szerző:
Műértő
Tetszett a cikk?

Idén nyáron az érdeklődők több olyan rendezvényen is részt vehettek, ahol az emberiség egyik legrégebben ismert és kedvelt nemesféme, az ezüst került a középpontba. Az ezüstbányászat éves termelése a XX. század első felében – a gazdasági helyzettel összefüggésben – 6200 és 8400 tonna között váltakozott. Az 1960-as évek közepén azonban jelentős változás történt, ami főként a kitermelés egyharmadát adó Mexikót érintette érzékenyen. Az elektromos és fotóipar igénye az 1953. évinek több mint kétszeresére nőtt, ami a kibányászott mennyiség 1,7-szeres emelkedését hozta.

A különbség kiegyenlítése – még az akkor a világgazdaság változásaira lomhán, csak 1968-ban reagáló Magyarországon is – a már feldolgozott ezüst felvásárlási árának feltűnő emelkedését vonta maga után.

Louis Daguerre, a francia feltaláló, 180 éve, 1839 telén jelentett be szabadalmat fényképkészítési találmányára, melyet a francia állam tőle és már elhunyt feltalálótársa (Nicéphore Niépce) örököseitől megvásárolt, s 1839. augusztus 19-én közkinccsé tett, azaz bejelentették a szabad felhasználást. Az ipari felhasználásról az idén világszerte megtartott augusztus 19-i rendezvények is megemlékeztek. Igaz, az ezüstözött rézlapra történő fényképezés – az anyagi lehetőségek függvényében – csak Daguerre néhány nappal későbbi, szeptember 7-én tartott nyilvános bemutatója után vált mindenki számára elérhetővé.

Az akkor már öt éve kísérletező angol Fox Talbot más eljárást dolgozott ki, a fényérzékeny ezüstvegyületet papírhordozóra vitte fel. Végül az ő másolást igénylő negatív-pozitív eljárása vált a dagerrotípiát felváltó, elterjedt fényképezési módszerré. Bár a fényképész még évtizedekig maga öntötte az üveglapra az ezüstnitrátot, az 1870-es években népszerűvé vált a gyárilag előállított szárazlemez. A műkedvelő fényképészek kedvence, a védőpapíros tekercsfilm 1888-ban jelent meg.

Pesti 6 darabos úti evőkészlet dobozában, 1833–1838

A mozivetítések, majd az ugyanezt a filmtípust, a 35 mm-es szélességű, kétoldalt perforált, ezüstvegyületes-emulziós, cellulóznitrát filmet használó fényképezőgépek, a klórezüst másoló- és a nagyításhoz használt brómezüst fotópapírok egyre több nemesfémet igényeltek. E folyamat eredményeként egyes gyártók/felhasználók az 1960-as évek közepén már az ezüstpénzek fémtartalmára is szemet vetettek. Az 1964-ben elkészített, 30,6 milliméter átmérőjű és 12,5 gramm tömegű Kennedy-féldolláros forgalomba hozása idején 90 százalékos ezüsttartalma miatt többet ért, mint a névértéke. Hasonló helyzet alakult ki Svájcban. Ott ugyan még 1931-ben az ötfrankos súlyát 25-ről 15 grammra csökkentették, de az 1960-as évekre már ez is soknak bizonyult. A beolvasztási/feldolgozási célú kivitel olyan mértéket öltött, hogy Svájc pénzügyminisztériuma törvényellenesnek mondta ki e tevékenységet.

Magyarországon mindennek hatására 1968-ban a megemelkedett felvásárlási ár miatt sokan álltak sorba, hogy eladják a korábban kevéssé becsült étkészleteket és más, az elődöktől örökölt ezüsttárgyakat. A mi családunkban ezt az időszakot csak néhány kis súlyú vagy horpadt tárgy élte túl: egy ezüstfejű sétabot, rajta az 1895-ös Függetlenségi Párt vezetőinek (Kossuth Ferenc, Benedicty Pál, Fáy András) aláírásával; egy csúcsos ezüsttetejű, ólomkristály cukortartó, valamint egy párnás-szögletes cigarettadoboz.

