szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Elképesztő ingatlanpaci lendületről számolnak be azok, akik Debrecenben járnak. Sorra épülnek a társasházak a városban, a környéken pedig fogynak a telkek. Mennyi pénzért kapunk telket és lakást a cívisvárosban?

Debrecenben az utóbbi időben leginkább társasházi lakások épültek, nagy területen, nagy lakásszámmal. Építési telkek még mindig vannak a városban: a vállalkozók jellemzően régi épülettel együtt veszik meg a területeket, és a bontási munkálatok után kezdenek építkezésbe. A telkek a belvárosban, valamint a város nyugati és északi részén a legdrágábbak. A keleti városrészben valamivel olcsóbban lehet földterülethez jutni, a déli területeken pedig még ennél olcsóbbak a parcellák. A telkek négyzetméterára ennek megfelelően 8 és 65 ezer forint körül alakul. A nem közművesített, zártkerti (azaz külterületi) ingatlanokat sokkal olcsóbban meg lehet szerezni: ilyesmit 500 forintos négyzetméteráron is lehet venni, és a négyzetméterárak csupán 3 ezer forintig emelkednek.

Pezseg a cívis város
© sxc.hu
Az építkezők a debreceni agglomerációban vásárolnak telkeket, mivel a környező falvakban jóval olcsóbban, közművesítve, és nagyrészt lebontandó építmény nélkül lehet parcellát venni − mondja Cserven Gábor, a debreceni Harmónia Ingatlanközvetítő Iroda ügyvezetője. Felkapott a Debrecentől 8−9 kilométerre található zártkerti rész, Hajdúsámson−Sámsonkert területe is. Itt főleg fiatalok vesznek telket, mivel a parcellákhoz 3−4 ezer forintos négyzetméteráron is hozzájuthatnak. Ez a rész gyors tempóban fejlődik, buszközlekedése és egyéb infrastruktúrája is megfelelő − mondja Sass János, a DIFOR Megoldás Centrum ügyvezetője.

Az újépítésű, debreceni társasházi lakások árai igen széles skálán mozognak. Egy átlagos, kétszobás, 50−60 négyzetméter körüli ingatlan 220−300 ezer forintos négyzetméteráron kel el, míg Debrecen elit területein, például a Nagyerdőn egy hasonló lakás négyzetméteréért már 350−380 ezer forintot kell fizetni. A telkek magas árai miatt a városban kevés önálló családi ház épül, mivel a vállalkozók maximálisan kihasználják a telekadottságokat, és inkább iker- és sorházakat építenek. A házak is kisebb méretűek, általában 70 és 100 négyzetméter körüliek, áruk pedig 230−300 ezer forint/négyzetméter közötti − tudtuk meg Sass Jánostól.

Mozgásban a használtpiac

Debrecenben a használt ingatlanokra is van kereslet, és minden szegmensnek megvan a saját piaca − mondja Cserven Gábor. Az olcsóbb, „tömegcikknek” számító lakásokra, azaz a távfűtéses vagy a régebbi építésű, gázfűtéses panelekre nagyobb a kereslet, mint a jobb minőségű, drágább társasházi lakásokra. Az olcsóbb lakásokat ugyanis a minimális önerőt felmutató vevők is meg tudják vásárolni. Ez persze nem jelenti azt, hogy a drágább lakásokra ne lenne igény, de a kínálati oldal erősebb.

A városban átlagosan 210−250 ezer forintos négyzetméteráron vehetünk használt lakást, míg a használt családi házakat átlagosan 270 ezer forintos négyzetméteráron kínálják. A város legdrágább része a Nagyerdő, amelyet a belváros, majd a település nyugati részei (Nyulas, Vezér út környéke, Kertváros, Hatvan utcai kert, Köntöskert, Csige kert, Széchenyi kert, Postakert, Vargakert) követnek a sorban.

Szezonális hatások

A debreceni ingatlanpiacot a városban működő egyetemek is befolyásolják, még ha csak szezonálisan is: az első vevők már május legvégén megjelennek, június közepétől augusztus végéig pedig határozottan növekszik a kereslet a környező lakások iránt. A legnépszerűbbek azok az 50 négyzetméter körüli ingatlanok, amelyek közel vannak az egyetemekhez, vagy tömegközlekedéssel átszállás nélkül megközelíthetőek. Az olcsóbb panel és a drágább, néhány éves társasházi lakások egyaránt keresettek, a külföldi diákok pedig kifejezetten minőség alapján választanak: a lakás legyen minél újabb, és legyen minél közelebb az egyetemhez. Esetükben kizárólag gázfűtéses, társasházi lakások jöhetnek szóba.

A legkeresettebb agglomerációs települések mindössze tíz kilométerre vannak Debrecentől. Ilyen például Mikepércs, Ebes, Hajdúsámson, és Bocskaikert. Közülük a legnépszerűbb Mikepércs, mivel ez a település van a legközelebb a városhoz. Nyaralókat szinte csak Hajdúszoboszlón, valamint a Keleti főcsatorna partján vásárolnak. A neves fürdővárosban vagy kimondottan nyaraló besorolású, kis telken lévő, nem túl nagy lakterű épületeket keresnek vagy a fürdő közvetlen közelében épült társasházakban lévő apartmanokat, jellemzően 250−280 ezer forintos négyzetméteráron. Nyaralónak való tanyát még a Debrecen keleti területéhez közel eső, erdőspusztai részeken is vásárolnak, mivel ezen a részen nagy kiterjedésű erdők és víztározók találhatóak, amelyek kirándulási és horgászati lehetőségeket egyaránt nyújtanak.

Tartalmi partnerünk a Bookmark Media ingatlanpiaci hírügynökség

A nyugatos magyar politika kudarcai és esélyei

A nyugatos magyar politika kudarcai és esélyei

Filmes relikviáit árulja James Van Der Beek, hogy fizetni tudja rákkezelését

Filmes relikviáit árulja James Van Der Beek, hogy fizetni tudja rákkezelését

Kiderült, mikor nyithat újra a legendás Kádár kifőzde

Kiderült, mikor nyithat újra a legendás Kádár kifőzde

Az év végi adómentes csodafegyver, amiről tudni érdemes

Az év végi adómentes csodafegyver, amiről tudni érdemes