Az Ausztriában az elmúlt években sokszor publikált, Gustav Klimtet a macskájával ábrázoló 1912-es portré 26 400 eurós, jutalékkal növelt leütési árán viszont a WestLichtben szemlátomást nem lepődtek meg. Theodor Lux Feininger (1910–2011) Dessauban, 1928-ban készített, perspektivikus erkélyrészletfotójának (24 ezer euró) és a falra mászó Gret Palucca (1902–1993) német táncosnőt ábrázoló képének (26 400 euró) vásárlóját jól tájékozottnak mondhatjuk. (Drezdában utcát és főiskolát is elneveztek a mozdulatművésznőről.) Nem sokat kockáztatott az a vevő, aki a cseh Jaroslav Rössler (1902–1990) két fotóját vette meg. A némely művét art deco stílusban megalkotó fényképész 1927-es, absztrakt kép előtt ülő férfit ábrázoló munkájáért ugyan 36 ezer eurót kellett fizetnie, viszont a korabeli brómolajnyomat feltétlenül látványosnak mondható. A 18 ezer euróba kerülő, 1931-es párizsi utcai jelenet pedig a háttérben lévő nagy reklámok, plakátok miatt hordoz sajátos hangulatot.

Ezúttal a magyar származású, külföldön karriert befutott fotóművészek képei is sikert arattak. Brassaï két fotója 6000 és 4560 eurót, Kepes György absztrakciója 2040-et hozott. Kertész jó kört futott 3840 és 13 200 eurójával, sőt egy 1982-es, 23 nyomatot tartalmazó albumáért is megadták a 780 eurót. Az Atelier Manassé néven Bécsben és Berlinben alkotó házaspárból ezúttal a feleség asszonynevét (Olga Wlassics) írták ki a katalógusban, de mi tudjuk, hogy vevője a Spolarics Olga által 1928 körül fényképezett műtermi akttorzóért fizette ki az 1440 eurót.

Robert Capának az 1944. június 6-i normandiai partraszálláskor exponált, mára ikonikussá vált riportfotójának a 20. évfordulóra, 1964-ben nagyított változata 7800 euróba került. Ugyanennyit fizetett vásárlója Moholy-Nagy László tíz montázst tartalmazó – deklaráltan 1973-ban reprodukált! – portfoliójáért.

Március 10-én a termet már mások töltötték meg, és a munkatársak is sűrűbben nyúltak a telefonok után. Mivel a tételsort hagyományosan úgy állítják össze, hogy a gyártás időrendjében felsorakoztatott Leicákkal kezdenek, két hasonmás darab után harmadikként következett a legnagyobb érdeklődéssel várt, a gyárat 1923-ban elhagyó nullszériás kamera. A még másfél percig sem tartó licitálást a nyugat-európai árveréseken szokatlanul hosszú taps követte, amely nemcsak a 400 ezres kikiáltási árat megötszöröző leütésnek (jutalékkal 2,4 millió euró) és az új világcsúcsnak, hanem a WestLicht eddigi működésének is szólt. A 32 árverés húszezer tétele ugyanis egyértelműen új minőséget hozott a műszaki régiségek aukcionálásának történetében.

A piac fogadóképességének tesztelésére Wetzlarban anno 25 darabot készítettek a Leica nullszériájából, melyek nagy részét Newton-keresővel látták el. Csak háromnak a tetejére építettek a téma kicsinyített mását mutató, lehajtható, teleszkopikus keresőt. A mostani világrekorderhez hasonló képkeresős változat 1994. június 9-én Londonban, a Christie’snél került kalapács alá, de 100 ezer fontos kikiáltási áron nem talált gazdára. Ugyanezen az árverésen 17 600 fontot fizetett valaki a japán Nikon kisfilmes fényképezőgép 1949-es, első típusának egy példányáért. Az ebből a sorozatból származó Nikon I-est a WestLichtből most 22 800 euróért lehetett hazavinni. Bár az időkülönbség miatt nehéz az átszámítás, mégis egyértelmű, hogy a Nikonhoz ma már könnyebben és olcsóbban hozzá lehet jutni, mint évtizedekkel ezelőtt. A Leica értéknövekedése pedig szenzációszámba menőnek mondható.

A James Jannardtól származó többi fényképezőgép is jól teljesített: a szokatlan módon szürkére festett Leica M2-es 360 ezer, a fekete Leica MP 456 ezer, az elektromos motorral kiegészített Leica M2-es 432 ezer eurót hozott. Az ennél kisebb összegeket befektetőkhöz jutott az eredetileg a svéd hadseregnek szállított fekete Leica IIIf (60 ezer euró) és az 1959-ben gyártott, de még újszerű állapotú Nikon F 6000 euróért.

Fejér Zoltán

Megjelent a Műértő 2018 aprilisi lapszámában