szerző:
ingatlanmenedzser.hu
Tetszett a cikk?

Befejezéséhez közeledik a Jurisics-tér felújítása Kőszegen, az átadásnál hatalmas buli lesz tavasszal.

Befejezéséhez közeledik a Jurisics-tér felújítása Kőszegen, az átadásnál hatalmas buli lesz tavasszal.

A tér felújítása a belvárosi rekonstrukciós program része, amelynek összes költsége 668 millió forint és amelyből a Nyugat-dunántúli Regionális Operatív  Program keretében 534 millió forint pályázati támogatást nyújtott az Európai Unió.

A belvárosi rekonstrukciósnak program - melyet egy konzorcium tagjaként valósít meg az önkormányzat - része volt a kőszegi városháza épületének részleges felújítása és akadálymentesítése, valamint a Chernel utcában egy kőtár kialakítása, ezek már befejeződtek.

A legnagyobb feladat természetesen a Jurisics-tér és a hozzá kapcsolódó utcák felújítása, amely 446 millió forintba került, és amelynek építési munkálatai szintén befejezéshez közelednek. Szerződés szerint a műszaki átadás határideje január 12., amit a kivitelező előre láthatólag tartani is tud. A konzorciumi tagok már szintén befejezték fejlesztéseiket, Bakos György egyéni vállalkozó elkészítette a virágudvarát és a helyi ipartestület is felújíttatta az épületében lévő éttermet.

 

 

 

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!