A válság romantikája
Kamasznak lenni olyan tapasztalat, amelyről mindannyiunknak van személyes narratívánk. Akár nehézségekkel teli és traumatikus, akár nosztalgikusan megszépített, e szakasz kikerülhetetlen része élettörténetünknek. Erre a gyermekkorból a felnőttkorba átvezető „tranzitidőszakra” és annak végtelenül sokféle, mégis univerzális élményeire fókuszál a Golden Boundaries című fotókiállítás. A kurátor, Oltai Kata különböző perspektívákból kívánja bemutatni a felnőtté válás útjait.
Ahogy a kurátori leírásban szerepel, a kamaszkor egyszerre jelöl pszichológiai fejlődési szakaszt és társadalmi kategóriát. A test visszafordíthatatlan változásai mellett ekkoriban ismerkedik meg a gyermek azokkal a társadalmi elvárásokkal, amelyekkel idővel valamilyen formában kénytelen azonosulni. A kamasz lelkivilága azt a megalkuvás előtti állapotot tükrözi, amikor a gyermek még e kategóriák tágításán munkálkodik. Oltai szerint ez az ellenállás és az elfogadás közti lavírozás időszaka. A kiállított alkotások ennek a lavírozásnak különböző módozatait jelenítik meg, a kamaszkor biológiai és társadalmi hibriditását: a kislány és az érett nő teste közti fúziót, a csínytevés és a bűnözés közt elmosódó határvonalat, az önkeresés és az elveszettség szükségszerű megegyezéseit.
A kiállítás négy különálló tere tematikusan kapcsolódik össze. A nyitó darab Tóth Márton Emil installációja, a Cyborg, melyben a különböző, „protézisként” használt anyagokból felépített fatörzs előrevetíti a tárlaton végigvonuló, már említett hibriditásproblémát. Az első rész a nyugati kultúrán kívül megfogalmazódó identitáskeresést reprezentálja. Halász Dániel fotósorozata egy ugandai iskolát és közösségét mutatja be. A képein látható kamaszok személyiségfejlődését sokkal inkább határozza meg Kelet-Afrika geopolitikai helyzete, semmint egyéni útkeresésük. A terem másik sorozata, a Tébánya, Bakonyi Szabolcs munkája. Felvételei a kilencvenes évek tatabányai fiataljain keresztül érzékeltetik a nyugati minták sajátos kelet-európai, posztszocialista adaptációit.
Az ezt követő tér több, esztétikai szempontból markáns sorozatot vonultat fel. Slava Mogutin kamaszként és fiatal felnőttként volt tanúja a Szovjetunió szétesésének, majd az azt követő új, korrupt rezsim felemelkedésének. A Lost Boys sorozat szülőföldjének társadalmi és politikai átalakulását dokumentálja fiatal férfiak, kadétok, punkok, raverek és hajléktalan fiúk portréin keresztül. A kiállítás talán legexpresszívebb darabjai Derek Ridgers londoni fiatalokról készült portréi. Ridgerst a fiatalok stílusának változékonysága foglalkoztatta, és a kamaszok külsőségekben megnyilvánuló pillanatnyi lelkiállapotainak kívánt mementót állítani.
A harmadik és a negyedik terem osztott tér. Egyik felében a fiatalokhoz köthető szubkultúrák reprezentációi kaptak helyet. Ezek Koleszár Adél Mexikóváros fiataljairól készült portréi, David Meskhin Ha nem köt a föld című sorozata grúz deszkások hétköznapjairól, valamint Jörg Brüggemann Metalheads című sorozata, melyben a fotós a világ különböző részein élő „metál arcokat” követi nyomon. Másik felében intim, családi terek jelennek meg. Az itt készült kamaszportrék egyben családi kötelékek illusztrációi. Anna Grzelewska képei tizenéves lánya testi és lelki átalakulását dolgozzák fel, Fryd Fryendhal árván maradt unokaöccsei életét dokumentálja, Gian Davey pedig Martha nevű nevelt lányával való kapcsolatára helyezi a hangsúlyt, a gyermek felnőtté válásának tükrében. A kiállítótérben Tóth Márton Emil installációi visszatérő motívumok. Objektjeinek anyaghasználata, üvegszerű luftballonokkal, betonból készült iskolatáskával és homokozó nippgyerekekkel reprezentálja a tárlat anyagában hangsúlyozott kettősségeket.
Oltai a tereket bevezető rövid szövegekben hangsúlyozza, hogy a kamaszkort nemcsak művészeti, hanem társadalomtudományos, szociológiai szempontrendszerek felől kívánja megközelíteni. Ez a szociológiai hozzáállás érzésem szerint azonban pusztán a kurátori interpretációkban van jelen, a műalkotások nem illusztrálják. A képek többsége inkább esztétizálja ezt az életszakaszt, semmint társadalmi kontextusában járná körül. Ez például Zuza Krajewska Imágó című sorozatában különösen szembetűnő. A fiatalkorúak büntetés-végrehajtó intézetében készült fiúportréit a klasszikus műalkotások ikonográfiájával vegyíti, ezzel a fiatalkorú bűnözés kikerül társadalmi kontextusából: inkább romantizálódik, semmint hogy okaira és szociális beágyazottságára reflektálna. Ugyanígy kérdésesek antropológiai szempontból Bakonyi ugandai portréi, melyek valóban kifejezők, a kiállítás mégsem problematizálja a Nyugatról jött fotós interpretációját az övétől eltérő kulturális-politikai közegben. A kiállítás anyagában idegen test Alexandre Haefeli Férfitársaság sorozata, mert kérdéses, hogy miért lehetnek jelen a férfitestet tudatos beállításokon keresztül erotizáló fotók az útkereső kamaszság tematikájában.
A Golden Boundaries mindemellett kétségkívül erőteljes és expresszív, magyar és nemzetközi viszonylatban egyaránt kiemelkedő képanyagot vonultat fel – még akkor is, ha a kísérő, teoretikusnak szánt interpretációk nem feltétlenül élnek együtt az azokat illusztrálni kívánó képekkel. Ennek ellenére meg tudja teremteni a kamaszkort végigkísérő átmeneti bizonytalanság atmoszféráját, melyhez saját, megélt kamaszkorunkon keresztül valamilyen módon mindannyiunknak közünk van. (Megtekinthető március 18-ig.)
Kiss Kata Dóra
Megjelent a Műértő 2018 februári lapszámában
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
