Új szelek fújnak a használtlakás-piacon, leáldozóban a korábbi trend, mely szerint minél lepukkantabb a lakás, annál olcsóbb és annál keresettebb, a felújítást pedig mindenki végezze el a saját kontójára.

A legújabb sláger az újszerű, vagyis alig néhány éve átadott otthon, amelynek előnyeit extra felárral díjazza a piac. Egy átlagos, nappali-két hálós, új áron pár évvel ezelőtt 15 elkelt lakásért zokszó nélkül fizetnek a vevők néhány millióval többet, de az éppen készülő vagy átadás előtti lakások helyett is nagyon sokan a „korosabb”, ám meglepő módon drágább lakásokat választják.

A jelenség annyira nem tekinthető egyedinek, hogy a korábban csak új lakásokkal foglalkozó Palace Ingatlantanácsadó nyolc új irodát nyitott az igények kielégítésére.

Nagy Balázs, a társaság vezetője elmondta, kifejezetten tévhit, a pang a használt lakások piaca, a Budapesten évente eladott mintegy 8 ezer új lakással szemben például az utóbbi öt esztendőben évente 40-45 ezer használt lakás cserélt gazdát.

Az újszerű lakások iránti igény egyre markánsabban jelentkezik a piacon, s ezzel párhuzamosan a kínálat is egyre szélesebb ebben a kategóriában. Jellemző, hogy mára tömegével „növik” ki lakásukat a 2000 utáni boom idején még egyedülálló vásárlók vagy az akkoriban még gyermektelen fiatalok. A család számára alkalmasabb otthon után kacsintgató kör a néhány éves használat alatt nem lakta le a lakást, viszont költött rá. Berendezte a konyhát, a fürdőszobát, vett lámpákat, kapcsolókat. Ám ez önmagában még nem indokolná a jelentős felárat – mutat rá Nagy Balázs. Az azonban igen, hogy a „belakás” évei alatt az első lakó túljutott a műszaki kifogások rendezésén, a garanciális hibaelhárításokon, az eredeti közös képviselő lecserélésén. Szélsőséges esetektől eltekintve az épület lakottá vált, a szomszédok megismerhetőkké, nem kell számolni a kísértetház nyújtotta kellemetlenségekkel, a közterület rendeződött, a fű kizöldült, a bokrok, fák megnőttek, vagyis a lakás és a lakó is túljutott a kezdeti nehézségeken. A leendő vevőnek nem kell kiselőadást tartani az anyaghasználatról, a műszaki megoldásokról, hiszen megfoghat, megtapogathat mindent. Nagy Balász szerint igazából ez az, amiért a felárat hajlandóak megfizetni. A biztonság olyannyira elsődleges szemponttá vált a lakásépítési rémtörténeteken edződő vásárlók számára, hogy a hitelkiváltással járó több hónapos procedúrát is inkább bevállalják, mint egy folyamatban lévő építkezést.

Különösen élénk az adásvételi kedv a legtöbb új lakást építő kerületekben, a IX.-ben, a XII.-ban, a XI.-ben vagy a XIV.-ben. A keresleti nyomást beszédes számokkal is alátámasztja Nagy Balázs. Egy alig öt évvel ezelőtt átadott újlipótvárosi házban az átadáskori 300 ezer forintos négyzetméterár mára 400 és 500 ezer közé emelkedett. Folyamatban lévő angyalföldi építkezésen 320 ezer forintért kínálják a négyzetmétereket, ettől pár száz méterre használó kategóriájú, három éve átadott épületben 350-400 ezer forint között kelnek el a lakások, hetek alatt. De folytathatnánk a sort a IX. kerületben is, ahol a három éve átadott házban akkoriban 16 millióért elkelt egy nappali-két hálós lakásokat ma már 20 millióért kínálják.

Mindez persze nem jelenti azt, hogy minden és mindenhol eladható. Az erősen felújításra szoruló épületekben és lakásoknál, a zajos vagy éppen a bűnözéstől erősen érintett környéken lassan és csak erősen nyomott áron sikerül az értékesítés. (x)

Könnyeivel küszködött Alain Delon, amikor a tiltakozások ellenére megkapta az életműdíját

Könnyeivel küszködött Alain Delon, amikor a tiltakozások ellenére megkapta az életműdíját

Még fel sem épült a fóti ház, de már betörtek

Még fel sem épült a fóti ház, de már betörtek

Változás: mostantól ezt a weboldalt lesz jó megnyitnia, ha utazna valahova

Változás: mostantól ezt a weboldalt lesz jó megnyitnia, ha utazna valahova

Videó: Felvette a kamera, ahogy raktárba csapódik egy F–16-os repülőgép

Videó: Felvette a kamera, ahogy raktárba csapódik egy F–16-os repülőgép

Bezár az ingyenes fotótároló: már csak egy napja van, hogy lementse a képeit

Bezár az ingyenes fotótároló: már csak egy napja van, hogy lementse a képeit

Ha kedveli a Paintet, örülhet: nemhogy kivégzik, még jobbá is teszi a Microsoft

Ha kedveli a Paintet, örülhet: nemhogy kivégzik, még jobbá is teszi a Microsoft