Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
A legjobb ajánlatot négy körben választották ki, végül a Market Építő Zrt. lett a befutó.
A Mol Nyrt. a Market Építő Zrt.-t választotta új, Kopaszi-gát mellett épülő székháza generálkivitelezőjének, amely több hazai alvállalkozóval közösen kezdi el a Mol Campus építését. Az épület 2500 munkavállaló számára biztosít majd modern munkakörnyezetet, közölte a Mol csütörtökön az MTI-vel.
A közlemény szerint a Mol 2018 őszén írt ki egy zárt körű tendert a kivitelező kiválasztására, amelyre négy vállalat kapott meghívást, olyan európai és Európán kívüli nemzetközi cégek, amelyek többek között Oroszországban, Törökországban, Hollandiában is jelen vannak.
A legjobb ajánlatot négy körben választották ki. Az elbírálás során a Mol döntéshozói az árajánlaton kívül olyan szempontokat is figyelembe vettek, mint a vállalatok korábbi referenciái, a pályázat során elkészített műszaki alternatívák átgondoltsága, számossága, valamint a magyar alvállalkozók bevonása.
A kivitelezői szerződés szeptember 12-i aláírását követően indulnak a munkálatok, az új székház várhatóan 2022-re épül fel.
Az épület terveit a világ egyik legismertebb építészstúdiója, a Foster+Partners készítette el, magyar partnerével, a FintaStúdióval közösen. Terveik alapján a 120 méter magas Mol Campus a korábban közzétett látványtervek alapján Budapest egyik ikonikus épületévé válhat – ismerteti a Mol.
A Mol-közlemény kitér arra is, hogy a pályázaton győztes Market Építő Zrt. nevéhez fűződik például a Telekom és T-Systems közös székháza és a hegyvidék kapujában található Hillside Offices. Olyan referenciákat is magáénak tudhat, mint az ország legnagyobb ipari beruházása, az Apollo Tyres gyöngyöshalászi gumiabroncsgyára, vagy a Párisi Udvar teljes műemlék-rekonstrukciója és ötcsillagos szállodává alakítása. Jelenleg futó legösszetettebb vállalása a Mol Campus szomszédságában épülő új városnegyed létrehozása, a BudaPart projekt, ahol 15 lakóépület és 12 iroda tervezését és kivitelezését végzi.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
A hétvégén zárva marad a sziget.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.