A tárgyakban elhelyezett fémjelek és névjelek tekintetében ma már könnyebb tájékozódni, mint évtizedekkel ezelőtt. Akkoriban Pallai Sándornak az ötvösségről, nemesfémiparról és divatékszer-készítésről szóló szakkönyvét forgathatták az érdeklődők, mely a 275., illetve a 299. oldaltól listázta az ezüsttárgyak fémjeleit, valamint az arany- és ezüstérméket.

Kassai klasszicista fedeles cukorurna üveg betéttel, 1800 körül

A fotóipar vezető gyártóját, az egyesült államokbeli Kodak céget érintette a leginkább az 1960-as évek ezüstár-emelkedése. Emiatt folyamatos fejlesztésbe kezdtek, amelynek céljául a nyersanyagok ezüsttartalmának csökkentését tűzték ki – de nem a fényérzékenység és az árnyalati gazdagság rovására. Mérnökük, az 1950-ben született Steven Sasson új úton indult el, és 1978 decemberében elektronikus fényképezőgépet szabadalmaztatott. Akkor még sem ő, sem főnökei nem gondolták, hogy ezzel drámai változást indított el a fényképezés területén. Napjaink fotósainak elektronikus és digitális eszközei már más eljárást használnak; így kémiai módszerekre és a nagy mennyiségű anyagra nincs is szükség. Az ezüstnek ugyanakkor továbbra is fennmaradt néhány elektrotechnikai felhasználása.

A befektetés és az ékszerkészítés azonban változatlanul igényt tart a nemesfémre. Egy befektető persze aligha elégszik meg egy uncia (31,1034768 gramm) színezüst birtoklásával. Az ilyen, egységnyi fémet tartalmazó 2,5×29×50 mm-es nagyságú lapon a finomságon (999) kívül az előállító cég nevét, valamint egy sorszámot is feltüntetnek. Az egyunciás ezüst emlékérmék közül – például a bécsi filharmonikusok tiszteletére kiadottból – viszont csinos ládába csomagolva ötszáz darabot is forgalmaznak, a cikk megírása idején 3 751 582 forintért.

Idén nyáron, június 17. és augusztus 31. között a BÁV Aukciósház – magángyűjteményekre támaszkodva – a XVI. századtól a XX. század fordulójáig terjedő időszak Magyarországon készült ezüsttárgyaiból rendezett kiállítást. Az igényes kivitelű, sok és jó minőségű fotót tartalmazó katalógus is hivatkozik a magyar származású amerikai diplomata, Nicolas M. Salgo (1914–2005) ezüsttárgy-kollekciójára, és az arról még 1996-ban kiadott kötetre. A gyűjtemény 120 darabjából 2015-ben a New York-i Metropolitan múzeumban rendeztek kiállítást, amikor azokat az örökösök a Metnek ajándékozták. Ezzel a gesztussal a New Yorki-i intézmény a Magyarország határain kívüli múzeumok közül a legnagyobb közép-európai ötvöstárgy-gyűjtemény birtokosa lett.

Salgo a régi tárgyak csoportosítását tiszteletre méltó igényességgel valósította meg. Hasonlóan magas színvonalat mutatott Bécsben a Dorotheum 2019. május 16-i ezüsttárgyárverése. Az eladásra kínált tételek közül több is kapcsolódott a BÁV kiállításához. Így például a Dorotheumban a 67. tételt, egy 22 centi magas, 896 euróért elkelt pesti kávéskannát ugyanaz a Pasberger József készítette, akinek XVIII. század végi gyertyatartópárját most Budapesten kiállították. A 77. tétel 1280 eurót elért pesti empire kannája Giergl Alajos műhelyéből került ki, ahonnan a BÁV kiállításán bemutatott, védett, 6 darabos úti evőkészlet is származott.

