Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A statikus szerint a ház alapállapota és a mellette zajló építkezés is hozzájárulhatott.
Több száz kiló vakolat omlott le az Őr utca 3. szám egyik lakásában pénteken későn este – derül ki a Józsefváros újság Facebookra feltöltött videójából. A házban hetekkel ezelőtt egy másik lakásban történt hasonló baleset.
Mózes László statikus a helyszínen arról beszélt: a problémát alapvetően a ház elöregedése okozza, közvetve vagy közvetlenül azonban befolyásolhatja a mellette zajló építkezés is. Mint magyarázta: a régi épület szerkezete merev, így amikor az építkezés során egyre nagyobb teher kerül az alapozásra, így az – ez normális folyamat – elkezd lassan süllyedni, a merev szerkezet elmozdul, ami a vakolat és a téglaboltozat elválásához vezet.
Az építtető Whitefield Management a korábbi eset kapcsán azt írta a hvg.hu-nak, hogy „az épületnek semmilyen szerkezeti károsodása és mozgása nincs a tavaly márciusban általunk elvégzett falvarrás óta. A leeső vakolatnak nincs köze az építkezéshez, hiszen egyrészt a falakon található (többségében már az előzetes állapotfelmérésben is szereplő) repedésekkel nincs kapcsolata, másrészt a vakolat leesésekor az építkezésen munkát nem végeztünk.”
A statikus ezzel kapcsolatban annyit mondott most, hogy a szerkezet elmozdulása nagyon lassú folyamat, vagyis nincs köze ahhoz, hogy az adott pillanatban végeznek-e munkát. A talaj stabilizálódásához akár 15 évnek is el kell telnie.
Vezetőképünk a korábbi omlás után készült
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.