EUDR: szinte mindenkit érint, mégis csak kevesen készültek fel rá
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
A forgalom a tavalyinál 8-10 százalékkal magasabb lehet – közölte Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke.
Kimagasló lesz a foglaltság a szállodákban vidéken és Budapesten egyaránt, vidéket a belföldi forgalom erősíti, Budapesten a külföldiek lesznek többen. Nemcsak a forgalom, hanem a foglaltság is magasabb lehet a tavalyinál – mondta az MTI-nek az elnök.
Évek óta jellemző, hogy a magyarok és a külföldiek is szállodában töltik a karácsonyt, ez lett az egyik legkeresettebb időszak, főleg vidéken. Erre természetesen a szállodák is készülnek, karácsonyi dekoráció mellett karácsonyi programokkal és menüsorral várják a vendégeket.
Budapesten a hotelek nagy része az ünnepre 3-4 napos csomagokat kínál, általában reggelivel. Ezt karácsonykor ünnepi vacsora, szilveszterkor vacsora és műsor egészíti ki. Flesch szerint a fővárosba érkező vendégek nagy része a városban keres szórakozási és programlehetőséget. A vidéki wellness-szállodákban jellemzően félpanziós csomagot kínálnak. Ebben karácsonykor ugyancsak ünnepi vacsorát kínálnak.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Elindult a Gigabit Magyarország program. Változtak a Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram feltételei.
Átvette a főváros rendőrsége fölött az ellenőrzést, és a washingtoni Nemzeti Gárda katonáit küldte az utcára Donald Trump, akinek mindezt lehetővé teszik a törvények. És az is igaz, hogy Washingtonban súlyos probléma a bűnözés, a lépés mégis az elnöki erőfitogtatás újabb példája.
Mekkora felelősség nyomja a sportvezetők és a szülők vállát? Szakértőket kérdeztünk a témában.
A hír hallatán Szijjártó Péter felháborodott.
A tűz átterjedt az egyik épület homlokzatára is.