Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Kedd
pára
14°C
6°C
Szerda
gyenge eső
14°C
7°C
Csütörtök
erősen felhős
10°C
6°C
Péntek
gyengén felhős
9°C
2°C
Szombat
gyengén felhős
9°C
1°C
MTI Autó

Bevetették a honvédség járműveit Baranyában

Baranya megyében már a Magyar Honvédség tehergépjárművei is mentettek a rendkívüli havazásban elakadt kamionokat – közölte a Magyar Honvédség péntek délután Facebook-oldalán.

hvg.hu Autó

Országos hóhelyzet 3 órakor: így festenek az utak, autópályák

A Dunántúlon szinte mindenhol esik a hó, intenzív a havazás Zalaegerszeg, Kaposvár és Szentlőrinc környékén – közölte délután 3 órai helyzetjelentésében az Útinform. Győr-Moson-Sopron és Fejér megyében szállingózik a hó, Fertőszentmiklós, illetve Pécs térségéből havas esőt jelentettek. A Dunától keletre Bajánál havazásra, Kiskunhalas környezetében hószállingózásra kell számítani.

hvg.hu Közlekedés

Útinform-jelentés a hóhelyzetről

A nyugati országrészben több helyen intenzív a havazás, itt az utak is latyakosak – áll az Útinform legfrissebb jelentésében, amelyet a Facebookra helyeztek ki. A látási viszonyok szerencsére elfogadhatók.

MTI Itthon

Hóhelyzet: 20 ezer önkéntes tűzoltó vár bevetésre

Húszezer önkéntes tűzoltó áll készen országszerte a bevetésre, ha az előre jelzett nagy mennyiségű hó miatt szükség lenne a munkájukra - tájékoztatta pénteken az MTI-t a Magyar Tűzoltószövetség elnöke.

hvg.hu Itthon

Fotó bizonyítja a mai havazást

Lentiből, Zala megyéből küldte el olvasónk a bizonyító erejű fotót arról, hogy nyugaton valóban havazik. Ha ön is látott ma havat, vagy a hó miatti forgalmi akadályokat, akkor fotózza le, és küldje el az ugyelet@hvg.hu címre!

hvg.hu Plázs

Ma mindenkinek nehéz napja lesz

Pénteken a téli időben mind a hidegfrontra, mind a melegfrontra érzékenyek nehéz napok elé néznek. Futószalagon érkeznek a nedves léghullámok, tartós kettősfronti hatás érvényesül a hét utolsó munkanapján, és szombaton is.

MTI Itthon

Havazás: Megmozdult az operatív törzs

Az ország tíz megyéjében van érvényben első-, vagy másodfokú figyelmeztetés a várható jelentős mennyiségű hó, hófúvás miatt. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) tájékoztatása szerint a télies időjárással összefüggésben péntek reggel 5 órakor az országos operatív törzs is megkezdte munkáját.

hvg.hu Közlekedés

Az autópályákon is havazik

A nyugati országrészben már havazik az autópályákon, több helyen nedvesek az utak, másutt ködfoltok vannak – közölte az Útinform.

hvg.hu Itthon

Na, de mennyi hó lesz?

Több-kevesebb havazásra jóformán az egész országban lehet számítani, de ezúttal délnyugaton komoly mennyiség esik, az északkeleti országrészben viszont erős fagyok igen, de havazás kevésbé várható – derül ki az Időkép előrejelzéséből.

MTI Időjárás

Havazás: operatív törzs működik reggeltől Zalában

A várható havazással kapcsolatos védekezési feladatok és rendkívül helyzetek kezelésére péntek reggel öt órától a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságnál operatív törzs, a járási védelmi bizottságoknál pedig katasztrófavédelmi munkacsoportok működnek.

MTI Itthon

Bakondiék több ezer járművel készülnek, de sms-t nem küldenek

Az elkövetkező napok rendkívüli téli időjárására felkészült a katasztrófavédelem – közölte Bakondi György főigazgató. A figyelmeztető SMS drága és pontatlan, ezért ilyet most nem küldenek, de egyébként melegedőhelyekkel és több ezer járművel készülnek az ítéletidőre.

MTI Időjárás

-10 foknál is hidegebb lehet a hétvégén

A hétvégén is folytatódik a lehűlés, a leghidegebb órákban mínusz 10 Celsius-foknál is hidegebb lehet, és nappal is fagypont körül alakul a hőmérséklet. Többfelé megerősödik a szél, amely a havazással érintett területeken hófúvást is okozhat – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtöki, MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.

1
184 185 186 187 188
216
Economist: Közép-Európa putyinizálódik

Economist: Közép-Európa putyinizálódik

2024 lett az első év, amikor meghaladta az 1,5 Celsius-fokot a globális felmelegedés

2024 lett az első év, amikor meghaladta az 1,5 Celsius-fokot a globális felmelegedés

Sérült a felsővezeték, több órás késések vannak a győri vasútvonalon

Sérült a felsővezeték, több órás késések vannak a győri vasútvonalon

Megbírságolta az EU bírósága az Európai Bizottságot, mert az megsértette a saját adatvédelmi rendeletét

Megbírságolta az EU bírósága az Európai Bizottságot, mert az megsértette a saját adatvédelmi rendeletét

Újabb településeken döntöttek a postahivatalok  átalakításáról

Újabb településeken döntöttek a postahivatalok átalakításáról

Tamás Ervin: Orbán Indiában – nem csoda, ha az állampolgárból előbújik a kisördög

Tamás Ervin: Orbán Indiában – nem csoda, ha az állampolgárból előbújik a kisördög

Megmagyarázta Lázár tárcája az “időutazást” a kínai hátterű magyar légitársaság hatósági engedélyénél

Megmagyarázta Lázár tárcája az “időutazást” a kínai hátterű magyar légitársaság hatósági engedélyénél

Para-Kovács Imre: Apátlan ország, össznépi cigányozás

Para-Kovács Imre: Apátlan ország, össznépi cigányozás

Most a legmagasabb a megújuló energia aránya Magyarországon, de így is az EU-rangsor alján kullogunk

Most a legmagasabb a megújuló energia aránya Magyarországon, de így is az EU-rangsor alján kullogunk

A címlapról ajánljuk