szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Kétségbe vonja egy új elemzés a világ két vezető influenzagyógyszerének, a Tamiflunak és a Relenzának a hatásosságát. A kutatás eredményei szerint az antivirális szerek fél nappal csökkentik ugyan az influenza tüneteinek időtartamát, de arra nincs bizonyíték, hogy szedésük mellett kevesebb lenne a szövődmény, illetve megállítanák a járvány terjedését – állapították meg a Cochrane-adatbázis alapján dolgozó kutatók.

A 2006-ban kitört madárinfluenza-, majd a 2009-es sertésinfluenza-járvány idején az országok hatalmas összegeket költöttek arra, hogy elegendő készletük legyen antivirális gyógyszerekből. A Tamiflut azért írják fel indokolt esetben a betegeknek, hogy megelőzzék vele a tömeges influenzajárvány.

Az egészségügyi kutatók nonprofit világhálózata, a Cochrane Együttműködés tanulmánya csütörtökön jelent meg a British Medical Journalben. A Cochrane-elemzés maga nem a gyógyszer klinikai tesztje. A kutatók a Roche gyár Tamiflujának és egy kevésbé elterjedt antivirális szert, a GlaxoSmithKline Relenzájának próbáiról szóló 107 tanulmányt vizsgálták meg.

Összegyűjtötték a gyártók és az Európai Gyógyszerügynökség jelentéseit, majd kiszűrték azokat, amelyeket rosszul tervezettnek ítéltek, vagy az elfogultság nagy esélyét állapították meg vele kapcsolatban. Végül a maradék 46 kutatás adatait elemezték.

A megvizsgált klinikai próbák azt bizonyították, hogy akik Tamiflut és Relenzát szedtek, azoknál a placebót szedő kontrollcsoporthoz képest átlagosan fél nappal rövidebb ideig tartottak az influenza tünetei. Ha a két szert az influenza megelőzésére adták, akkor csökkent a tünetek kialakulásának kockázata.

Nem találtak azonban elég bizonyítékot arra, hogy a már fertőzött páciensek esetében megakadályozták volna, hogy a vírus másokra átterjedjen. Semmi sem bizonyította, hogy a Tamiflu szedése mellett kevesebben kerültek volna kórházba, és azt sem, hogy a két szer közül bármelyik csökkentette volna a szövődmények - a tüdő- és az arcüreggyulladást, a középfül fertőzéseit a felnőtteknél – olvasható a jelentésben.

A Roche gyógyszergyár nem ért egyet a Cochrane-elemzés következtetéseivel. Barry Clinch, a Tamiflu globális fejlesztését vezető szakember szerint "kutatásaikat igen magas szintű elvárásoknak megfelelően végezték".

A Relenza gyártója, a GSK továbbra is úgy véli: klinikai tesztjeik eredményei alátámasztják, hogy a szer hatásos az influenza ellen. 

„A tévé nem arról fog szólni, ami megy rajta, hanem arról, aki nézi”

„A tévé nem arról fog szólni, ami megy rajta, hanem arról, aki nézi”

Merényletre készülő tinédzsereket fogtak el Jekatyerinburgban

Merényletre készülő tinédzsereket fogtak el Jekatyerinburgban

Dani Olmo nem léphet pályára a Barcelona színeiben az idény hátralévő részében

Dani Olmo nem léphet pályára a Barcelona színeiben az idény hátralévő részében

Soros György, Messi és a U2 énekese is kitüntetést kap Joe Bidentől

Soros György, Messi és a U2 énekese is kitüntetést kap Joe Bidentől