet-európai művészt hozott el. Ez nem is meglepő azok számára, akik ismerik a londoni galériást. Mayor nem adja fel könnyen azt, amibe belekezd, és korábbi stratégiájához hasonlóan nagy számban vásárol fel műveket, mielőtt azokat elkezdené a piacon megforgatni. Hasonló séma szerint korábban olyan művészeket vezetett be sikeresen az európai piacra, mint Agnes Martin, Roy Lichtenstein vagy Cy Twombly. Kovács geometrikus képe 65 ezer, Jovánovics kis gipszreliefje 1983-ból 32 500, Bak 1981-es formázott vászna 30 ezer euróba került. A nemzetközi piac, és különösen a TEFAF közönsége számára új munkák árai egyelőre keresik a helyüket és gyűjtőközönségüket, de kvalitásuknak megfelelően végre méltó környezetbe és társaságba kerültek.
Reigl Judit, Hantai Simon vagy Victor Vasarely jelenléte viszont már Maastrichtban sem újdonság. A párizsi Galerie Berès, mondhatni, megszokott módon, hozott mindhárom magyar származású művésztől munkákat. Reigl 1983-as Volutes című festményét 450 ezer, Hantai gyönyörű kis kék Marialesét 1963-ból 1,4 millió, Vasarely Silur no. 103-ját 195 ezer euróért kínálta. Ezekre a munkákra a vásár utolsó napjáig nem érkezett komoly ajánlat, nem úgy, mint Hantai másik festményére a standon. Az 1960-as tűzvörös és fekete Manteau de la Vierge (Madonna köpenye, 45×33,5cm) jóval az aukciós piaci átlagáron felül került új gyűjteménybe. Avi Keitelman szintén kiállított egy kiváló Hantait: a tökéletes állapotú 1973-as Blancs vásznat 1,4 millió euróért lehetett hazavinni.
Igazi meglepetés volt a svájci Galerie Henze & Ketterer & Triebold falán Odilon Redon szimbolista képei mellett meglátni Vastagh Géza Oroszlánok az erdőben című 1912-es „zsánerképét”. Ennél meglepőbb már csak a 320 ezer eurós árcédula volt, habár Angliában és Amerikában árvereztek már el Vastagh-festményeket hasonló árakon. Szintén viszonylag magas árat, 350 ezer eurót kértek Gusztáv Miklós egyedi bronz kisplasztikájáért a genfi Bailly Gallery standján.
A TEFAF jellegzetessége, hogy – ellentétben a kortárs vásárokkal – szinte sosem lehet tudni, vajon egy-egy galéria a saját tulajdonában lévő műveket árulja-e, vagy egy másik kereskedőét. Rengeteg műtárgy kerül ki a falakra, melyeket pár hónappal korábban még kisebb-nagyobb aukciósházakban láthattunk, jóval alacsonyabb becsértékkel. Ezért is érdemes figyelemmel kísérnünk a lokális árveréseket.
És ha már az aukciósházakról van szó: a vásár előtt pár nappal érkezett a megdöbbentő hír, hogy bezárják a Christie’s South Kensington-i aukciós termét (Londonban ez idáig a King Streeten tartották a fontosabb aukciókat, míg a South Kensington-i termekben a kevésbé kiemelt árveréseket). Ezzel a világ legnagyobb műkereskedelmi forgalmát lebonyolító aukciósháza 300 alkalmazottjától is megvált. Habár maga az esemény teljesen váratlan volt, az indokok meglehetősen tisztának tűnnek: míg 2012-ben 126 aukción 139,4 millió fontos forgalmat értek el Kensingtonban, addigra 2016-ban már csak 55 árverést tartottak 62,1 millió fontos forgalom mellett. A Christie’s céljai emellett világosak: új Los Angeles-i terem nyitása, a kínai jelenlét erősítése, valamint a kisebb aukciók online felületre vitele.
Visszatérve a TEFAF-ra: számolatlanul találkozhattunk Chagall, Albers, Picasso, Calder, Kandinszkij, Ernst, Warhol és Rodin fantasztikusabbnál fantasztikusabb műveivel, az Old Masters szekcióról nem is beszélve, ahol Holbein és Brueghel alkotásai mellett például Giambologna hársfából faragott Julius Caesar-szobrát csodálhattuk 1551-ből – 1,5 millió dollárért akár haza is vihettük volna.
Ferenczy Bálint
Megjelent a Műértő 2017. áprilisi lapszámában.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
