szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A két évtizede fejlesztés alatt álló Angara első kísérleti indítását június 27-én még el kellett halasztani, pedig Vlagyimir Putyin orosz elnök videokapcsolat révén élőben nézte a próbát Moszkvából. Most azonban sikeresen lement a tesztelés.

Sikeresen teszteltek szerdán egy újgenerációs űrrakétát az Oroszország északnyugati részén lévő Pleszeck katonai űrrepülőtéren. A két évtizede fejlesztés alatt álló Angara első kísérleti indítását június 27-én még el kellett halasztani, pedig Vlagyimir Putyin orosz elnök videokapcsolat révén élőben nézte a próbát Moszkvából.

"Az orosz légi- és űrvédelmi erők végrehajtották az Angara-1.2PP űrrakéta kísérleti indítását" – közölte a védelmi minisztérium szerdán. Az Angara elindult – írta Twitter-bejegyzésében Dmitrij Rogozin orosz miniszterelnök-helyettes.

A rakétát helyi idő szerint 12 órakor lőtték ki, a hordozóeszköz mintegy húsz percre szuborbitális pályára állt. A szuborbitális pálya a Föld nagyjából 100 kilométeres vonzáskörzetét takarja, itt húzódik az a határvonal, amelyen túl már nem érvényesül a bolygó gravitációs hatása.

Az Angarát az orosz űrprogram "igáslovának" tartott és több mint negyven évvel ezelőtt kifejlesztett Szojuz rakéták felváltására szánják. A projekt kiemelt fontossággal bír Putyin számára, aki a kilencvenes évekbeli költségvetési megszorítások és a szakemberek távozása után meg akarja újítani az orosz űripart.

A rakétát Borisz Jelcin egykori orosz elnök utasítására teljes egészében Oroszország határain belül fejlesztették és építették, hogy függetlenedni tudjanak a többi egykori szovjet tagköztársaságtól.

Iparági szakértők szerint az Angara kifejlesztése dollármilliárdokba került.

 

Kézilabda-Eb: a revánson túl is sok múlhat a magyar-svéd meccs végeredményén

Kézilabda-Eb: a revánson túl is sok múlhat a magyar-svéd meccs végeredményén

„Az egész testemet öt dollárért árulta az Onlyfans, kevesebbért, mint egy gyorséttermi menü"

„Az egész testemet öt dollárért árulta az Onlyfans, kevesebbért, mint egy gyorséttermi menü"

Kézilabda-Eb: Kiütéses győzelemmel vágtak vissza a magyarok a svédeknek az olimpiai vereségért

Kézilabda-Eb: Kiütéses győzelemmel vágtak vissza a magyarok a svédeknek az olimpiai vereségért

Új közlekedési tábla, ami igen közkedveltté válhat

Új közlekedési tábla, ami igen közkedveltté válhat