Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Pusztaszabolcs legfontosabb vasúti átjáróját egy méterrel szűkítették a felújítás során. Az átjárót lezárták, mert kiemelten magas forgalombiztonsági kockázatú, a fél város megbénult, októberben kezdhetnek neki az átalakításának.
Pusztaszabolcson a vasútfelújítás során egy komoly problémával kellett szembesülni a helyieknek: az eddigi 7 méter széles vasúti átjárót 6 méteresre szűkítették – írja a Válasz.hu. A vasúti átjáró az egyik fontos láncszeme a helyi közlekedésnek, az M6-os autópálya és a Velencei-tó közötti autó- és buszforgalom ezen keresztül zajlik és zúdul egyébként a település központjára. A vasutat felújító, a Mészáros és Mészáros Kft.-t (Mészáros Lőrinc cége) is magába foglaló konzorcium által megbízott tervező a kelleténél 1 méterrel szűkebbre szabta a kisváros vasúti átjáróját.
A lapnak a település független polgármestere, Simonné Zsuffa Erzsébet elmondta, a karanténidőszak elején, az első sor szegélypadka letétele után rögtön hívta a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. projektvezetőjét, hogy a régi, hét méter széles átjárónkat hatméteresre szűkítette a kivitelező. "Mivel a közutak nem nyílegyesen futnak a sínekhez, hanem rá kell kanyarodni a csomópontra, egyértelműnek tűnt, hogy két busz vagy traktor nem fog elférni egymás mellett. De egy kombájn meg egy személyautó sem, márpedig ez is szempont, elvégre mezőváros volnánk."
Zsuffa kierőltetett egy forgalmi próbát, és április 6-án két busz segítségével élő-egyenesben bizonyította, hogy nagyobb járművek egyidejű használatakor bedugul az átjáró. A ráfutó útszakaszok állami üzemeltetője, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. rögvest írásba adta a NIF-nek, hogy „a megépített csomópont kiemelten magas forgalombiztonsági kockázatú és vasútüzem-biztonsági szempontból is kockázatos”, így nem járult hozzá a megnyitásához. Így viszont a fél város megbénult.
Az átjárót a tervek szerint augusztusban ideiglenesen megnyitják, majd októberben elkezdik az átalakítását. A költségeket a NIF fogja állni, ami a cikk szerint több százmillió forintba is kerülhet.
Az átjáró átépítése egyébként a 2018-ban elkezdődött a Százhalombatta–Pusztaszabolcs vasúti vonalszakasz rekonstrukciójához kapcsolódik. A vonal felújítását az SZ-E Konzorcium végzi, amely a Mészáros és Mészáros Kft.-t, és a Vasútépítők Kft.-t foglalja magába. A megbízás értéke 48 milliárd forint, ami a lap szerint nagyjából 7 milliárd forinttal drágább az eredetileg becsültnél.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.