szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Pest megyei kormányhivatal állítja, hogy a 332 lakásos társasház felépítésének nincs jelentős környezeti hatása.

Megnyílt az út Ruszlan Rahimkulov, Magyarországon élő orosz milliárdos cégének, az Idom Házépítő Kft.-nek projektje előtt Budapest XIII. kerületében – írja a Népszava. A cikk szerint a Pest megyei kormányhivatal kedden közzétett, március 31-i keltezésű döntése szerint az angyalföldi Bodor és a Népfürdő utca sarkára tervezett 332 lakásos társasház megépítésének nincs jelentős környezeti hatása, ezért a beruházó felmentést kapott a környezetvédelmi hatásvizsgálat elkészítése alól.

A kormányhivatal döntése miatt már kiadható az építési engedély. Az épület összterülete több mint tízezer négyzetméter, ennek nagyjából fele a föld alatt lesz.

Az épület korábban bemutatott koncepciótervét a kerületi tervtanács túl nagynak, környezetéhez nem illeszkedőnek találta és ezért nem is támogatta. A terv a jogszabályok miatt így nem valósulhatott volna meg, a kormány azonban nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházássá minősítette a projektet. A kerületi elutasítás így már nem jelentett akadályt.

A kormányzati beavatkozás a Népszava szerint korántsem meglepő: a beruházó cég egyik tulajdonosa a Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz közel álló orosz üzletember, Megdet Rahimkulov fia. A Rahimkulov család cégcsoportja az OTP Bank és a Mol legnagyobb külföldi részvényese.

Az angyalföldi önkormányzat tavaly novemberben hiába fordult az Alkotmánybírósághoz, a testület azóta sem tárgyalta meg az ügyet.

(Címlapképünkön Megdet Rahimkulov.)

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!