Kertet építenek Londonban a koronavírus-járvány áldozatainak emlékére

A 2021 elején kialakított közkert egy nagyobb kampány része lesz: minél több természetes zöldfelületet szeretnének kialakítani a londoniaknak.

  • hvg.hu hvg.hu
Kertet építenek Londonban a koronavírus-járvány áldozatainak emlékére

Zhvg

A világ egyik legsürgetőbb problémája a környezet védelme, a klímaválság, a fenntarthatóság. Ezekre nekünk különös figyelmet kell fordítanunk, ezért kiemelt helyen is kell kezelnünk. Innen új alrovatunk címe is: Zhvg.

Új közkertet alakítanak ki 2021 elején a londoni olimpiai parkon belül – jelentette be Sadiq Khan, a város polgármestere a Dezeen beszámolója szerint.

Azért választották a 2012-es olimpiai játokokra épített helyszínt, mert Newham kerületben fekszik, abban, amelyet a legsúlyosabban érintett a koronavírus-járvány.

Khan reméli, hogy a közkert örök emléket állít majd a több ezer brit áldozat mellett a közösségi összefogásnak is.  

Az emlékkert középpontjában három, 33 virágzó fából álló gyűrű lesz – ez szimbolizálja a főváros 32 kerületét és London városát.

A közkert létrehozása része a brit örökségvédelmi alapítvány, a National Trust nagyszabású kampányának, amelynek keretében a következő években minél több természetes zöldfelületet szeretnének kialakítani a londoniak számára.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.