szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Néhol párás, néhol kicsit esős vagy szeles idő lesz hétfőn, de ami a legfontosabb, hogy akár 23 fokig is felmelegedhet az idő – áll az Időkép előrejelzésében.

Hétfő reggel az Északi-középhegység völgyeiben és a Dunántúl északi felén képződhet elsősorban pára, illetve köd. Többfelé erősebben megnövekedhet a felhőzet, de legfeljebb csak a déli-délnyugati tájakon alakulhat ki kisebb eső, egy-egy gyenge zápor.

Mérséklődik, legyengül a légmozgás, de a Dunántúl déli tájain helyenként egy-egy élénk nyugati-délnyugati széllökés sem kizárt. Enyhébb lesz a hajnal, a legalacsonyabb hőmérséklet 7 és 13°C között alakul. Napközben változóan felhős időre van kilátás, hosszabb-rövidebb időre azonban mindenhol kisüt a nap, de csapadék sehol sem valószínű. Délnyugaton megélénkül a délnyugati szél. A legmagasabb hőmérséklet 17 és 23°C között alakul.

Kedden reggel ismét többfelé pára, valamint köd képződhet, elsősorban az ország északi tájain, valamint a Dunántúl északi és nyugati területein, északkeleten pedig gyenge eső, egy-egy zápor is előfordulhat. Délnyugaton továbbra is előfordulhat egy-egy élénk délnyugati széllökés. Enyhe lesz a hajnal, 8 és 14°C közé csökken mindössze a hőmérséklet.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

Ifj. Lomnici Zoltán azt tanácsolja Rogánnak, hogy perelje be David Pressmant

Ifj. Lomnici Zoltán azt tanácsolja Rogánnak, hogy perelje be David Pressmant

Hogyan csökkenthetjük a stresszt, és lehetünk boldogabbak a 20-5-3 szabállyal?

Hogyan csökkenthetjük a stresszt, és lehetünk boldogabbak a 20-5-3 szabállyal?

Meghalt a férfi, aki leugrott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér galériájáról

Meghalt a férfi, aki leugrott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér galériájáról

„Megunták az emberek a nagyon éles, konstruktív vonalakat” – beszélgetés Bullás József festőművésszel

„Megunták az emberek a nagyon éles, konstruktív vonalakat” – beszélgetés Bullás József festőművésszel