szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Ráadásul mindezen csapások mellett még a nap is kisüthet – igazi áprilisi idő lesz kedden. A szél az ország nagy részén csillapodik, de északkeleten és délnyugaton még lesznek erős széllökések.

Változékony, áprilisi időben lesz részünk kedden. A Dunántúlon és az ország keleti harmadán gyakran erősen felhős lesz az ég, csak rövid időszakokra – elsősorban délelőtt – süthet ki a nap – írta előrejelzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat.

A Dunántúlon elszórtan, keleten, északkeleten többfelé valószínű zápor, utóbbi tájakon zivatar is kialakulhat jégdarával kísérve.

A Duna-Tisza közén azonban a változó felhőzet mellett van esély többórás napsütésre is, és csak néhol alakulhat ki futó zápor.

Az élénk északnyugati szelet főként a Dunántúlon kísérik erős lökések, azonban a keleti, északkeleti megyékben a mérsékelt légmozgás inkább csak a záporok környezetében támadhat fel átmenetileg.

Hajnalban általában 2 és 7 fok között alakul a hőmérséklet, de Borsod-Abaúj-Zemplén és Nógrád megye szélvédett völgyeiben és délnyugaton, főként a Dráva mentén előfordulhat talajmenti fagy. Délután 9 és 15 fok közötti értékekre számíthatunk.

Az erős szél miatt elsőfokú figyelmeztetés marad érvényben Nógrád és Borsod-Abaúj-Zemplén, valamint Zala, Somogy és Baranya megyékben.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

Publicus: A magyarok fele szerint igazak a Rogán Antalt ért amerikai korrupciós vádak

Publicus: A magyarok fele szerint igazak a Rogán Antalt ért amerikai korrupciós vádak

Egy hatalmas zsírszörny miatt lefújták Bryan Adams koncertjét

Egy hatalmas zsírszörny miatt lefújták Bryan Adams koncertjét

Új körrekordot futott a Xiaomi 1548 lóerős villanyautója

Új körrekordot futott a Xiaomi 1548 lóerős villanyautója

Napi 3-4 titkos megfigyelésről is döntöttek az Igazságügyi Minisztériumban tavaly, de követhetetlenül ködösítenek a témában

Napi 3-4 titkos megfigyelésről is döntöttek az Igazságügyi Minisztériumban tavaly, de követhetetlenül ködösítenek a témában