szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A magas vérnyomás, az elhízás és a cukorbetegség mellett ma már a koraszülés is népbetegségnek számít Magyarországon. Ebben csak akkor várható érdemi változás a Semmelweis Egyetem kutatóinak legutóbbi tanulmánya szerint, ha az egészségpolitika a legnagyobb kockázatú roma nőkre koncentrál – írja a Világgazdaság.

A Világgazdaság pénteki cikke szerint miközben az elmúlt majdnem másfél évtizedben tízezerrel csökkent a születések száma, a koraszülöttek aránya gyakorlatilag változatlan maradt, ráadásul az utóbbi egy évben megfordult a csecsemőhalandóságban tapasztalt pozitív irányú tendencia. Napjainkban a csecsemőhalálozás fő oka a koraszülés, illetve az alacsony születési súly. De a maradandó károsodást szenvedett – vak, süket, tanulási nehézséggel küzdő – gyermekek zöme is koraszülött. 

A Semmelweis Egyetem Balázs Péter vezette kutatócsoportja a 2009 és 2012 között a négy észak-kelet-magyarországi megyében szülő 18 ezer szülő nő adatait elemezve többek között arra a megállapításra jutott, hogy a magukat romának vallók körében lényegesen magasabb volt mind a koraszülötteket, mind a kis súlyú újszülötteket világra hozó nők aránya: a koraszülött roma csecsemőké 10,7, a nem romáké 7,9 százalék volt, a 2500 grammal született roma kicsiké 14,2, a nem romáké 7,6 százalék.     

Az OECD-országok 6,7 százalékos átlagával szemben Magyarországon az újszülöttek 8,4 százaléka jön világra kevesebb mint 2500 grammal. Csupán négy országban rosszabb a helyzet, mint nálunk. Az Európai Unión belül Magyarországon jön világra a legtöbb koraszülött. Évente nagyjából nyolcezer gyerek születik idő előtt, közülük majdnem másfél ezer kritikusan alacsony súllyal – ismerteti az újság.

Újabb ballisztikus rakétát lőtt ki Észak-Korea

Újabb ballisztikus rakétát lőtt ki Észak-Korea

Most törölték Töröcskei hitelszövetkezetét, amely még 2014 nagy botrányának szereplője volt

Most törölték Töröcskei hitelszövetkezetét, amely még 2014 nagy botrányának szereplője volt

Félholtra vert egy 85 éves férfit egy kiskunhalasi testvérpár, négyszázezret zsákmányoltak tőle

Félholtra vert egy 85 éves férfit egy kiskunhalasi testvérpár, négyszázezret zsákmányoltak tőle

Megkapták a pénzüket a tanárok, akiket a sikkasztó tankerületi alkalmazott megkárosított

Megkapták a pénzüket a tanárok, akiket a sikkasztó tankerületi alkalmazott megkárosított