Az említett tárgyakba beütött ötvösjegyek azonosítása terén nemzetközi referenciának számít P. Brestyánszky Ilona a Pest-Budai ötvösségről még 1977-ben közreadott kötete. Kőszeghy Elemér hasonló tárgyú, alapműnek számító, 1936-ban megjelent munkájának megszerzése egy átlagos érdeklődő számára az 1970-es években szinte reménytelennek tűnt.

Brassói késő empire boros kanna, 1820 körül

A Dorotheum aukcióján szép számmal szerepeltek a Budai Ötvöscéh próbabélyegeit hordozó tárgyaknál nagyobb nemzetközi érdeklődést és jóval magasabb leütési árat eredményező tételek is. Peter Carl Fabergé (1846–1920) manufaktúrájában 1910 körül készült az a míves ezüstkeret, amely egy 39 centiméter magas, metszett üveges vázát hordoz. A műtárgy a 70 ezer eurós, felső becsértéket meghaladó összegért, 81 550 euróért került új gazdájához.

A luxustárgyak korabeli használatának rekonstruálásához kitűnő adalékot szolgáltatott a bécsi árverés egy másik, emlékezetes és dekoratív darabja. A XX. század elején, a boldog békeidőnek is nevezett években olasz mesterek készítették el a tekintélyes méretű, 34×43 centiméteres nagyságú és ahhoz képest arányosan magas, 33,5 centis, 5228 gramm tömegű, historizáló asztali szökőkutat. Bár a műtárgy a 12 ezres becsértéket jóval meghaladó összegért, 20 300 euróért kelt el, ára messze elmaradt Fabergé mester remekének leütésétől.

Az egykori olasz gyártók joggal lehettek büszkék, amikor a hétköznapi használatra szánt, de nem mindennapi műtárgy elkészítését befejezték. Az alaplapon tengeri állatok tekergőznek a hullámok között; őket háromágú lándzsáikkal két tritón – a görög mitológiában a tengeristen félig hal, félig ember gyermekei – próbálja kordában tartani. Felettük négy griffmadár hatalmas, nyitott kagylót tart, melynek közepén egy delfint formázó, jelképes forrást őriz két nimfa. Apró ellentmondásként a valódi víz a delfint és a nimfákat hordozó sziklaforma oldalából, két ördögpofából folyik. A tökéletes illúzióhoz – az asztali ezüst szökőkút kifogástalan működésének biztosítására – a tárgy belsejébe kis víztartályt és motoros pumpát is építettek. Természetesen a műszaki részek működésére a száztíz évvel ezelőtti gyártás miatt az osztrák árverési ház nem adott garanciát. Ám ez a műtárgy is, mint sok más hozzá hasonló, a töretlenül népszerű nemesfém felhasználásának történetét illusztrálja, a szemet gyönyörködtető és elismerésünket kiváltó ötvösmunkák sorát gazdagítja.
Fejér Zoltán

(Megjelent a Műértő 2019 szeptemberi lapszámában)

 

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

Turistautakat zárnak le a ragadós száj- és körömfájás terjedése miatt

Turistautakat zárnak le a ragadós száj- és körömfájás terjedése miatt

Nyitott szemmel kellett aludniuk az embereknek, hogy megfigyeljék őket – és ez egy fontos felfedezéshez vezetett

Nyitott szemmel kellett aludniuk az embereknek, hogy megfigyeljék őket – és ez egy fontos felfedezéshez vezetett

A Baptista Egyház úgy kap ajándékba egy épületet, hogy az állam újítja fel

A Baptista Egyház úgy kap ajándékba egy épületet, hogy az állam újítja fel

Szijjártó szokatlanul szerényen kommentálta, hogy az oroszok elutasítják az ideiglenes tűzszüneti javaslatot

Szijjártó szokatlanul szerényen kommentálta, hogy az oroszok elutasítják az ideiglenes tűzszüneti javaslatot