Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Továbbra is pörög az lakáspiac, ahol egyre többen licitálnak. Ezzel inkább Budapesten élnek a vevők, vidéken inkább az alku jellemző.
Kedvező lehetőségeket hozott 2024 az ingatlanvásárlóknak, mert csökkent a kamatszint, megújultak az otthonteremtési támogatások. A 10 százalékos önerő lehetősége is vonzotta az első lakásukra szerződőket. Emellett a negyedik negyedévben a befektetők is visszatértek a hazai ingatlanpiacra, ezzel is nőtt a tranzakciók száma – írja a Duna House.
A cég vezérigazgató-helyettese szerint az elmúlt év ingatlanpiaci trendfordulót hozott: többéves rekordot döntött a kereslet, így a 2023-ban bent ragadt, túlárazott vagy rosszabb állapotú ingatlanok nagy része is kisebb-nagyobb alku árán, de gazdára találhatott. Máté Ferenc hozzátette, hogy a Duna House összesítése alapján
Előfordult olyan is, hogy egy ingatlant az irányárhoz képest 100 millió forinttal kisebb összegért adott el a tulajdonos, de ennek az ellenkezőjére is volt példa. A legjobb ajánlatokért tavaly is versenyezni kellett, az adásvételek 4 százalékában licithelyzet alakult ki. Volt olyan, aki a hirdetésben szereplő árnál 27 millió forinttal többet kínált, hogy az övé lehessen a kiszemelt ingatlan.
Ahogyan néhány napja megírtuk, 2025 elején csúcsokat döntött a vevői érdeklődés, az első két hónapban zárult tranzakciók száma a Duna House becslése alapján 8 százalékos erősödést mutat a tavalyi hasonló időszakhoz képest – ez vélhetően köszönhető az állampapír-kifizetéseknek is.
Az országos adatok azt mutatják, hogy az alkudozók aránya jelentősebb: a tranzakciók háromnegyedénél az irányárhoz képest átlagosan 6 százalékot engedtek az árból az eladók. Az irányáron szerződők aránya közel 20 százalékra emelkedett idén.
A Duna House közleménye alapján licit már nem csak a kiemelten jó ajánlatok esetében várható, a kereslet mértékét befolyásolhatja az ingatlan elhelyezkedése, minősége, így a kínált ár is változhat.
Az év első két hónapjában 6 százalékra emelkedett az irányár feletti áron kötött adásvételek aránya, a vevők pedig átlagosan 5 százalékkal többet kínáltak a hirdetési árnál, ami az ingatlanszolgáltató cég adatai szerint 100 ezer és 11,5 millió forint közötti összeggel növelte az eladóknak fizetett vételárat.
Olyan tendencia is kirajzolódott, amely szerint a licit inkább budapesti, az alku inkább vidéki jelenség. Számokban ez úgy nézett ki, hogy a licittel zárult tranzakciók 57 százalékában fővárosi vagy Pest megyei ingatlanok szerepeltek, míg a mostanáig eltelt két hónapban az alkuval zárult ügyletek 74 százaléka vidéki volt.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
A vizsgálatot nehezítette, hogy a Lamborghini csaknem teljesen elégett.