Ferenc udvarán felberreg, majd megáll a fűkasza, ahogy meglátja, hogy hozzá igyekszünk. A harmincas éveiben járó férfi kihámozza magát a hevederekből, és a háza felé int, igen vályogból van, de nem teljesen elégedett vele: nem jók a nyílászárók, télen bejön a hideg, nyáron a meleg, és hiába gondolkodik felújításon, az ápolási díj, amit otthon élő, folyamatos felügyeletre szoruló édesanyja gondozásáért kap, éppen arra elég, hogy fenntartsák magukat.

A házon látszik, hogy igyekeztek foglalkozni vele: az ablak alatt virágoskert, a lábazaton korábbi javítások nyoma, de az ajtó és az ablakok valóban leromlottak, az ablakkeretek szigetelésén rongyokkal és purhabbal próbáltak meg valamikor javítani. A tető viszont új. “Ameddig anyám él, addig tökéletes” – int az árnyékban csöndben ücsörgő idős nő felé.

Ameddig anyám él, addig tökéletes

Túry Gergely

A ház egyike annak a mintegy 600 ezer korszerűtlen, jórészt vályogból épült ingatlannak, amiben az országban több mint egymillióan élnek. Olyan emberek, akikről gyakorlatilag lemondott a kormány, amikor a Hosszú Távú Épületfelújítási Stratégiában (HTFS) annyival intézi el ezeket az épületeket, hogy

felújításuk piaci értéken nem térül meg, és különböző további problémák miatt (alacsony komfortfokozat, nagy energiafelhasználás, szerkezeti problémák) nem célszerű rájuk célzott felújítási programot indítani.

Ferenc háza valóban nem érhet túl sokat, saját maga – némi optimista elfogódottsággal – egymillió forint körülire teszi az értékét, amin talán félmilliót emelt az, hogy tavaly új tetőt kapott a Habitat for Humanity lakhatási programjában.

Korábban már próbálták javítgatni

Túry Gergely

A falu, ahol a ház áll – a Baranya megyei Varga –, nyugodt, szép fekvésű zsáktelepülés a Hegyháton. Bő 2,5 kilométerre fekszik a 66-os főúttól, és csak egy bekötőút vezet ide, amin naponta négyszer fordul be busz. Munkalehetőség kevés van, a helyi hivatalon és egy-két gazdálkodón kívül egy külföldi családnál van néha kerti munka. Saját jármű nélkül nehézkes eljárni máshova dolgozni.

A gyermekeit egyedül nevelő Ibolya – aki a majdnem a dombtetőn lakik, ugyancsak egy új tető alá került vályogházban – szintén ezzel a problémával küzd. Anyasági ellátásból élünk, mondja, közben arra panaszkodik, hogy hiába lenne munka a közeli Sásdon, nem tud oda időben bejutni a menetrend miatt. Ráadásul ha az önkormányzattól kérné, hogy az a saját buszával vitesse be, egy korábbi megállapodás értelmében a Pannon Volán kihagyná a legközelebbi járatát. Erről már Lukácsné Lembach Anita polgármester beszél. Aztán vele is eljutunk oda, hogy igazából fontos volna a vályogházakra is figyelmet fordítani.

A polgármester összerántotta a közösséget

Túry Gergely

Bár ezek jó része valóban problémás, értékük széles skálán mozog, sokat nem tartottak megfelelően karban, sokszor a felújításuk alatt jönnek elő addig nem látott hibák, emellett sok esetben nem rendezettek a tulajdonviszonyaik – vagyis egy esetleges felújítási hitel felvétele is problémás lehet –, értéküket nagyban befolyásolja, az is, hogy hol helyezkednek el.

Csakhogy ezek a problémák ugyanúgy megjelennek a kő vagy tégla építésű házaknál is, amelyeket nem hagytak ki a stratégiából

- összegzi a hvg.hu-nak Feldmár Nóra, a Habitat for Humanity energiaszegénység szakértője és Farkas Zoltán, a szervezet terepi projektmenedzsere. A másfél éves késéssel elfogadott stratégia vályogházakkal kapcsolatos hiányosságaira a szervezet hívta fel a figyelmet a közelmúltban:

A Habitat for Humanity munkatársai nem csodálkoznak azon, hogy az állam ódzkodik egy ekkora a problémahalmaztól, de szerintük a kérdéses lakásállomány mennyisége, a bennük élők nagy számából fakadóan – túlnyomó többségük ráadásul a legszegényebb rétegekhez tartozik – az ügyet nem lehet annyival elintézni, hogy az érintett épületek felújítása nem térül meg. Ezeket az embereket még hosszú évekig ki tudják szolgálni otthonaik, igaz, ehhez szakszerűen, a vályogépítés alapelveit tiszteletben tartva – szellőzés, vízzel szembeni védelem, természetes anyagok használata – kellene azokat felújítani, és nem árt, ha a lakókat felvilágosítják a megfelelő karbantartásról is. A régi technológiával épült, és sokszor valóban kompromisszumokkal használható, de a környezetvédelmi trendeknek – fenntarthatóság, alacsony előállítási költség, újrahasznosíthatóság – minden szempontból megfelelő vályogházakkal szerintük is indokolt lenne külön programban foglalkozni, nem beszélve arról, hogy ezek az épületek sok esetben az épített örökség, a féltve őrzött népi kultúra részei.

