Az Ég, a Föld, és megint a Föld
Az utóbbi években látszólag a magángalériák azok, akik szigorúan vett alaptevékenységük mellett egyre-másra kénytelenek ellátni olyan szerepeket, mint a kortárs gyűjteménygyarapítás, illetve kutatás (acb), vagy épp az egyes alkotókat bemutató kismonográfiák megjelentetése. Ők azok, akik évek óta folyamatosan hozzák ki a fotográfiával foglalkozó fontosabb – elsősorban persze a saját holdudvarba tartozó – művészeket bemutató sorozataikat, ilyenek a Vintage Galéria vagy a Faur Zsófi-féle kiadványok.
Maga az, hogy kiállítási intézmények párhuzamosan könyvkiadói tevékenységet is folytatnak, annyiban persze nem egyedülálló, hogy ez ne lehetne egy állami múzeum kötelezően felvállalható feladata, körbetekintve azonban kulturális intézményrendszerünk publikációs gyakorlatán – és nem kevésbé annak színvonalán –, a Magyar Fotográfiai Múzeum ilyen irányú tevékenysége kimondottan örömteli jelenség. A kevés kivétel között ugyancsak komoly jelentőséggel bírhat a Capa Központ, mely a kezdetek óta komoly figyelmet fordít egyéni vagy tematikus kötetek publikálására. Látszatra a két párhuzamos erő kimondottan serkentően hat a fotográfiával kapcsolatos kiadványok és kötetek megjelenésére, és általuk az egyes alkotói programok megismertetésére.
Most úgy tűnik, a Baki Péter vezette Magyar Fotográfiai Múzeum is ráerősített. Ugyan már évek óta jelentet meg kortárs fotográfusokról kisebb-nagyobb jelentőségű önálló köteteket, de legújabb és jövőbeni terveik lendületesebb irányba látszanak mozdulni. Épp legutóbb a kortárs fotográfiai tér egyik legizgalmasabb, rendszerfüggetlen alkotójának, Czigány Ákosnak az első önálló kötete látott náluk napvilágot – a Várfok Galéria közreműködésével.
Zavartan nézem ezt a tárgyat előttem az asztalon. Nagy, fekete hasáb, ha a fény súrolja, kidomborodik belőle egy geometrikus jel vagy ahhoz hasonló. A tárgy egy doboz, amely egy másik tárgyat bújtat: vörös gerincű, vastag papírra nyomott, tekintélyes és elegáns fehér könyv csusszan ki belőle. Rajta megint ugyanaz a jel. Fent egy szürke, lent egy fekete trapéz, összeköti őket egy sötétebb, keskeny álló hasáb. Persze, tudom, miről lesz itt szó, Czigány Ákos könyve ez, de valahogy…
Kinyitom a belsejét, valóban könyv: Czigány Ákos: Bet. Lapozok tovább, megnyílik az ég, az egek, aztán a föld, meg ami összeköti őket: a ház. A héber B betű (ב), azaz bet (vagy bész), kimondva azt jelenti: ház. Innen hát a borító enigmatikus kalligramja: fent, lent és közötte. Benne vagyunk a kabbalában; Zóhár, a ragyogás könyve. A Genezis első hangja: Börésit bará Elóhim… Kezdetben teremté Isten… – így kezdődik a Biblia.
Nem akarnék beleveszni itt a spekulatív térbe, de a fenti hármasság osztja trilógiává a könyvet is. Összefogja Czigány legutóbbi években készült munkáit, közülük talán a legtöbbet szerepelt, nemzetközileg díjazott Ég című sorozatát. A budapesti bérházak sötét udvaraiból az ég felé feltekintő képeit Sugimoto jól ismert Theaters sorozata ihlette. A vidéki amerikai filmszínházakban és szabadtéri autósmozikban készült felvételek – ahogy a vetített filmek is egyfajta időkapszulák metaforái – a fényben elenyészve szüntetik meg a saját idejüket, elveszve a vászon által behatárolt térben, és ilyen mód értelmezhetetlenné válnak a valós időben, míg Czigánynál a tér bomlik fel és veszíti el minden megfoghatóságát. Látszatra a Sugimoto-sorozattal képez formai referencialitást, valójában mindkét esetben a kitáruló végtelen tér emelődik át egy spirituális világba. Megkapóan triviális, és megfoghatatlanul fenséges. Vakítóan kinyílik a fény; ilyen lehet a halál kapuja, vagy a találkozás az Úrral. A végtelen csendek örök ragyogása, „amikor még mindenek kezdete világított” (Zóhár, a ragyogás könyve – fordította Biró Dániel és Réti Péter).
A trilógia másik része a Föld sorozatcímet kapta. Ennek legkorábbi darabja még 2005-ből származik. Városi mélygarázsok – egyesével, a Czigányra jellemző perfekcionizmussal megformálva – nyitnak tátongó üreget a föld sötétje felé. A hatás közelít az Ég sorozathoz, talán kevesebb elragadtatottsággal és fennköltséggel, annál erősebb szorongással és Unheimlichkeit-érzéssel. És végül Otthon a címe a trilógia ég és föld közötti, harmadik részének. Mérnöki szakszerűséggel összegyűjtött házhomlokzatok, eredeti környezetükből kiollózott szikár embernélküliség, a tér hieroglifái. A ciklus utolsó tagja monoton repetícióra vált.
Figyelemre méltó a könyv tartalmi szerkesztése, újabb és újabb rejtett rétegek nyílnak föl minden újralapozás után.
A képek mellett két szerző ide készült szövege is helyet kapott a kötetben. Térey János novellája bravúros rutinnal és zajjal csörtet végig a hártyafinom tipográfiával megformált néhány oldalon. Előjön minden, ami szokott: csókolózós belvárosi házibuli, mikativadar, elveszett múlt, angol sörturisták, sárga villamos, bódayúr, jesiva meg zsidók, hogy aztán visszaadja a csendet a kontemplációnak. Ehhez nagyban hozzásegít a másik szerző, Gigliola Foschi elemző szövegének okos és érzékeny merengése.
Czigány Ákos első kötete egyéni és különleges szerepet kapott a fotográfiai albumok polcán. Kiadója szándéka szerint mindössze száz példányban jelent meg, ellenben annál igényesebb nyomdai minőségben, ami egyedi művészkönyv jelleget ad neki. A tipográfia Katyi Ádám gondosságát dicséri. Kicsit sajnálom a könyv kültakaróját. A tartalomhoz méltóbb kötészeti munkát érdemelt volna. (Czigány Ákos: Bet, Magyar Fotográfiai Múzeum, Kecskemét, 2017)
Gerhes Gábor
Megjelent a Műértő 2018 áprilisi lapszámában
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