Hasonló érveket sorol közelmúltban kiadott állásfoglalásában a Környezettudatos Építők Szövetsége is, amely szerint a vályogházak “közel nulla” vagy annál kedvezőbb energiaigényű épületté fejlesztése műszakilag megoldható, és ez még csak kimagasló többletköltséggel sem jár. A teljes életciklusra vetített energiafelhasználás szempontjából is érdemesebb lehet felújítani őket, mint lebontani és újraépíteni, ráadásul újrahasznosítás és hulladékkezelés kérdésében “kiemelkedő teljesítménnyel rendelkeznek”. Ezen kívül ezek az épületek gyakran meghatározzák a települések arculatát, és kulturális szempontból is megőrzendők. Ráadásul megfelelő állapotban a benne lakók számára is kedvező hatásúak: a vályog természetes páraszabályzó tulajdonságának köszönhetően segít megelőzni a penészedés veszélyét, mentes az egészségkárosító kemikáliáktól, minimalizálja az elektroszmogot – sorolták többek között, bemutatva néhány valóban szép példát.

Az épületfelújítási stratégia vályogházakra kimondott sommás ítélete ráadásul a kormány saját törekvéseinek is ellentmond. Lazán kapcsolódik ide, de talán érdemes megemlíteni, hogy Orbán Viktor miniszterelnök is vályogból építtette felcsúti parasztházát még a 2000-es években, de a kormány által 2017-ben életre hívott Népi Építészeti Program is érint számos föld, vertfal, vályogtégla, rakott sárfal, patics, zsilipelt, borona, kő, tégla vagy akár vegyes falazatú építményt. A Teleki László Alapítvány koordinálásával zajló programokban a helyszínen segítik a vidéki épített örökség megóvását, a népi történeti értékek helyreállítását. Az alapítvány támogatja például a Nagyapám háza mester-inas programot, de hasonló céllal szervezik meg rendszeresen a Népi Építészeti Nyári Egyetemet is – mint arra szerdai írásában az Építészfórum emlékeztet. Tény, ezeknek a programoknak a fókusza kevésbé szociális, mint inkább örökségvédelmi, de lehet köztük átjárás.

A Habitat egyik példája is ezt mutatja. Ők pont a Nagyapám háza mester-inas program szakemberei segítségével segítettek kijavítani több család vályogházát tavaly nyári építőtáborukban a Baranya megyei Ágon, a helyi közösséget is megmozgatva.

A másik példa, amelyben Vargán kapott 15 családi ház – köztük Ferencék és Ibolyáék otthonával együtt néhány vályogfalú épület is – új tetőt, azt mutatja, hogy némi támogatással és a közösség erejével szigorúan vett piaci alapon valóban nem kifizetődő, de a lakhatási körülményeket számottevően javító felújításokat is el lehet végezni.

A tető új, de a falra még ráférne némi munka

Túry Gergely

Ebben a programban adományként kapott cserepet használtak, a részt vevő családok pedig saját erőből szerezték be a további szükséges anyagokat – tetőléceket, gerendákat –, és egymást segítették a kivitelezésben. A megvalósításban komoly szerepet vállalt szervezőként Lukácsné Lembach Anita polgármester, aki a hvg.hu-nak elmondta, hogy a helyi egyesület segítségével meg is tudták előlegezni a költségeket azoknak, akik nem tudták azonnal előteremteni a házanként 100-150 ezer forintos önerőt.

A tetőcsere – amely a Habitatnak egy hazai cserépgyártó támogatásával zajló többéves, más településeket is érintő programja – ugyan nem kimondottan a vályogházakra céloz, hanem az általános lakhatási problémák enyhítésére, mégis egy olyan példa a közösségi összefogásra, aminek mintájára akár vályogházak felújítására, korszerűsítésére is reális lehetőség nyílik, ha van, aki melléáll, legyen az egy építőipari cég, civil szervezet vagy maga az állam.

Ezt a házat már nem fogják felújítani, tavaly inkább bedöntötték a falait, hogy nehogy valakire rádőljön

Túry Gergely